Kőfelverődés: ha nem fizet a biztosító, a bírósági per még sikeres lehet

Szélvédő javítás, szélvédőkár, szélvédő amit egy tornyházból kidobott óvszer tört be
Vágólapra másolva!
A kőfelverődéses károkkal és hasonló esetekkel kapcsolatos közkeletű tévedések annyira elterjedtek napjainkra, hogy gyakran már a rendőrök, kárszakértők is lebeszélik a károsultat arról, hogy igényével megkeresse a károkozó biztosítóját – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Vágány Tamás szerint azonban ez a szabályok totális félreértése, ráadásul a biztosítóval való jogvita esetén a károsultak által indított pereksikeresek lehetnek.
Vágólapra másolva!

Előbb-utóbb minden autós elszenved közlekedése során felpattanó kő, lehulló rakomány, leváló jégdarab, leszakadó alkatrész által okozott kárt. Ez jelentkezhet apró hibaként a fényezésben, drasztikusabb esetben azonban totálkárral járó életveszélyes baleset is kialakulhat.

A gyakorlatban igen nagy a bizonytalanság abban, hogy ki felel ezekért a károkért – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Felelősségi kérdések

Érdemes leszögezni: a jármű kereke alól felpattanó kő által, vagy másik járműről (például teherautóról) az autónkra eső rakomány - kövek, szén, stb. - miatt előállt kárért minden esetben felel a jármű üzembentartója.

Ennek az az oka, hogy a gépjármű fokozott veszéllyel járó „üzem” és mint ilyenre az átlagosnál szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ebben a tekintetben a felelősség nem feltétlenül a felróhatóságon alapul, hanem törvényen.

Ezeket a károkat ugyanis – jogi szakzsargonnal élve – az adott jármű működése közben előforduló rendellenesség okozza és ez az, ami megteremti a kártérítési felelősséget. Márpedig, ha az üzembentartó valamiért felel, akkor ugyanazért kötelező biztosítójának is helyt kell állnia.

Dr. Vágány Tamás szerint ennek ellenére a magyar biztosítók minden esetben úgy tesznek, mintha a fenti törvényi szabállyal nem lennének tisztában – mondta el dr. Vágány Tamás, aki szerint annyira elterjedtek a kőfelverődéses károkkal és hasonló esetekkel kapcsolatos közkeletű tévedések, hogy gyakran már a rendőrök, kárszakértők is lebeszélik a károsultat arról, hogy igényével megkeresse a károkozó biztosítóját. Holott ez a szabályok totális félreértése.

Sikeresek lehetnek a perek

A vitás ügyeknek a tárgyalóteremben történő sikerre vitele kizárólag azon múlik, hogy a károsult megfelelően tudja-e bizonyítani a kár bekövetkezésének olyan lényeges körülményeit, mint a károkozás pontos helye, időpontja és az érintett járművek adatai.

Forrás: AFP/Imaginechina

Hiába sérül meg ugyanis a szélvédő az előttünk haladó jármű kereke alól felrepülő kavicstól, ha sem a jármű rendszámát nem tudjuk megadni, sem a helyszínt nem tudjuk biztosan behatárolni.

Ez persze menet közben elég nehéz, de ebben segíthet a minőségi képet készítő fedélzeti kamera, illetve a járműben ülő tanú. Kellő lélekjelenléttel fel kell jegyezni a rendszámot, esetleg (a KRESZ-t betartva) meg kell próbálnunk jelezni a másik járműnek, hogy álljon meg baleseti bejelentő lap kitöltéséhez.

Ha a rendszám és helyszín a rendelkezésre áll, illetve, ha tanúval, vagy felvétellel bizonyítani tudjuk az eseményeket, akkor legyünk kitartóak és ne fogadjuk el az első körös elutasítást. Ha kell, vigyük perre az igényt, mert ezeknek a pereknek a sikermutatója rendkívül magas. Ám erről kevesen tudnak – mutatott rá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.