A napokban lépett életbe a tiltott, közösségellenes magatartások meghatározásával kapcsolatos fővárosi közgyűlési rendelet, amely alapján az ingatlantulajdonosok százötvenezer forintig terjedő büntetéseket fizethetnek olyan tevékenységekért, mint például utcatáblák eltakarása, vagy az építési törmelék el nem szállítása. Az új rendelet mellett változatlanul érvényes a parlagfűre vonatkozó korábbi szigorú szabályozás is.

Az új szabálysértési törvény miatt az önkormányzatok kötelesek voltak hatályon kívül helyezni a saját rendeleteikben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, a jogszabály ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a helyi képviselő-testületek tiltott, közösségellenes magatartásokat határozzanak meg rendeleteikben, és ezek megszegőit bírságolhassák.
A fővárosi közgyűlés 49/2012. rendelete a napokban hatályba lépett, és a tiltott, közösség ellenes magatartás elkövetőit ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal, vagy százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtja. A fővárosi közgyűlési rendelet szerint tiltott, közösségellenes magatartást követ el, aki utcanév táblát, házszámtáblát, ismertetőtáblát beszennyez, eltakar, vagy bármely más módon a tájékoztató jellegét megszünteti, jogtalanul kihelyez.
Járda, gyommentesítés, építési törmelék
Hasonlóan közösség ellenes magatartást valósít meg, aki nem gondoskodik az ingatlana előtti járda, valamint a járda és az úttest közötti kiépített, vagy kiépítetlen terület gondozásáról, tisztán tartásáról, gyom- és síkosság-mentesítéséről, az elhagyott hulladék és a hó eltakarításáról - kivéve a kerékpárútként, vagy gyalogútként kijelölt felületeket.
Közösség ellenes magatartás az is, ha valaki a beépítetlen telekingatlant nem tartja tisztán, nem gyomtalanítja, az ingatlanon elhagyott hulladék elszállításáról, a telekről a járda, kerékpárút és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyeséséről nem gondoskodik, vagy az építési, vagy bontási területet nem tartja tisztán. Szintén ilyen, maga után büntetést vonó cselekedet, ha valaki az építési anyagot, vagy a törmeléket legkésőbb a kirakástól számított nyolc órán belül nem szállítja, vagy szállíttatja el.
Plakát, szelektív hulladék
Aki hirdetményt, plakátot, falragaszt nem kijelölt helyen helyez el, vagy a kirakatot, cégtáblát, reklámtáblát, egyéb reklámfelületet nem tart tisztán szintén tiltott, közösségellenes magatartást követ el, miként az is, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos jogszabályokban foglalt nyilvántartási feladatokhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettségét határidőre nem teljesíti, illetve valótlan adatot közöl.
Az is büntethető, aki a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőponton, hulladékgyűjtő szigeten ott el nem helyezhető hulladékot, vagy az edénybe, tartályba éppenséggel nem megfelelő hulladékot helyez el, sőt mi több, abban az esetben is felelősségre vonhatják, ha a hulladékgyűjtő edényből, tartályból a hulladék kezelőjének hozzájárulása nélkül kiveszi a hulladékot.
A parlagfű-mentesítés szabályai
A D.A.S. Jogszerviz szakértője szerint a törvény a mindenkori földhasználó kötelezettségeként írja elő a parlagfű-mentesítést egy adott ingatlanon. A földhasználónak minden év június 30. napjáig kell az ingatlanon a parlagfű virágzását megakadályozni, azt lekaszálni, és ezt követően ezt az állapotot folyamatosan fenntartani.
A parlagfű-szezon október végén zárul, így a földtulajdonosnak, földhasználónak június hónap végéig kell arról gondoskodniuk, hogy a parlagfű virágzását megakadályozzák. Ezek alapján tehát nem elegendő az, hogy június 30. napjáig valaki lekaszálta a szennyezett földterületet, hanem ezt a tiszta, parlagfű-mentes állapotot mindvégig meg kell őrizni. Ennek különösen nagy jelentősége van a csapadékos időszakban - húzta alá dr. Burján Zsuzsanna.
A kényszerkaszálás elrendelése és költségei
Külterületen az ingatlanügyi hatóság, míg belterületen az illetékes jegyző hivatott az ellenőrzésre. Abban az esetben, ha a parlagfű szezon időszakában a földterület parlagfűvel szennyezett, a tulajdonos, a földhasználó nemcsak a kiszabott növényvédelmi bírság összegének, hanem a kényszerkaszálás költségeinek megfizetésére is kötelezhető.
A bírság mértéke attól függ, hogy a parlagfű bel-, vagy külterületen helyezkedett el, illetve, hogy mekkora földterületet szennyezett. Így lehetséges az, hogy súlyos, akár a bírsággal együtt milliós nagyságrendű összeg is sújthatja a kötelezettségét megszegő személyeket. Mind a bírság, mind pedig a kényszerkaszálás költsége az adóhatóság útján, adók módjára behajtható.
A parlagfűvel veszélyeztetett területeket a Földmérési és Távérzékelési Intézet megfigyelő rendszerben azonosítja, és azokról veszélyeztetettségi térképet készít. Ezek a térképek légi felvételek útján kerülnek felvételre, melyeket az ingatlanhatóság tart nyilván. A parlagfű-mentesítés nem csupán a termőföld tulajdonosokat, hanem a telkek, vagy kertes házak tulajdonosait is terheli - mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.