KRS: augusztus 30-án lejár a cégkapus regisztráció határideje

kormányablak
Szekszárd, 2011. január 3. Egy ügyfél érdeklődik a Tolna Megyei Kormányhivatal új ügyfélszolgálati irodájában, Szekszárdon. 2011. január 3-án huszonkilenc helyszínen nyílt az országban kormányablak. Az integrált ügyfélszolgálati irodákban 29 ügykört lehet intézni: többek között ügyfélkaput nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni, és általános tájékoztatást kérni. MTI Fotó: Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
2017. augusztus 30. napján lejár a jogszabályban rögzített határidő arra, hogy valamennyi gazdálkodó szervezet (így különösen valamennyi részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság és betéti társaság) végrehajtsa a cégkapus regisztrációt – hívja fel az érintett gazdálkodó szervezetek figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Mezei Kristóf hangsúlyozta: a regisztráció – a jogszabályi kötelezettség teljesítésén túl – azért szükséges, mivel 2018. január 1. napjától a gazdálkodó szervezetek jellemzően ezen a platformon lesznek kötelesek a bíróságokkal, egyéb hatóságokkal és további állami szervekkel történő kapcsolattartásra.
Vágólapra másolva!

Az állami szervekkel történő kapcsolattartás digitális útra terelése folyamatának idei talán legfontosabb lépése a cégkapu bevezetése és az arra történő regisztráció kötelezővé tétele – fejtette ki a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

E kötelezettség terhel valamennyi magyarországi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezetet (így különösen a gazdasági társaságokat, európai részvénytársaságokat, egyesüléseket, szövetkezeteket, ügyvédi irodákat, végrehajtói irodákat és közjegyzői irodákat, továbbá – eltérve a gazdálkodó szervezetek általános fogalmától – valamennyi belföldi székhelyű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet is), melyek ez által 2017. augusztus 30. napjáig kötelesek a https://cegkapu.gov.hu címen regisztrálni.

Egy utóbb bekövetkezett jogszabály-módosítás alapján az egyéni vállalkozók kikerültek e kötelezettség hatálya alól és továbbra is az ügyfélkaput jogosultak/kötelesek használni.

Hogyan működik a cégkapu?

A cégkapu funkciója a jelenlegi szabályozás és tervek szerint hasonló lesz, mint a magánszemélyek esetében többé-kevésbé elterjedt és bevált ügyfélkapu rendszer – emelte ki dr. Mezei Kristóf.

Így egyrészről tárhelyként fog szolgálni az adott gazdálkodó szervezet részére érkező és az általa küldendő iratok számára és egyúttal egy olyan kommunikációs csatornát is képez az állami szervekkel, aminek útján megküldött vagy átvett iratok úgy tekintendőek, hogy az arra jogosult személy által kerültek megküldésre, vagy átvételre.

Így a gazdálkodó szervezet számára a cégkapu fogja képezni azon hivatalos elérhetőségét, amelyen keresztül történik majd a kapcsolattartás többek között a bíróságokkal és egyéb hatóságokkal. Egyebek mellett egyébként a peres kapcsolattartást szolgáló perkapu rendszerét is felváltja a cégkapu.

Mit tegyenek a gazdálkodó szervezetek vezetői?

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint legpraktikusabb esetben a regisztrációt olyan természetes személy tudja teljesíteni, aki egyrészről a gazdálkodó szervezet törvényes képviselőjének minősül (így korlátolt felelősségű társaság esetében annak ügyvezetője, részvénytársaság esetében például annak vezérigazgatója), másrészről pedig maga is rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval.

Az ügyfélkapu regisztráció azonban helyettesíthető az úgynevezett Részleges Kódú Telefonos Azonosítás alkalmazásával vagy új típusú e-személyi igazolvány és kártyaolvasó segítségével.

Forrás: MTI/Kiss Dániel

Abban az esetben, ha egy cégjegyzékben bejegyzett gazdálkodó szervezet nevében kívánunk regisztrálni, e szervezet önálló aláírási joggal rendelkező vezető tisztségviselőjeként eljárva, úgy a fentiek szerinti – ügyfélkapuval vagy egyéb módon történő – azonosítást követően meg kell adni a képviselt gazdálkodó szervezet adószámát és azon e-mail címét, amin a cégkapuval kapcsolatos értesítéseket fogadni kívánja (ezt érdemes rendszeresen figyelni, tekintettel arra, hogy elsődlegesen innen értesülhet a szervezet az érkezett iratokról).

Ezt követően meg kell adni a – természetes személy – cégkapu megbízott egyes személyes adatait és e-mail elérhetőségét, aki elsődlegesen lesz jogosult a szervezet cégkapujának kezelésére, majd a regisztráció befejezhető.

A fenti, tipikusnak tekinthető esettől eltérő körülmények felmerülése esetén, így például együttes képviseleti jog, illetve civil szervezetnek minősülő gazdálkodó szervezet esetén további lépések megtétele (így a regisztráció másik képviselő általi jóváhagyása) illetve iratok (létesítő okirat) feltöltése szükséges.

Figyelemmel arra, hogy a cégkapura épülő kommunikációs csatorna és kézbesítési rendszer egészében csak jövő évben fog elindulni, így 2017. augusztus 31. napjától 2017. december 31. napjáig ugyan fennáll a fenti regisztrációs kötelezettség, azonban – egyfajta türelmi időként – ezen időszak alatt hátrányos jogkövetkezmények nélkül pótolható a regisztráció – mutatott rá végezetül dr. Mezei Kristóf.