Ajándékot nem illik visszakérni, jogilag azonban lehetséges

trend, Szívözön és romantika: Ékszerválogatás Valentin-napra
Vágólapra másolva!
Szép dolog az ajándék, különösen, ha szívből adják. De mi a helyzet akkor, ha az ajándékozó meggondolja magát, vagy, csak ha egyszerűen csak neki is szüksége lesz az ajándék tárgyára? Vajon visszakérheti azt?
Vágólapra másolva!

A meglévő ajándékot az ajándékozó akkor követelheti vissza, ha az ajándékozás után bekövetkezett események, megváltozott körülmények miatt saját létfenntartása érdekében arra szüksége van, feltéve, hogy az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti – fejtette ki elöljáróban a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A megajándékozott azonban ebben az esetben sem köteles az ajándékot visszaadni, ha az ajándékozó létfenntartásáról járadék vagy tartás útján megfelelően gondoskodik.

Erre a megoldásra – tekintettel annak bizalmi jellegére – csak a felek megállapodása alapján kerülhet sor – hangsúlyozta dr. Bekk Judit.

A visszakövetelés joga

Az ajándék, vagy a helyébe lépett érték (például vételár) visszakövetelésnek súlyos jogsértés esetén is helye lehet, ha annak sértettje az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója, elkövetője pedig a megajándékozott vagy a vele együtt élő hozzátartozó.

A visszakövetelés jogával élhet az ajándékozó akkor is, ha az ajándékozáskor ismert feltevés véglegesen meghiúsul, és ha e nélkül a feltevés nélkül az ajándékozásra nem került volna sor.

A feltevésnek az ajándékozás körülményeihez, a felek egymás közötti viszonyához és a jövőre vonatkozó terveikhez képest ésszerűnek és konkrétnak kell lennie – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A visszakövetelést pedig általában akkor lehet indokoltnak tekinteni és elfogadni, ha e jog gyakorlására a feltevés jellegére, az ajándékozás körülményeire és az ajándékozó életviszonyaira tekintettel a társadalom szerint is indokolt, elfogadott.

Amikor nem kérhető vissza

Az ajándék visszakövetelésére a jogszabály határidőt nem állapít meg, visszakövetelésnek azonban nincs helye, ha az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá, ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta.

Forrás: Thinkstock

Megbocsátásnak, illetve a visszakövetelésről való lemondásnak számít az is, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb időn át nem követeli vissza.

A szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének a fenti körülmények fennállása esetén sincs helye. A „szokásos” mérték vizsgálatánál jelentősége van annak, hogy milyen alkalomból történt az ajándékozás, milyenek az általános szokások, milyen az ajándékozó társadalmi állása, vagyoni helyzete.

A jog nem száll át a jogutódra

Az ajándékozás, illetve az ajándék (vagy a helyébe lépett érték) visszakövetelése is meglehetősen személyes dolog.

Ezért a visszakövetelés joga az ajándékozó jogutódaira nem száll át, ők nem jogosultak a megajándékozottal szemben az ajándék visszakövetelése iránt fellépni, a már folyamatban lévő pert azonban folytathatják – hangsúlyozta végezetül dr. Bekk Judit.