D.A.S. JogSzerviz: a Facebooknak is vannak felhasználási feltételei

A Facebook felhasználók 88 százaléka leskelődik az exe után intim
Vágólapra másolva!
A Facebook felhasználási feltételei két alapvető dokumentumban kerültek rögzítésre: a „Facebook-alapelvek”-ben és a „Jogi és Felelősségi Nyilatkozat”-ban – hívták fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértői.
Vágólapra másolva!

A tapasztalatok szerint a regisztráció során számosan nem tekintik át a felhasználási feltételeket, az apró betűs részt. Pedig a felhasználási feltételek két alapvető dokumentumban kerültek rögzítésre: a „Facebook-alapelvek”-ben és a „Jogi és Felelősségi Nyilatkozat”-ban.

Utóbbit érdemes alaposabban szemügyre venni. „Az összes tartalomnak és információnak, melyeket közzétett a Facebookon, Ön a tulajdonosa”- kezdődik a jogi ismertető. Ebből talán a felhasználó azt gondolhatja, hogy a közzétett fotói, versei, netán novellái vagy videói felett továbbra is ő gyakorol hatalmat.

A közzétett tartalomról a felhasználó lemond

Ám ez nem így van, a közzétett tartalomról a felhasználó lemond – figyelmeztettek a D.A.S. JogSzerviz szakértői. Bár szabályozhatja a közzétett információ megismerhetőségét, és segíti a szerzői jogok megsértése elleni fellépést, a felhasználási feltételek a következőt is rögzítik.

A közzétételre kerülő fényképek és videó tartalom vonatkozásában a felhasználó jogdíjmentes, az egész világra kiterjedő hozzájárulást, liszenszet ad a kaliforniai vállalatnak a tartalom szabad felhasználására. Ez a liszensz akkor sem szűnik meg, ha a felhasználó törli a tartalmat, vagy a fiókját, hacsak mindenki más nem törli a megosztott tartalmat.

Feldolgozzák a személyes adatokat

Emellett a felhasználó kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy személyes adatait az Egyesült Államokba továbbítsák, és ott dolgozzák fel. Ezen kitételek nehezen egyeztethetők össze a szellemi tulajdonra és az adatvédelemre vonatkozó hazai törvényekkel, melyeket még felhasználói beleegyezéssel sem igen szabad áthágni.

További érdekes kitétel, hogy a felhasználó vállalja, hogy 13 éves kor alatt nem használja a Facebookot. Ezt esetleg említse meg kiskamasz gyermekének, ugyanis ha még nincs 13 éves, akkor jogosulatlan felhasználónak számít.

Forrás: AFP/Karen Bleier

A Facebook szabályai szerint kötelesek vagyunk (lennénk) valós személyi információkat megadni, és nem hozhatunk létre csak egy személyes fiókot. Az is nehezen betartható szabálynak tűnik, hogy nem használhatja az a szolgáltatást, akit szexuális bűncselekmény elkövetéséért elítéltek.

Maximum száz dollár

A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint, aki perbe szállna a világ egyik vezető tech-cégével, annak nem kell messzire utaznia, csupán a közeli Észak-Kaliforniába, illetve a San Mateo megyében található állami bíróságra.

És ha még ezt is vállalja is a felhasználó, a fő szabály kimondja: „A JELEN NYILATKOZATBÓL VAGY A FACEBOOKBÓL EREDŐ ÖSSZES FELELŐSSÉGÜNK NEM HALADJA MEG AZ EGYSZÁZ DOLLÁRT ($100) VAGY AZT AZ ÖSSZEGET, AMIT A RÉSZÜNKRE AZ ELMÚLT 12 HÓNAPBAN KIFIZETETT.”