Megjelent a NAGY E-SZIGNÓ KÖNYV, amely várhatóan alapművé válik majd az elektronikus aláírás területén. A szerző, Dr. Berta István Zsolt tizenkét éve foglalkozik a területtel és részt vesz az elektronikus aláírás nemzetközi szabványainak kialakításában is.

Dr. Berta István Zsolt, a Microsec Kft. K+F igazgatója
Dr. Berta István Zsolt, a Microsec Kft. szakértője könyvében összefoglalja az elektronikus aláíráshoz és annak használatához kapcsolódó ismereteket, valamint esettanulmányokkal és érdekes példákkal illusztrálja a technológia gyakorlatban történő alkalmazását.
A könyv teljes képet ad az elektronikus aláírás világáról. A szerző nemcsak azt írja le, hogyan működik az elektronikus aláírás, de azt is, hogyan lehet használni, illetve milyen kérdéseket kell alaposan végiggondolni, ha elektronikus aláírást szeretnénk bevezetni egy már meglévő rendszerbe.
Várhatóan alapművé válik
A szakkönyv célja az elektronikus aláírással kapcsolatos ismeretek terjesztése, népszerűsítése, illetve a területhez kapcsolódó tévhitek eloszlatása. Várhatóan alapműnek számít majd az e-aláírással foglalkozók körében.
Könnyedén és jól érthetően mutatja be az elektronikus aláírás világát, a mögötte rejlő technológiát, illetve jogi szabályozást. A szakkönyv elsősorban műszaki szempontból közelíti a témakört, de annak jogi és gazdasági vonatkozásaival együttesen tárgyalja azt.
- Az elektronikus aláírás szépségének bemutatása mellett írtam a felmerülő nehézségekről, problémákról is. Ha valaki valóban használni szeretné az elektronikus aláírást, szembe fog kerülni a nehézségekkel is. Ekkor támaszkodhat a könyvben leírt, hazai és nemzetközi gyakorlatban alkalmazott megoldásokra - mutatott rá Dr. Berta István Zsolt.
Óriási perspektíva
Hiteles elektronikus okiratokat elektronikus aláírással lehet létrehozni. Óriási perspektíva van az elektronikus aláírás technológiájában, hiszen viszonylag kis beruházást igényel, és az elektronikus dokumentumok létrehozása, tárolása és továbbítása nagyságrendekkel olcsóbb, mint a nyomtatott, papír dokumentumoké.
Több olyan rendszer működik Magyarországon, amely már azzal évente több százmillió forintos megtakarítást nyújt, hogy a hagyományos postán küldött aláírt papírok helyett e-mailen vagy weben továbbítja az elektronikusan aláírt okiratokat.
Jó példát jelent az elektronikus cégeljárás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara üzenetközvetítő rendszere, és szintén jó példát jelentenek az elektronikus számlázási megoldások.
Dinamikusan fejlődő terület
Ugyan a közelmúltban jelentősen megnőtt az elektronikus aláírással rendelkezők száma, sokan még mindig azt hiszik, hogy hiteles irat csak papíron készülhet.
Az elektronikus aláírás terjedésének egyik fő akadálya, hogy a technológia kevéssé ismert, ezért van szükség ehhez hasonló ismeretterjesztő munkákra.
Ingyenesen letölthető
Mivel elektronikusan sokkal könnyebb, sokkal olcsóbb terjeszteni az információt, ezért a NAGY E-SZIGNÓ KÖNYV elektronikus formában ingyenesen letölthető, és szabadon másolható, terjeszthető.
Ha valaki mégis nyomtatott változatot szeretne, megrendelheti a kiadótól, a www.e-szigno.hu honlapon, de a szerző szerint inkább "adjunk esélyt a fáknak és használjuk, olvassuk az elektronikus verziót."
A szakkönyv kiadója a Microsec Kft., aki társadalmi szerepvállalása keretében támogatja az elektronikus okiratokra épülő kultúra terjesztését, oktatását.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.