D.A.S. JogSzerviz: a magyar sztrájkjog (1. rész)

Vasutassztrájk Németországban
Vasutassztrájk Németországban
Vágólapra másolva!
A törvény lehetővé teszi a dolgozóknak, hogy gazdasági és szociális érdekeik biztosítása érdekében a törvényben meghatározott feltételek szerint gyakorolják a sztrájk jogát. De ki, mikor sztrájkolhat, mi alapján állapítják meg az elégséges szolgáltatásokat? A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásában ad átfogó képet, most az első részt olvashatja.
Vágólapra másolva!

Dr. Bekk Judit kifejtette: a sztrájkban való részvétel mindig önkéntes, a részvételre vagy épp a tartózkodásra senki sem kényszeríthető. Mindenkinek jogában áll önállóan eldönteni, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy meghagyja a „lázadást” másoknak.

Ha a sztrájk megtartására jogszerűen kerül sor, az abban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezése érdekében kényszerítő eszközt a törvény értelmében még a munkáltató vagy épp a hatóság sem alkalmazhat.

Kötelező az együttműködés

Habár a sztrájk az igényérvényesítés egy igen látványos formája, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a sztrájk során a munkáltatónak és a munkavállalóknak együtt kell működniük: egyeztetéseket kötelesek folytatni, tárgyalniuk kell egymással a vitás kérdések mielőbbi rendezése érdekében, és nyitottnak kell lenniük megállapodás megkötésére is.

Csakúgy, mint más jogokkal, a sztrájkkal sem szabad visszaélni – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Munkabeszüntetést a munkavállalók akkor kezdeményezhetnek, ha valamely vitatott kérdést illetően kialakult munkaügyi vitában az egyeztető eljárás 7 napon belül nem vezet eredményre, vagy az egyeztető eljárás a sztrájkot kezdeményezőnek fel nem róható okból nem jött létre.

Munkabeszüntetést – mintegy figyelmeztető jelleggel - már az egyeztetés ideje alatt is lehet tartani, legfeljebb egy alkalommal, és ennek időtartama nem lehet hosszabb 2 óránál.

A munkáltatónak és a munkavállalóknak – érthető okokból - a sztrájk ideje alatt gondoskodniuk kell a személy- és a vagyonvédelemről is.

Ami megillet, és ami nem a sztrájk ideje alatt

A munkabeszüntetés céljából és természetéből adódóan a sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, így emiatt a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés sem tehető.

Sőt, a jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozót megilletik a munkaviszonyból eredő jogosultságok is – hangsúlyozta dr. Bekk Judit.

Forrás: MTI/EPA/Michael Probst

A sztrájk miatt kiesett munkaidőre azonban főszabály szerint – kivéve, persze ha a munkáltatóval ettől eltérő megállapodást kötött - a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg.

A munkaviszonyhoz kapcsolódó társadalombiztosítási jogokra és kötelezettségekre továbbra is a társadalombiztosítási jogszabályok lesznek irányadóak azzal, hogy a jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időként figyelembe kell venni.

Az általános rendelkezések után érdemes megnézni, hogy kik nem élhetnek a sztrájk jogával, továbbá hogy mi alapján határozzák meg a még elégséges szolgáltatást.

(A D.A.S. JogSzerviz szakértőjével készült írás második részét hamarosan közöljük – a szerk.)