D.A.S. JogSzerviz: baleset a vízparton

Balatongyörök, 2015. július 1.
Fürdőzők a Balatonban a balatongyöröki strandon 2015. július 1-jén.
MTI Fotó: Varga György
Balatongyörök, 2015. július 1. Fürdőzők a Balatonban a balatongyöröki strandon 2015. július 1-jén. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint számos kisebb-nagyobb baleset történik a vízpart közelében annak következtében, mert az üzemeltető elhanyagolta a karbantartást, vagy nem gondoskodott megfelelő figyelemfelhívó jelzések kihelyezéséről – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

A tömeges igénybevételre megfelelően fel kell készülnie a szálláshelynek, strandnak. A gyalogos közlekedésre szolgáló utakat, mosdókat és illemhelyiségeket nemcsak tisztán tartani szükséges, hanem gondoskodni kell azok biztonságos igénybevételéről – fejtette ki dr. Vágány Tamás.

Nagyon sok kisebb-nagyobb baleset következik be a vízpart közelében azért, mert az üzemeltető elhanyagolta a karbantartást vagy nem gondoskodott megfelelő figyelemfelhívó jelzések kihelyezéséről. Ilyen esetben kártérítés jár a károsultnak.

Az üzemeltető kötelezettségei

Az említett szálláshelyek, strandok igénybevétele rendszerint ellenérték fejében történik. Ezzel egy szerződés jön létre az üzemeltető és az igénybevevő(k) között.

Ennek a szerződésnek külön kikötések nélkül is tartalmi elemét képezi az üzemeltető azon kötelezettsége, hogy a létesítményt, épületet, utat olyan állapotban bocsátja rendelkezésre, hogy annak használata biztonságos az igénybevevők számára.

Ezen az olyan feliratok sem változtatnak, mint például „A strandot/kempinget mindenki a saját felelősségére veheti igénybe" – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Part menti utak és balesetek

Gyakori sérülések forrása a part menti utak nem megfelelő állapota. Évről-évre sok gyalogos és kerékpáros baleset következik be a töredezett útfelület, nem megfelelően jelzett és elkerített építési terület és hasonló hibák következtében.

Az üzemeltető szerződéses felelőssége és a lehetséges kimentés szabálya akként szól, hogy aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.

Forrás: MTI/Varga György

A kimentési feltételeknek tehát együttesen kell fennállniuk ahhoz, hogy az üzemeltető mentesüljön a kárért való helytállási kötelezettség alól.

Ha például a szállodától a partig vezető úton azért esik el valaki, mert a téli fagy okozott kárt az útban, és azt még nem javították ki, sérelemdíjat és vagyoni kártérítést is kérhet. Az előbbi a sérülés mértékétől, jellegétől és a gyógyulás tartamától függ.

A sérelemdíjnál figyelembe vehető, hogy ha emiatt nem tudja valaki kiélvezni a tervezett szabadságát, és az nem lesz pihentető a számára. A vagyoni kártérítést pontosan igazolni kell, ennek körében a gyógyszerkiadások, utazási és kommunikációs többletköltségek, és a keresetkiesés is elismertethető.

A kárigény elbírálása során természetesen figyelembe kell venni a károsult esetleges felróható mulasztását (például: figyelmeztető tábla figyelmen kívül hagyása), bódultságát, ami vagy a kármegosztáshoz vagy akár az igény megalapozatlanságához vezethet – mondta végezetül dr. Vágány Tamás.