Aki kezességet vállal, az nem ura a szerződésnek

Vágólapra másolva!
Mi lesz azokkal, akik egy-egy szerződésnek nem adósai, csak segítőkészségből, családi összetartásból, vagy más okból kezesként álltak egy szerződés mögé? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint az egyik legfontosabb előzetes tudnivaló, hogy a kezes nem ura a szerződésnek, így például ha az adós nem veszi igénybe a gyűjtőszámla-hitel lehetőségét, azt a kezes nem teheti meg, és ha az adós e miatt fizetésképtelen lesz, a kezes felel a tartozásért.
Vágólapra másolva!

Dr. Szabó Áron kifejtette: a devizahitelek és az adósok helyzetének megkönnyítése kapcsán rengeteg információ látott napvilágot az elmúlt időszakban, kormányzati lépések sora hivatott arra, hogy az adósok elkerüljék a szerződésnek fizetési késedelmek, esetleg nem fizetés miatti felmondását. A jelenlegi gyűjtőszámlás lehetőség például átmeneti könnyebbséget hozhat annak, aki igénybe veszi.

A jogszabályi definíció alapján a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A kezesség vállalása mindenképpen írásba foglalt szerződésben érvényes csak. Főszabály szerint a kezestől a kötelezett (adós) fizetésképtelensége esetén követelhető a teljesítés.

A D.A.S. JogSzerviz szakértője hangsúlyozta: amennyiben a hitel adósa nem tudja teljesíteni a fizetendő részleteket, a kezes bajba kerülhet, mert ha a pénzintézet végrehajtási eljárás során igazolta, hogy az adóstól az összeg nem behajtható, a kezeshez fordulhat a követelés megtérítése iránt.

A kezes nem ura a szerződésnek

Márpedig a kezes nem ura a szerződésnek, így például ha az adós nem veszi igénybe a gyűjtőszámla-hitel lehetőségét, azt a kezes nem teheti meg, és ha az adós e miatt fizetésképtelen lesz, a kezes felel a tartozásért. A hasonló szerződések tömeges megkötésének idején nagyon sokan vállaltak kezességet úgy, hogy nem voltak jobban tisztában a jövőben várható kockázatokkal, mint a hitelt felvevők - mondta dr. Szabó Áron.

A készfizető kezesség

Még nagyobb problémával néznek szembe azok, akik úgynevezett készfizető kezességet vállaltak, mivel ennek a kezességi formának éppen az a lényege, hogy az adós nem teljesítése esetén a pénzintézet közvetlenül a kezeshez is fordulhat követelése kielégítése iránt, nem kell azt igazolnia, hogy az adóstól a követelés nem behajtható. Tehát akkor is, ha az adós például csak nem akar fizetni. Az egyes hitelkönnyítő lehetőségekkel azonban a készfizető kezes sem élhet az adós hozzájárulása nélkül.

Természetesen a készfizető kezesség kikötésének a törvény szigorúbb feltételeket szab, az csak három esetben áll fenn. Az egyik, és a hitelezés kapcsán ez a jellemző, ha a szerződésbe kifejezetten ilyen formában foglalják bele a kezességet, azaz tartalmazza a szerződés azt, hogy az adós nem teljesítése esetén közvetlenül is fordulhat a kezeshez a pénzintézet. Készfizető ezen felül a kezesség akkor is, ha azt kár megtérítéséért vállalták, vagy ha azt bank vállalta.

"Veszedelmes kezességi viszonyok"

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint jobb a helyzet, ha ugyanazon adósságért többen vállaltak kötelezettséget, mert ez esetben az adósság kisebb része esik egy kezesre. Igaz ugyan, hogy bármelyik kezestől ekkor is a teljes összeget követelhetik, felelősségük egyetemleges, azonban egymással szemben elszámolási viszonyba kerülnek, az a kezes, aki többet fizetett meg a rá eső résznél, a többiektől követelheti a kiegyenlítést.

Természetesen, ha a kezes helytállt a kötelezettségért, azzal nincs veszve minden, hiszen a pénzintézet követelése ezzel a kezesre száll annak biztosítékaival együtt. A kezes a továbbiakban az adóstól követelheti az általa megfizetett összegek megtérítését. Ebben az esetben viszont a készfizető kezes lehet jobb helyzetben, mert az alap kezességi formánál ugye már egyszer kiderült, hogy az adósnak nincs vagyona, amiből kielégülhet a követelés.