Terrorizmus: törvénymódosítással növelik a repülővel utazók biztonságát

Dubaj reptér, dubaji reptér, Dubaj repülőtér, dubaji repülőtér, Dubai Airport
A dubaji repülőtér belülről
Vágólapra másolva!
Az eddigi tapasztalatok szerint a nemzeti utasadat információs egység által végzett kockázatelemzés – a 2013-ban elfogadott szabályozás alapján – önmagában nem képes arra, hogy a légi fuvarozók által közölt utas-adatokból azonosítható módon kiszűrje a terrorizmussal, illetve a határon átnyúló szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható feltételezett elkövetőket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség bűnügyi célból kezelt adataihoz, valamint az előzetes utas-adatokhoz biztosítana hozzáférést a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak egy belügyminisztériumi törvényjavaslat, amely a nemzeti utasadat információs rendszerre, illetve a bűnügyi és rendészeti információcserére vonatkozik.

A Belügyminisztérium 2013 áprilisában sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság felhívására a Nemzeti Utas-adat Információs Egység (PIU) létrehozása, Magyarországon kívül további 13 EU tagállam nyert támogatást. A magyar utasadat információs rendszer létrehozása című projekt 2014. május 1-én indult meg hivatalosan, és 2016. április 30-án fejeződik majd be.

Bővíteni kell a jelenlegi rendszert

Jelenleg a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ kezeli, elemzi a légitársaságok által továbbított utas-nyilvántartási adatokat. A hazánk területére érkező, vagy onnan induló EU külső légi járatok utas-adatainak kezelése az adatvédelmi előírások alkalmazása mellett eredményesebbé teszi az együttműködő szervek megelőző, felderítő, nyomozó tevékenységét.

A törvény hatálybalépésével azonban szükséges egyes rendelkezések pontosítása, bizonyos javítások átvezetése a törvényben annak érdekében, hogy a PIU egység működése maradéktalanul megfeleljen a törvényben elvárt céloknak.

Így terrorizmussal és a szervezett bűnözéssel összefüggő bűncselekmények felderítése és nyomozása, illetve a nemzetbiztonságot veszélyeztető törekvések és tevékenységek elhárítását célzó intézkedések elősegítésének.

Forrás: Flickr/Alina Sofia

A PIU egység felállítása során egyértelművé vált, hogy a nemzeti utasadat információs egység által végzett kockázatelemzés – a 2013-ban elfogadott szabályozás alapján – önmagában nem képes arra, hogy a légi fuvarozók által közölt utas-adatokból azonosítható módon kiszűrje a terrorizmussal, illetve a határon átnyúló szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható feltételezett elkövetőket.

Előzetes utasadat is kérhető

A gyanús személyek azonosítására jelen törvénymódosítás révén a PIU képessé válik, így a Központ a sikeres kockázatelemzés érdekében arendőrségtől egyedi adatkérés útján a kockázatelemzés során gyanússá vált személyek beazonosítása érdekében az API adatokat (Advance Passenger Information – Előzetes utasadat) is megkapja.

Tekintettel arra, hogy az API irányelv az illegális migrációval összefüggő feladatok ellátása, illetve határellenőrzés javítása céljából lehetővé teszi azt, hogy a személyszállítást végző légi fuvarozó kezelje, illetve továbbítsa az érintett rendvédelmi szerv részére az előzetes utas-adatokat (API).

Ennek okán nem zárható ki, hogy a Központ elemző-értékelő tevékenysége során az illegális migrációval kapcsolatos adatok birtokába kerül, amelyeket az arra hatáskörrel rendelkező szerv részére kell továbbítania, abban az esetben is, ha az adott szerv nem együttműködő szerv.

A törvényjavaslat kitér arra is, hogy noha a törvény kötelezően előírja az utas nyilvántartási adatok továbbítását, szankciót nem társít mellé. Az előterjesztés 100 millió forintig terjedő bírság kiszabását tenné lehetővé.