Szellemi tulajdon világnapja (1. rész): 120 éves a magyar szabadalmi jogalkotás

A magyar szabadalmi rendszer az 1895. évi XXXVII. törvénycikk megalkotásával jött létre – hívta fel az Origó figyelmét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szakértője, dr. Vass László. 

1895 júliusában, néhány hónappal azt követően, hogy Párizsban Auguste és Louis Lumière elkészítette a mozgóképvetítő kinematográfot, az Országgyűlés elfogadta az első önálló magyar szabadalmi törvényt. 2015-ben ennek százhuszadik évfordulójára emlékezünk, az olvasót pedig szabadalmi jogunk elmúlt másfél évszázadának rövid felidézésére hívjuk.

Első szabadalmi kódexünk a korabeli jogalkotás kiemelkedő színvonalú teljesítménye volt, a megszületéséhez vezető hosszú és akadályokkal szegélyezett út pedig hű képet fest a hazai ipar fejlődéséről, valamint Bécs és Budapest államközi kapcsolatainak alakulásába is bepillantást enged.

Az 1600-as évek végén jelentek meg az első szabadalmak

A ma ismert szabadalmak előfutárai az 1600-as évek végén jelentek meg a Habsburg Birodalomban: a bécsi udvar ekkortól kezdve királyi privilégiumokkal (kiváltságlevelekkel) igyekezett fellendíteni a birodalom Nyugat-Európától le-lemaradó iparát. Ennek jegyében uralkodói kegy alapján különböző előnyökkel, mentességekkel, főleg gyártási kizárólagossággal jutalmazták az új és hasznos műszaki megoldások felfedezőit.

A kiváltságok adományozásának lendülete az uralkodó iparpolitikáján múlott, a mindenféle piaci mentességre gyanakvással tekintő felvilágosult abszolutizmus évtizedeiben például meredeken csökkent a gyártási privilégiumok száma – ám még ekkor is kiemelkedtek olyan korszakos jelentőségű találmányok, mint Kempelen Farkas forgómozgást végző gőzgépe.

Később több császári parancs is célul tűzte, hogy „a találékonyságot a birodalom korona-országaiban oltalomban részesítse”, a Helytartótanács döntése alapján pedig e rendeleteket Magyarországon is alkalmazták, igaz, mindössze néhány évig. A rövid időre megnyíló lehetőséggel sikeresen élők közül kiemelkedik Farkasfalvi Ferenc ügyvéd, aki 1821-ben kapott szabadalmat rézből készült búvárkészülékére.

Ezt hosszú megszakítás követte, a rendek ugyanis a szabadalmi rendszer törvényi szintű szabályozását követelték, amire válaszul az uralkodó megtagadta a Magyarországra szóló szabadalomlevelek kiadását, egészen 1852-ig. Ekkor egy császári rendelet Magyarországra is kiterjesztette a korábbi osztrák szabadalmi szabályokat. Talán a műszaki-ipari fejlődés politikai viharokon túlmutató fontosságát jelzi, hogy a szabadalmi leírások a neoabszolutizmus beolvasztó szigora ellenére magyarul is benyújthatók voltak.

A kiegyezést követően

A kiegyezéssel a szabadalmak megadása az osztrák és magyar kereskedelmi miniszter közös hatáskörébe került, azonban a jogilag egyenrangú két ország nagyon is különböző gazdasági fejlettsége miatt ez a rendszer az 1890-es évek elején már messze nem volt kellően rugalmas. A Monarchia jogi kötelékeinek további lazulása mindazonáltal a segítségünkre sietett: 1894-től Magyarország önállóan dönthetett vám- és kereskedelempolitikájáról, így egy évvel később már az Országgyűlés elé kerülhetett a szabadalmi törvény tervezete.

A kiváló jogalkotói munkát fémjelzi, hogy a törvény kisebb-nagyobb módosításokkal 75 éven át hatályban volt, átvészelve háborúkat és élesen szembenálló társadalmi-gazdasági rendszerek változásait.

Módosítására először 1908-ban volt szükség, Magyarország ekkor csatlakozott a Párizsi Uniós Egyezményhez, amely a bejelentés napjának határon átnyúló elismerésével kaput nyitott a feltalálók külföldi oltalomszerzése előtt, hatását pedig egy évszázad távlatában is érezzük: a párizsi uniós elsőbbségi év továbbra is a találmányok nemzetközi értékesítésének szilárd iparjogvédelmi fundamentuma.

