Így fog működni jövő júliustól az egységes elektronikus anyakönyvi eljárás

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés döntése értelmében elektronikussá válnak 2014 júliusától az anyakönyvi eljárások, és az új rendszerben adattakarékossági és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események alapján, hanem személyhez kötötten történik majd. Az [origo] értesülései szerint ez azt is jelenti, hogy egyféle anyakönyv váltja fel a jelenlegi négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyvet. A jogalkotónak a zökkenőmentes kezdés érdekében még számtalan más törvény is kell módosítani, az anyakönyvezetők pedig féléves képzésen vesznek részt.
Vágólapra másolva!

Az eddig használt, 1895. október 1-én kialakult anyakönyvezési rendszert 2014 júliusától felváltja az egységes rendszerű, az egész országra kiterjedő elektronikus anyakönyvezés, az új koncepció a Magyary Zoltán egyszerűsítési program része.

Az új rendszerben adattakarékossági és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események alapján, hanem személyhez kötötten történik majd, így egyféle anyakönyv váltja fel a jelenlegi négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyvet.

Az elektronikus anyakönyvi rendszerbe minden egyes adatot csak egyszer szükséges felvinni, a következő esemény bejegyzésekor azok már rendelkezésre fognak állni. A továbbiakban egy adott személy valamennyi anyakönyvi eseményéhez kapcsolódó adatok egy helyen lesznek megtalálhatók.

Egyetlen gombnyomással elérhető lesz

Az elektronikus anyakönyvi rendszerben egyetlen gombnyomással elérhetőek lesznek egy adott anyakönyvi esemény adatai, bárhol is történt az országban, így nem kell majd utazni, vagy heteket, esetleg hónapokat várni a dokumentumokra, ami jelentős előnyt jelent az ügyintézésben. Újdonság, hogy az anyakönyvből igényelhető kivonat kiállítására a külképviseleteken is lehetőség nyílik majd.

Az elektronikus anyakönyv kötelező adattartalma lesz a származási hely, ami a születési anyakönyvi kivonatban is szerepelni fog. Újítás, hogy az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás részévé válik az apai elismerő nyilatkozatok nyilvántartása. Az új rendszerben szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, pótlására bevezetik a házasságkötési lapot, ezzel megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása.

Folyamatosan digitalizálják a papír alapú anyakönyveket

A papír alapú anyakönyvek adattartalmának digitalizálása folyamatosan történik. A törvény meghatározza azokat az eseteket, amikor a papír alapú anyakönyvi bejegyzés adattartalmát az elektronikus anyakönyvbe rögzíteni kell. Ilyen eset például, ha a papír alapú anyakönyvi bejegyzés adattartalmában változás következik be, ekkor ugyanis az adott esemény adatait be kell jegyezni az elektronikus anyakönyvbe, és az adatváltozást már az elektronikus bejegyzésen kell átvezetni.

A digitalizálás egy másik esete az anyakönyvi eseményekhez kapcsolódik, így például a házasságkötés esetén rögzíteni kell a házasulók papír alapú születési anyakönyvi bejegyzését. A törvény az adatvédelmi követelményeket és az anyakönyvek sajátosságait figyelembe és a közlevéltárakról szóló törvénynek a kutatásra vonatkozó szabályait alapul véve egységes szabályokat állapít meg az 1980. december 31-ig vezetett anyakönyvek kutathatóságára, amelyekkel egyensúlyt kíván teremteni az érintettek jogainak védelme és a múlt megismerésére irányuló érdek között.

Megteremti továbbá a hatályos jogszabályokban biztosított lehetőségeket meghaladóan az 1981. január elsejétől vezetett anyakönyvek kutathatóságát, amelyre a hatályos törvényi rendelkezések nem biztosítanak lehetőséget. A rendszer működéséhez szükséges közel egymilliárd forintos informatikai fejlesztéseket uniós pályázati forrásból finanszírozzák, az anyakönyvvezetők fél éves képzésen vesznek majd részt.

2010 óta egyértelmű

A törvényt megalkotó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium célja az volt, hogy a szakmai értékek megőrzése mellett egy olyan nyilvántartás jöjjön létre, amely közhitelességét, megbízhatóságát tekintve megfelel elődjének, de a technikai fejlődés eredményeképpen gyorsabb, könnyebb, kényelmesebb ügyintézést tesz lehetővé mind a polgárok, mind a nyilvántartást vezető hatóságok számára.

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény elfogadása óta egyértelművé vált, hogy az elfogadott törvény koncepcióját az informatikai lehetőségek kiaknázása és az elektronikus anyakönyvi rendszer létrehozását szolgáló támogatás lehető legcélszerűbb felhasználása érdekében újra kell gondolni, ami főleg a nyilvántartás szerkezetét és belső logikáját illetően strukturális változásokat is jelent.

Meghaladott szemlélet

Példának okáért világossá vált, hogy szakmai szemmel nézve meghaladott az a szemlélet, amely a papíralapú anyakönyveknél külön könyvben vezette a különböző anyakönyvi események - születés, házasság, haláleset - bejegyzéseit.

Papír alapon valóban így volt biztosítható a rendszer átláthatósága, elektronikus formában azonban ez indokolatlan adattöbbszörözést jelentene, hiszen a papíralapú logika szerint az ugyanahhoz a személyhez kapcsolódó, a személy azonosítását szolgáló adatokat az adott személy minden egyes anyakönyvi eseményénél, vagyis születése, házasságkötése és halálozása kapcsán is külön-külön be kell vinni a rendszerbe, míg elektronikusan ez szükségtelen és ellentétes az adattakarékosság elvével.

Erre tekintettel a nyilvántartást a korábbi esemény alapú nyilvántartásból személyi alapú nyilvántartássá kell alakítani, ahol az egy adott személyhez kapcsolódó azonosító adatokhoz köthető a továbbiakban az érintett személlyel kapcsolatos valamennyi anyakönyvi esemény. Ez a változás - ami a rendszer működését és funkcionalitását nagymértékben javítja - azonban a rendszer alapjául szolgáló jogszabályi környezet teljes újragondolását tette szükségessé.

Jelentős egyszerűsítés

Az új struktúra az anyakönyvi eljárás jelentős egyszerűsítését is jelenti, és ebben a körben az erre irányuló jelentős előrelépések egyike, hogy az állampolgárok az új rendszerben az elektronikus anyakönyvi nyilvántartásból az országban bárhol igényelhetnek adatot, illetve anyakönyvi kivonatot, ami jelentős előnyt jelent az ügyintézésben, tekintettel arra, hogy ma az élet számos területén kell anyakönyvi kivonattal igazolni bizonyos tényeket.

Az elképzelések szerint az új rendszer az anyakönyvvezetők munkáját is jelentős mértékben megkönnyíti. Egyrészt az elvégzendő feladatokhoz igazodó eljárás-támogató funkciók segítik őket feladataik ellátásában, például felhívják a figyelmet az egyes feladatokhoz kapcsolódó értesítési vagy egyéb kötelezettségekre, vagy jeleznek, ha hiányzó adatot észlelnek. Másrészt az elektronikus anyakönyvi rendszer segítséget nyújt olyan feladatokban is, mint az anyakönyvi kivonat kiállítása.