Munkaidőnek számíthat-e az utazás időtartama?

2017.11.28. 10:47

Az új Munka törvénykönyve szerint nem számít munkaidőnek a munkavállaló lakó- és tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére (és vissza) történő utazás időtartama. Egy időközben született és közzétett kúriai döntés azonban alaposan árnyalja a vonatkozó törvényi rendelkezés helyes értelmezését – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Dr. Vágány Tamás kifejtette: bizonyos esetekben a munkavégzés körében kell elszámolni az utazásra fordított időt. A tényleges munkavégzés helye számos munkavállaló esetén egyértelmű, konkrét helyszínt, létesítményt jelent.

Más munkavállalók esetén azonban időről időre változik a tényleges munkavégzés helye, egyes szakmákban pedig szinte mindig más helyszínt jelent. Utóbbi esetekben, tehát amikor a munkavégzés helye változó, nehézségbe ütközhet a munkaidő időtartamának jogszerű meghatározása.

Általában helyes értelmezés, hogy ha a munkavállaló munkavégzési kötelezettségének kezdete egy meghatározott időpont, úgy a munkavállalónak általában nem a munkáltatónál kell munkára képes állapotban megjelenni, hanem az elrendelt időpontban a munkavégzés tényleges helyén kell a munkát megkezdenie.

Az uniós irányelv

A témában irányadó 2003/88/EK irányelv értelmében egy adott időszak vagy munkaidőnek, vagy pihenőidőnek minősül – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az Európai Bíróság a fenti irányelvet értelmezve kifejezetten kimondta: abban az esetben, amikor a munkavállalónak nincs állandó- vagy szokásos munkavégzési helye, akkor munkaidőnek minősül azon utazás időtartama, amely ahhoz szükséges, hogy a munkavállaló a számára kijelölt helyen a munkát megkezdhesse, továbbá az utolsó, kijelölt helyről a hazatérés időtartama is.

A Kúria ezen döntésre is figyelemmel rögzítette: önmagában abból, hogy a munkavállaló utazásai a munkáltató szolgáltatásának teljesítéséhez szükségesek, és a munkavállalók ezen idő alatt a tevékenységüket és feladatukat végzik, még nem elegendő annak megállapításához, hogy jelen esetben az első munkavégzési helyre történő, és az utolsó munkavégzési helyről történő lakóhelyre utazás munkaidőnek minősül.

Kérdések az utazás körül

Ennek megállapításához további bizonyítás szükséges, amelynek azt kell feltárnia, hogy a munkáltató által szabályzatban meghatározott körülmények között a munkavállalónak mennyiben volt lehetősége az utazási távolságot, illetve az arra fordított időtartamot meghatározni.

Forrás: Origo

A munkáltatónak volt-e lehetősége ezen utazási idő alatt egyoldalúan előírnia a látogatandó munkavégzési helyek sorrendjét, az első és utolsó munkavégzési helyet.

Továbbá a munkáltató előírhatja-e az elvárt napi látogatási számot, valamint a munkavállaló mennyire dönthetett szabadon a lakóhelyhez közeli első és utolsó munkavégzési helyszínről.

Csak ennek ismeretében lehet következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy az utazás időtartama a munkavállaló részéről az irányelv szerinti „dolgozásnak", avagy „rendelkezésre állásnak" minősíthető-e.

Összegezve tehát: nem igaz az az állítás, hogy a tényleges munkavégzés helyére történő utazás semmiképpen nem minősülhet munkaidőnek. Jóllehet a törvényi rendelkezést a munkáltatót többsége ekként értelmezi, a változó munkahellyel rendelkező munkavállalók esetén sokkal árnyaltabb megközelítésre van szükség.

A munkavállaló ugyanis utólag három évre visszamenőleg érvényesítheti az extra utazási időből adódó, el nem számolt túlmunkára vonatkozó bérigényét – mondta végezetül dr. Vágány Tamás.