A forgóajtón át sokkal kevésbé cserélődik a levegő. A szerkezetre 1881-ben kapott szabadalmat H. Bockhauer Németországban, valamint Theophilus Van Kannel az USA-ban. A kép az ő szabadalmi rajza a „viharajtó szerkezetről”, amely „teljesen hangtalanul működik, hatékonyan akadályozza a szél, a hó, az eső és a por behatolását” Forrás: Wikimedia Commons

Novelláris módosításra került sor ezután 1920-ban, ekkortól a Szabadalmi Hivatal Szabadalmi Bíróság néven működött, valamint 1929-ben, amikor tizenötről a ma is bevett húsz évre emelkedett a szabadalmi oltalom időtartama.

A második világháború után

A második világháború befejeződése után a szabadalmi hatósági tevékenység reménykeltő gyorsasággal, már 1945 márciusától folytatódott, nem sokkal később azonban szembe kellett nézni a központosított szocialista tervgazdálkodás bevezetésével, amely a szabadalmi jogok versenyeszköz jellegét csaknem teljesen kiüresítette. 1948 már a rendszeridegen szerzői tanúsítványok szovjet mintára történő meghonosításának éve.

Ezek segítségével próbálták szolgálni az állami tulajdonba kerülő szabadalmak feltalálóinak anyagi-erkölcsi elismerését és az ipar fejlődését – eredménytelenül. A remélt ösztönző hatás olyannyira elmaradt, hogy 1957-ben a szerzői tanúsítványokat – a KGST heves tiltakozása ellenére – felváltotta a szolgálati találmány intézménye. Ezzel Magyarország lett a keleti blokk egyetlen országa, amely a szocializmus évei alatt is követni tudta az iparjogvédelmi fősodor mértékadó tendenciáit.

Az új gazdasági mechanizmus az iparjogvédelem területén is éreztette hatását, az áruviszonyok szélesebb körű érvényesülése mellett a szabadalmi rendszer is némi levegőhöz juthatott. Az 1969-ben elfogadott új szabadalmi törvény már a műszaki fejlődést előmozdító hatékony gazdaságpolitikai eszközként határozta meg a szabadalmakat, és a licenciaszerződések néhány szabályának beépítésével a szabadalmi jog dinamikus oldalának is teret engedett.

Az ekkor elvégzett és a körülményekhez képest szakszerű előkészítő munkának köszönhető, hogy a demokratikus átmenet nem érte teljesen felkészületlenül szabadalmi rendszerünket, és az nem akadályozta a piacgazdasághoz való visszatérést.

A rendszerváltást követően

1995-ben, az első szabadalmi törvény centenáriumán intézményi és jogi értelemben is megújult szabadalmi jogunk: az iparjogvédelmi hatóság eredeti nevén, Magyar Szabadalmi Hivatalként folytatta működését; és új, a piacgazdaság viszonyaihoz immár teljes mértékben igazodó törvény született, amely – összhangban az EU-csatlakozás előkészítése során vállalt kötelezettségeinkkel – megvalósította többek között a szabadalmazhatósági feltételek terén szükséges nemzetközi harmonizációt.

A kétezres évek első harmadát kitevő felkészülést követően Magyarország 2003-ban csatlakozott az Európai Szabadalmi Egyezményhez. A csatlakozás, amellett, hogy szorosabbra fűzte a kontinens iparjogvédelmi hálóját, a magyar szabadalmi ügyvivői karnak is helyet adott az európai innovációs színtéren.

A százhúsz esztendős évforduló mérföldkövénél megállva elégedettséggel vethetünk számot szabadalmi rendszerünk eddigi évtizedeivel. Jogalkotásunk Lévy Béla szavaival egészen a kezdetektől az „új eredményt nyújtó eszmék” kibontakozását szolgálta, miközben követte a legfejlettebb szabadalmi jogok által kijelölt irányt. Előre tekintve – különösen az európai szabadalmi rendszer kibontakozó reformját látva – bizakodva jelenthetjük ki, hogy hasonlóan jelentős évszázad küszöbére érkeztünk.