Januártól csökkenthető a jelzáloghitel

nagycsaládosok, jövedelem, illusztráció
Vágólapra másolva!
2018. január 1-től a három-, vagy többgyermekes családok vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, jelzáloghitel-tartozásuk csökkentése érdekében. Igaz, számos feltételhez kötött a juttatás, azonban biztosan sokakat segít majd hozzá egy boldogabb, tartozásmentes élethez – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

2018. január 1. napján lép hatályba a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről szóló 337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet – fejtette ki dr. Sári Judit.

E jogszabály értelmében harmadik vagy további gyermek születésére való tekintettel vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe Magyarország területén lévő ingatlant (lakást, lakóházat, tanyát vagy birtokközpontot) terhelő jelzáloghitel csökkentése érdekében.

Csak harmadik és további gyerek után

A juttatást csak 2018. január 1-jét követően megszülető harmadik és további gyermekek után lehet igénybe venni. Házastársak és élettársak kizárólag együttesen lehetnek kérelmezők, még akkor is, ha a jelzálog-hitelszerződésnek kizárólag az egyik fél az alanya.

A feltételeket pedig mindkét igénylőnek teljesítenie szükséges. – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Arról, hogy pontosan milyen hitelszerződésre tekintettel jár a támogatás, a rendelet kimondja, hogy csakis a gyermek születésének időpontjában fennálló, fel nem mondott lakáscélú jelzáloghitel-szerződésekre.

Legfeljebb egymillió forint lehet

A támogatás összege legfeljebb egymillió forint, mely elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, de ha a tőketartozás összege nem éri el a folyósított összeget, úgy azzal a tőketartozás járulékait - kivéve a késedelmi kamatot - is csökkenthetjük.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

Az állam részéről történő kifizetés a támogatást megállapító határozat pénzintézethez való beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztés jogcímen történik. Természetesen az előtörlesztésért a pénzintézet ez esetben semmilyen plusz költséget nem ró a támogatott személyre.

A fenti feltételek fennállása esetén tehát érdemes benyújtani a kérelmet, hiszen nem hitelkiváltó hitelről, hanem vissza nem térítendő állami támogatásról van szó. Veszíteni nem lehet vele, nyerni viszont annál többet – mondta végezetül dr. Sári Judit.