[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> jog

Átalakítják a turizmus és a vendéglátás jogi környezetét

[origo]|2011. 09. 21., 15:28|Utolsó módosítás:2011. 09. 21., 15:53|

Még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a turizmusról szóló új törvény, amely külön fejezetben foglalkozik a vendéglátóipar helyzetével, utóbbi kapcsán új kormányrendeletet is elfogadtak - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium által a vendéglátás helyzetét javító intézkedésekről szóló szerdai sajtótájékoztatón.

A belgazdaságért felelős államtitkár, Szatmáry Kristóf szerint a kormányzat kiemelt stratégiai ágazatként tekint a vendéglátóiparra, hiszen egy olyan ágazatról van szó, mely cégére az országnak, főként a kis- és közepes vállalkozásokra épül, emellett 300 ezer embernek ad munkát és 800 milliárd forintos forgalmat bonyolít évente.

Ám az ágazat hosszú idő óta nem volt a helyén kezelve, és ezért az elmúlt években visszaesés volt megfigyelhető a vendéglátóiparban. A kormány által elfogadott határozattól azonban a terület ismételt felemelkedését várják mind a szakmai, mind pedig a politikai vezetők - mutatott rá.

Az új kormányrendelet átalakítaná a cafetéria-rendszert is, ugyanis a júniusban bevezetett Széchenyi Pihenő Kártya sokkal inkább a szálláshelyeknek jelentett segítséget, mivel a vendéglátóhelyekhez csak a szálláshelyeken keresztül lehetett eljutni.

(Információnk szerint a cafeteria juttatás szabályozására részben azért került sor, mert az ételutalványokat a szupermarketekben váltották be a felhasználók, így azok jelentős részben nem jutottak el a hazai vendéglőkhöz.)

Három önálló rész

Ezért a melegétel-utalványokat ezután nem lehetne hidegétel-utalványokat elfogadó helyeken beváltani, és hatékonyabb eszköz a Széchenyi Pihenő Kártyán belüli - szálláshely igénybevétele nélkül is - meleg étkezésre használható "vendéglátó-ipari zseb".

Az átalakítást követően a Széchenyi Pihenő Kártyán belül három önálló rész lenne, egy a szálláshelyekre, egy a meleg étkezés céljára, egy pedig a szabadidős tevékenységekre.

(Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy korábbi bejelentése szerint a szálláshely-szolgáltatásra 225 ezer, melegétel-szolgáltatásra 150 ezer, egészségmegőrző célra pedig 150 ezer forintos éves keret jut majd.)

Külön ágazat a vendéglátóipar

A belgazdaságért felelős államtitkár szerint feltett szándékuk, hogy az idén az Országgyűlés elé kerülő turizmusról szóló törvényben is külön fejezetben, külön ágazatként kezeljék a vendéglátóipart.

Ha a fent említett változások megtörténnek, akkor az mindenképpen az ágazat fellendülésével fog járni, ugyanis az rengeteg bürokratikus teher megbénította a rendszert - jelentette ki Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke.

Hozzátette: a fő cél az, hogy a 800 milliárdos éves forgalmat 1000 milliárd forint fölé növeljék, mely törekvést az is elősegíti, hogy a határozattal rengeteg költségkímélő intézkedés lép majd életbe.

Közigazgatási egyeztetés alatt

A turizmusról szóló törvény jelenleg közigazgatási egyeztetésen van, és a tervek szerint a jogszabály még az ősz folyamán az Országgyűlés kerül. Az illetékes nemzetgazdasági tárca szerint ezzel húszéves adósságát törleszti a kormányzat a szakma felé.

A tervezet - amely megalkotását a turisztikai szakmai szervezetek már régóta sürgették - információink szerint összhangban van a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel.

Az új törvény olyan, régóta jelentkező problémákat akar majd rendezni, mint az illegális utazásszervezés, a vagyoni biztosítékok kérdése, vagy a különböző utazásszervezői tevékenységekre vonatkozó előírások.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

PARTNEREK

-->
hirdetés

További adatok » Időjárás »

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.