SBGK: mit jelent a kkv-k számára az új adatvédelmi rendelet?

dr. György András, ügyvéd
dr. György András, ügyvéd, SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, megalapozott volt az elmúlt hónapokban megjelent cikkek azon aggodalma, miszerint az új Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) bírsággal kapcsolatos szabályai alapján akár 20 millió eurós bírságot is kiszabhatnak a vállalkozásokra – hívta fel az Origó figyelmét az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. György András kifejtette: úgy tűnik, hogy az aggodalom valóban megalapozott volt, mivel a nemrégiben napvilágot látott Igazságügyi Minisztérium előterjesztése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról.

Az előterjesztés értelmében a kkv-kat kifejezetten bevonja ezen magyarországi viszonylatokban irracionálisan magas bírságok körébe azzal, hogy kiveszi a kkv-kra alkalmazható kivételt, amit a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 12/A. § (1) biztosított.

Az előterjesztés ezen szakasza ellen több neves adatvédelemmel foglalkozó szakember közöttük Dr. Jóri András volt adatvédelmi ombudsman is tiltakozott.

A szigorú szabályozás célja

A GDPR magas bírság összege egyfelől érthető, hiszen a gyors technológiai fejlődés következtében személyes adatok gyűjtése és megosztása jelentős mértékben megnőtt – mutatott rá az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők szakértője.

A technológia a személyes adatok felhasználását minden eddiginél nagyobb mértékben teszi lehetővé.
Erre tekintettel a GDPR olyan szilárd és az eddiginél következetesebb uniós adatvédelmi keretet kíván biztosítani, ami erős kikényszeríthetőség (bírságolást) biztosít azzal a céllal, hogy digitális gazdaság belső piaci fejlődéséhez megteremtse a bizalmat.

A szigorú szabályozásnak nem titkolt célja, hogy a szigorú adatvédelmi szabályok versenyelőnyt biztosítanak az európai vállalatok számára harmadik országokban honos vállalatokkal szemben.

Nemcsak Európában, hanem az egész világban megnőtt az emberek igénye a személyes adatok kezelésével kapcsolatos szigorúbb szabályozásra és, hogy a jogaikat megfelelően tudják érvényesíteni.

Kontraproduktív az új szabályozás?

Dr. György András szerint érthető is ez az elvárás mivel egyre több adatot gyűjtenek az emberekről a helymeghatározástól kezdve az egészségügyi adatokig, amelyeket a könnyen letölthető eHealth applikációk használata során gyűjtenek.

A személyes adatok felhasználásának az ellenőrizhetősége és azok feletti rendelkezési jog, illetve ezen jogok kikényszeríthetősége alapvető elvárás lett, amelyet a GDPR biztosítani is kíván az emberek részére.

dr. György András, az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők szakértője Forrás: SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők

Azon vállalkozások, amelyek a GDPR szigorú szabályozásának meg tudnak felelni, egyértelműen piaci előnyt élveznek más vállalkozásokkal szemben, akik nem feleltetik meg az adatkezelésüket a GDPR új rendelkezéseinek.

Figyelembe véve a magyarországi viszonylatokat és a kkv-k anyagi helyzetét egy olyan szabályozás, amely akár 20 millió eurós bírság kiszabását is lehetővé teszi, kontraproduktív, mivel a vállalkozások elzárkóznak az újfajta technológiák és megoldások elől és pontosan azt az előnyt veszítik el, amelyet a GDPR biztosítana számukra.

Függetlenül attól, hogy pontosan milyen mértékű bírság lesz kiszabható 2018 májusától az emberek elvárása a tisztességes és átlátható adatkezeléshez már most is megvan, így a kkv-knak nem csak a bírságtól való félelmük, hanem gazdasági/piaci érdekük is hogy ne tétlenkedjenek.

Ezért tanácsos, hogy már most tekintsék át a működésüket és azonosítsák azon személyes adatkezelési gyakorlatukat, amelyeket meg kell feleltetni az új szabályozásnak – hangsúlyozta végezetül dr. György András.