Új fogyasztói jogok: nincs több rejtett költség, nincs előre kipipált négyzet

beszállítók, online vásárlás, illusztráció
Lassú a fejlődés, pedig lenne rá igény
Vágólapra másolva!
Az új uniós fogyasztóvédelmi irányelv alapján, a korábbi szabályozással ellentétben immár jogszabályi kötelezés van arra nézve, hogy a vásárlók utóbb szembesüljenek az úgynevezett rejtett költségekkel. Arra sincs már mód, hogy az internetes oldalakon bizonyos szolgáltatás igénylésére szolgáló kis négyzetek alapértelmezett helyzetben be legyenek jelölve, előre ki legyenek pipálva.
Vágólapra másolva!

A kereskedőknek világosan fel kell tüntetniük az értékesítésre szánt termék vagy szolgáltatás teljes költségét. A vásárlónak így nem kell tartania attól, hogy olyan pótdíjakkal, extra költségekkel szembesül, amelyekről nem volt tudomása a termék vagy szolgáltatás megrendelése előtt.

A feltüntetett árra tehát semmilyen rejtett költség, járulék nem rakódhat, hiszen maga a szerződés alapesetben rendezi a szállítási feltételeket, a teljes költséget, és mindenféle egyéb díjat, a teljesítés minden részletét.

Nincs alapértelmezett bejelölés

Tiltott immár az a gyakorlat is, hogy a kereskedő weboldalán – például internetes repülőjegy-vásárlás esetén – a különböző extra szolgáltatások (biztosítás, autóbérlés stb.) igénylésére szolgáló négyzetek alapértelmezett helyzetben be vannak jelölve.

Ennek ugyanis az volt a következménye, hogy a vevő, amennyiben elmulasztotta eltávolítani a bejelölést, szándékával ellenkezően megvásárolta ezeket a kiegészítő szolgáltatásokat is.

Hitelkártya, forródót, elállási idő

A kereskedők már csak akkora pótdíjat számíthatnak fel a hitelkártyával vagy egyéb fizetőeszközzel történő fizetésért, amennyibe nekik az adott fizetési eszköz, rendelkezésre bocsátása ténylegesen kerül. A szerződéskötés céljából a kereskedő telefonos elérését lehetővé tevő forródrót szolgálatok esetében a telefonhívásért csak a telefonos alapdíj felszámítható.

Míg korább 8 nap állt nyitva a fogyasztónak, hogy elálljon a szerződéstől, jelenleg ez a határidő 14 napra növekedett. Az elállási határidő kezdete a termék átvételének, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötése napja.

Az elállási jogról való tájékoztatás elmulasztása esetén az elállási határidő tizenkét hónappal hosszabbodik meg, vagyis, ha a kereskedő nem említi előre, hogy mennyi ideig gondolhatja meg magát a vevő, akkor egy évre nyúlik ez az időszak.

További változás, előírás, hogy amennyiben a kereskedő a magát meggondoló fogyasztóval akarja megfizettetni az áruk visszaküldésének költségét, arról előzetesen egyértelműen tájékoztatnia kell a fogyasztókat, egyéb esetben neki kell állnia az ilyen költségeket.

Tisztább és pontosabb fogalmak

A júniusban hatályba lépett új fogyasztóvédelmi uniós irányelvtől azt várják, hogy a fogyasztó sokkal könnyebben tehet majd panaszt, és könnyebben érvényesítheti majd a jogait, elsősorban az online megrendelésekkel összefüggésben. A változásokat kizárólag a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésekre kell alkalmazni, vagyis a szabályozás nem érinti a vállalkozások egymás közti ügyleteit.

A fogalmak kapcsán is előírás, hogy azokat pontosítani kell, világosítani kell. Így kellékszavatosságról akkor beszélhetünk, ha a szerződést kötő felek kölcsönösen ellenszolgáltatással tartoznak egymásnak: az egyik fél jellemzően termék, szolgáltatás nyújtásával, a másik fél vételár fizetésével tartozik.

Forrás: AFP/Klaus Ohlenschläger

Hibás teljesítés esetén a kellékszavatosság jegyében a másik féltől a hiba kijavítása, a termék, szolgáltatás kicserélése, illetve az ár leszállítása kérhető. Abban az esetben pedig ezek nem vezetnek eredményre, a szerződéstől el is állhat a sérelmet szenvedett fél.

A termékszavatosságra vonatkozó szabályok a vállalkozás, kereskedés által a fogyasztónak eladott ingó dolog hibája estén bírnak jelentőséggel. A fogyasztó ugyanis ebben az esetben közvetlenül fordulhat a termék gyártójához, és követelheti a hiba kijavítását, vagy a termék kicserélését. Lényeges, hogy ezzel az igénnyel kizárólag ingó dolog, vagyis valamely áru, termék hibája esetén élhet a fogyasztó, ingatlan megvásárlásakor, vagy valamilyen szolgáltatás igénybevételekor erre nincs lehetőség.

Termékszavatosságra hivatkozni, e körben igényt támasztani kizárólag fogyasztó tud, vagyis a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, gazdasági társaságokat, jogi személyeket ezek a termékszavatossági jogok nem illetnek meg.