Az új köznevelési törvény méltán egyik legérdekesebb rendelkezéseként a pedagógusok "kiégésük" megakadályozása érdekében tízévente egyszer, legfeljebb egyéves alkotói szabadságot vehetnek igénybe - tudta meg az [origo] a D.A.S. Jogszerviz szakértőjétől, aki szerint a hazai szabályozásban többek közt az is mérföldkőnek számít, hogy az érettségi előfeltétele ötven óra közösségi szolgálat lett.

A pedagógusok kiégésének megakadályozására és az önfejlesztésüket segítendő, bizonyos meghatározott feltételek teljesítése esetén a pedagógus tízévenként legfeljebb egy éves alkotói szabadságot is igénybe vehet - mondta el dr. Vizi András.
A törvény a pedagógusok előmeneteli rendszerét is megváltoztatja. Az indoklás szerint a pedagógusi pálya jelenleg kiszámíthatatlan és a jelenlegi szabályzás sem veszi figyelembe a pedagógusi pályához kapcsolódó szakmai kritériumokat.
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint ennek következtében a képzett és elkötelezett munkaerő egyre inkább hiányzik az oktatásból, azaz a köznevelésből, ezért egy új előmeneteli rendszert, pedagógus életpálya modellt is tartalmaz a törvény.
Új pedagógus bértábla
A pedagógus életpálya kétéves gyakornoki időszakból és ezek után Pedagógus I., Pedagógus II., Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozatot lehet elérni. A különböző fokozatokhoz természetesen eltérő illetmények tartoznak, ugyanakkor megmarad a jelenlegi háromévenkénti béremelési automatizmus is.
Az új pedagógus előmeneteli rendszer tehát új pedagógus bértáblát jelent, amely az előbbiek miatt már nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a szakmai minősítést is. Egyébként a nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmények pedagógusaira ugyanezek az elvek érvényesek.
A szakmai minősítést a kormányhivatal fogja szervezni, az eljárás minősítési vizsgából és minősítési eljárásból áll majd, amelyre a pedagógusnak kell jelentkeznie. A szakmai minősítő vizsga és a minősítési eljárás során minden pedagógusra egységes, nyilvános szabályok vonatkoznak.
A bizottság a jelölt teljes körű iskolai tevékenységét vizsgálja, figyelemmel kíséri, hogy a jogszabályokban és a pedagógusok munkaköri leírásában megfogalmazott alapvető kötelezettségeket az adott pedagógus szakmai munkája kielégíti-e - mutatott rá dr. Vizi András.
Három alapvető cél
A jogalkotó három alapvető célnak kíván megfelelni az új törvényben. Először a jövőben az oktatás helyett a köznevelés kifejezés alkalmazza, mivel annak tartalma egységbe foglalja az óvodától a tankötelezettség végéig tartó időszakot, és egyúttal kiemeli annak - az oktatást is magába foglaló - lényegi alapját, a nevelést.
A második cél a kerettörvényi jelleg. A törvény csak a legszükségesebb rendelkezéseket akarja törvényi szint¬en meghatározni, világosan és áttekinthetően. A harmadik nagy cél a magyar állam köznevelésben betöltött szerepének újbóli meghatározása.
A köznevelési kódex indoklása szerint erre a XX. század utolsó évtizedeiben, háborúk, diktatúrák és forradalmak árnyékában harag és részrehajlás nélkül nem kerülhetett sor, ezért ezt a hiányt is igyekszik pótolni.
Érettségi vizsgához ötven óra közösségi szolgálat
A D.A.S. JogSzerviz szakértője kiemelte, hogy az új törvény szintén érdekes szabályozása, miszerint az érettségi vizsga előfeltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.
A törvény indoklása szerint a közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló társadalmi környezetének javát szolgáló, anyagi érdektől független tevékenység, amely egyénileg, vagy csoportosan, projekt módszerrel végezhető.
Ennél bővebb meghatározás valószínűleg a törvény végrehajtási rendeletében, esetleg az egyes intézmények szervezeti szabályaiban lesz lefektetve. A felnőttoktatásban és a sajátos nevelésben részesülő ¬ tanulók esetében a közösségi szolgálat nem áll fenn.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.