Rövid idő alatt összegyűlhetnek a jogosítvány bevonását eredményező pontok

várni kell a KRESZ-vizsgára, számítógépes elméleti gépjárművezető-vizsgáztatási eljárás, munkás egy közlekedési táblákat gyártó üzemben
Vágólapra másolva!
A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a közhiedelemmel ellentétben nem is kell olyan sok időnek eltelnie hozzá, és olyan sok szabálytalanságot sem elkövetni ahhoz, hogy valaki elérje a jogosítvány ideiglenes bevonását eredményező 18 büntetőpontot. Dr. Bezzegh Edina arra is felhívta a figyelmet, hogy senkit nem érhet meglepetés a tekintetben, hogy éppen hány büntetőpontja van, hiszen a helyszíni bírság kiszabása esetén a rendőr azt feltünteti a bírság kiszabásáról szóló nyomtatványon, a hatóság, illetve a bíróság pedig a határozatában jelöli meg a kiszabott pontokat.
Vágólapra másolva!

Közúti közlekedéssel összefüggő bűncselekmény, továbbá a közúti közlekedés biztonságát fokozottan veszélyeztető szabálysértés és közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén a kiszabott bírság mellett büntetőpont kiszabására is számítania kell a szabályszegőknek.

A D.A.S. JogSzerviz szakértője rámutatott: gondolhatnánk, hogy sok időnek kell eltelnie, és igen sok szabálytalanságot kell elkövetni ahhoz, hogy elérje valaki a jogosítvány ideiglenes bevonását eredményező 18 pontot, ám ez nem így van.

Pontok és csoportok

A pontrendszer alapján - a jogszabályban meghatározott - olyan szabályszegésre állapítható meg pont, amely miatt a járművezetőt, mint elkövetőt a bíróság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság jogerős határozatával elmarasztalta, vagy az elkövető a helyszíni bírság, illetve a helyszínen alkalmazott közigazgatási bírság kiszabását a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után tudomásul vette.

Ennek megfelelően csoportokra bontva állapítja meg a jogszabály a kiróható pontok számát. Így gondatlan bűncselekmény elkövetése esetén 9, szándékos bűncselekmény elkövetése esetén 11, szabálysértés elkövetése esetén 1-8, a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén 1-8 pont.

Egy eljárásban több szabályszegés

Abban az esetben, ha egy eljárásban több szabályszegés elbírálására kerül sor, akkor a pontokat nem adjál össze automatikusan, így nem kell akár duplázásra számítani – húzta alá dr. Bezzegh Edina.

Forrás: AFP/Norbert Millauer

Bűncselekmények közül a legmagasabb pontszámmal járó bűncselekményhez rendelt pontszámot 5 ponttal kell növelni, szabálysértések esetén pedig a legmagasabb pontszámmal járó szabálysértéshez rendelt pontszámot a kisebb súlyú szabálysértéshez rendelt pontszám felével kell megemelni, de az nem érheti el - az 1 ponttal járó szabálysértés kivételével - az egyes szabálysértésekre megállapított pontszámok felső határának együttes tartamát.

Ha ennek megfelelően töredék pontszám kerül megállapításra, akkor a pontszámot felfelé kell kerekíteni. A nyilvántartásba vett pontszámot az azt megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 évig lehet figyelembe venni. Három év elteltével törlődik a már elévült pontszám.

Nem érhet meglepetésként

Senkit nem érhet meglepetés a tekintetben, hogy éppen hány büntetőpontja van, hiszen a helyszíni bírság kiszabása esetén a rendőr azt feltünteti a bírság kiszabásáról szóló nyomtatványon, a hatóság, illetve a bíróság pedig a határozatában jelöli meg a kiszabott pontokat. Amennyiben valaki mégsem tudja nyilvántartani a pontjait, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, mint nyilvántartó szervtől kérhet tájékoztatást.

Mindemellett a nyilvántartó is küld figyelmeztetést, hiszen azok a szabályszegők, akik pontjainak a száma a 13-at elérte, tájékoztatást kap a pontok csökkentését eredményező önkéntes után-képzés lehetőségéről, továbbá figyelmezteti a felső pontérték elérésének következményeire – mondta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az után-képzés

A járművezető nyilvántartott pontjainak számát az után-képzésen való önkéntes részvétellel csökkentheti. Az után-képzés igazolásakor nyilvántartott pontok számát 13 pontig 9 ponttal, 14-17 pont között 6 ponttal kell csökkenteni. Az önkéntes után-képzésre évente azonban csak egyszer van lehetőség.

Bár az után-képzés igen költséges, annak, aki a jogosítvány elvesztésétől tart, érdemes rá költenie. Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma elérte vagy meghaladta a 18-at, a nyilvántartó három napon belül értesíti az illetékes okmányirodát, amely ennek alapján a járművezető vezetői engedélyét határozattal, nyolc napon belül visszavonja, hat hónapra.