Körültekintően kell kezelni az áruhitelt

Vágólapra másolva!
Az áruhitel-szerződések megkötése előtt fokozott óvatossággal kell eljárni és érdemes az okirat apró betűs részeit is figyelmesen áttanulmányozni - tanácsolják egyaránt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint nem szabad elfelejteni, hogy az áruhitel felvétele során jellemzően egyetlen cég ajánlatát ismerhetik meg a fogyasztók, és ha rögtön szerződést kötnek, azt anélkül teszik, hogy felmérték volna egyéb pénzügyi intézmények ajánlatait.

Ez azt is jelenti, hogy ne ugorjunk tehát rögtön bele egy meggondolatlan hitelszerződésbe, hanem először mérjük fel a rendelkezésünkre álló egyéb kínálatot. Könnyen lehet ugyanis, hogy a terméket kis spórolással ugyan, de készpénzben kifizetve egy másik üzletben sokkal olcsóbban kaphatjuk meg. Ugyanígy az is előfordulhat, hogy egy másik pénzügyi intézmény hitelével lényegesen jobban járunk, mert az kedvezőbb feltételeket kínál számunkra.

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint az áruhitel igen népszerű, mivel már az üzletekben, boltokban is meg lehet igényelni. A bankok hitelbírálata nagyon rövid ideig tart és pár egyszerű feltétel fennállása esetén - akár alacsony jövedelem mellett is - engedélyezik a hitelfelvételt.

Dr. Tóth Hajnalka rámutatott: a hitelintézetek az év utolsó két hónapjában értékesítik az áruhitelek harminc százalékát tehát karácsonykor különösen közkedvelt ez a hitelfajta. Van azonban pár fontos dolog azonban, amit érdemes fontolóra vennie a vásárlóknak.

Az áruhitelre jellemző, hogy általában igen magas a teljes hiteldíj mutató (THM). Érdemes a szerződés megkötése előtt kiszámolni, hogy az áruhitel törlesztő részleteinek összeadásával mennyi a termék végső ára. Előfordulhat, hogy egy csábító ajánlatról így kiderül, hogy rosszabbul járunk, ha hitelre vásárolunk.

A "kamatmentesség" ígérete

Az áruhitelt gyakran kedvezményes feltételekkel hirdetik, de "kamatmentesség" ígérete esetén legyünk óvatosak, mivel az csak bizonyos plusz feltételek esetén igaz és a nulla százalékos kamat sokszor magas kezelési költséggel jár. A hitel valós költségét a teljes hiteldíj-mutató (THM) mutatja.

Ha úgy döntünk, hogy áruhitelt veszünk fel, a szerződést aláírása előtt alaposan olvassuk át, még az apró betűs részeket is. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a hitelszerződés részleteivel, milyen jogok és kötelezettségek illetnek meg minket és milyen jogai és kötelezettségei vannak a banknak - húzta alá D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A legfontosabb ilyen kérdés például, hogy miként szabályozza a szerződésünk azt, ha a havi törlesztő részletekkel késedelembe esünk. Ilyenkor a bankok általában késedelmi kamatot számítanak fel. Ha véletlenül olyan helyzetbe kerülnénk, hogy huzamosabb időn át nem tudnánk fizetni a havi törlesztéseket, ne bízzunk abban, hogy a bankok "elfelejtik" a tartozásunkat. Ilyen esetben a hitelintézetek vagy jogi útra terelik a követelésüket vagy behajtó cégeknek adják át ügyünket.

Az áruvásárlási hitelekre vonatkozó részletes feltételeket - beleértve a THM mértékét is - az egyes hitelintézetek üzletszabályzatukban és hirdetményükben teszik közzé, amelyet érdemes alaposan áttanulmányozni a szolgáltatás igénybevétele előtt.

Előnyök és hátrányok

Az előnyök közt szerepel, hogy az áruhitel könnyen, gyorsan igénybe vehető már a vásárlás helyszínén is, alacsonyabb jövedelem esetén is hozzá lehet jutni, illetve kiszámítható havi összegű törlesztő részleteket kell megfizetni. Hátrányai közé tartozik, hogy túlzott eladósodáshoz vezethet, az egyik legdrágább hitelfajta, valamint az, hogy az akciók könnyen elcsábíthatják a vásárlót.

Hitelfelvétel előtt érdemes összehasonlítani az ajánlatokat a teljes hiteldíjmutató (THM) segítségével, vagy használni a PSZÁF honlapján található hitel-kalkulátor programot, illetve a termék-összehasonlító táblázatokat. Érdemes kideríteni, hogy milyen, a THM-ben nem szereplő költségeket kell fizetni, s melyek azok a költségek, amelyek a futamidő alatt változhatnak.

Ajánlott utánanéznie annak is, hogy milyen feltételekkel/költségekkel jár az előtörlesztés, valamint, hogy az a kereskedelmi egység, ahol a hitelt igényelni kívánja a fogyasztó, mely pénzügyi intézménnyel van kapcsolatban - mondta dr. Tóth Hajnalka.

Indoklás nélküli elállás

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a fogyasztó a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor. Ha pedig a hitelt már folyósították, a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen mondhatja fel a szerződést.

Ekkor azonban az elállásáról, felmondásáról szóló nyilatkozatának elküldését követően haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül köteles a felvett hitelösszeget és a hitel lehívásának időpontjától a visszafizetés időpontjáig felszámítható, a szerződés szerint megállapított hitelkamatot a hitelezőnek visszafizetni.

Ekkor a fogyasztó elállási jogának gyakorlása azt a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerződést is felbontja, amely a hitelező által vagy egy harmadik fél és a hitelező előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik. Az írt határidőn belüli felmondás, elállás esetén így a fogyasztó köteles egyrészt a felvett hitelösszeget visszafizetni, ha történt számára kifizetés, valamint a terméket visszaszolgáltatni.

Ha a későbbiekben viszont a fogyasztó fizetési nehézségek miatt mondja fel a hitelszerződést, úgy kötelessége a hitelszerződésből eredő összes fizetési kötelezettségének teljesítésére a bankkal szemben, azonban ekkor az áruhitel tárgyát képező árucikket megtarthatja.