D.A.S. JogSzerviz: előzni tudni kell

Vágólapra másolva!
A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek tapasztalata szerint az előzés szabályainak megszegése ma Magyarországon a közlekedési balesetek okai között előkelő helyet foglal el. De ha baleset nem is történik, számos esetben számíthatunk komoly pénzbírságra, ha valamely előzési szabályt megszegjük - mondta el az Origónak dr. Szabó Áron.
Vágólapra másolva!

Mint az kikövetkeztethető, az előzéssel kapcsolatos szabályok is túlnyomórészt a KRESZ-ben találhatóak, az alapvető szabályokkal pedig a legtöbb gépjárművezető tisztában van - fejtette ki elöljáróban a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A legáltalánosabb szabály, amely mindenkire vonatkozik, hogy előzést csak kellő körültekintéssel szabad végrehajtani akkor, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt sáv olyan távolságban szabad, hogy az a szembejövő forgalmat nem zavarja.

Figyelni kell arra, nem akar-e előttünk valaki más is előzni, ugyanis neki, ha már jelezte szándékát, elsőbbsége van. Nem szabad az előzés során túl közel menni az előzött járműhez, és képesnek kell lennünk arra, hogy az előzött jármű zavarása nélkül térjünk vissza a sávunkba - hangsúlyozta dr. Szabó Áron.

Mindkét sofőr felelősségét megállapítják

Ebbe a kategóriába tartozik, de külön ki kell emelnünk, hogy mindig meg kell győződnünk arról, hogy autónk előzését nem kezdte meg senki. Ugyanis több baleset következik be amiatt, hogy valaki úgy hagyja el a sávját (és itt nem csak az előzést, hanem a balra kanyarodást is érteni kell), hogy nem néz a tükrébe, és az őt, vagy a mögötte közlekedő járműoszlopot előző gépkocsi összeütközik vele.

A gyakorlatban ilyen esetben mindkét sofőr felelősségét megállapítják, még akkor is, ha a hátulról érkező jármű esetleg szabálytalanul előzött.

Az előzési szándékot irányjelzővel kell időben jelezni, és általában a baloldalon szükséges előzni. Kivétel ez alól a balra húzódó, balra kanyarodó jármű és az úttest közepén haladó villamos, amelyeket csak jobb oldalról szabad előzni - figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Általános tilalmak

A KRESZ számos általános tilalmat is felvázol. Ezek alapján nem lehet előzést végrehajtani kijelölt gyalogos átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt; villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik.

Tilos végrehajtani nem látható útkanyarulatban, illetőleg bukkanóban, kivéve, ha az úttesten egyirányú forgalom van, vagy záróvonal van felfestve és az előzés annak érintése nélkül végrehajtható.

Tilos továbbá vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt, valamint néhány kivétellel (például: körforgalomban, táblával jelölt elsőbbséggel rendelkező úton) útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt. Nem szabad továbbá megelőzni a megkülönböztető jelzéseit használó járművet - mutatott rá dr. Szabó Áron.

Fix összegű bírság

Speciális, csak a 7500 kg megengedett össztömeget meghaladó tehergépkocsikra, vontatókra és pótkocsis szerelvényeikre vonatkozó szabály, hogy nappal - 6 és 22 óra között - tilos előzni autópályán és autóúton, ahol csak két sáv áll rendelkezésre egy irányban. A fentieken túl az előzni tilos, tehergépjárművel előzni tilos táblával jelölt szakaszokon sem lehetséges előzni.

Ha a fenti szabályok megszegésén kapnak minket, a bírság fix összegű, a helyszínen tízezer forint, szabálysértési eljárásban húszezer forint. Nem vonatkozik a fix összeg a tehergépjárművek speciális előzési tilalmára, ez esetben a bírság akár százötvenezer forint is lehet, bár ez a tapasztalatok alapján nem jellemző - mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.