D.A.S. JogSzerviz: amikor hibásan teljesít az autószerviz

szerviz
Vágólapra másolva!
Számtalan probléma lehet abból, ha a szervizbe vitt járművet valójában nem javítják meg, a szerviz hibásan teljesít és emiatt jogi lépések megtétele szükséges. Kevesen tudják, hogy létezik egy kormányrendelet, mely bizonyos javító karbantartó munkálatok után kötelezően jótállási felelősséget ró a vállalkozásokra – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Burján Zsuzsanna kifejtette: a legtöbb ember számára ismert, hogy amennyiben egy terméket vásárol és az hibás, azért az eladó szavatosság keretében helytállni tartozik. Az már nem feltétlenül ismert, hogy nemcsak egy termék, hanem bizonyos szolgáltatások hibás teljesítése miatt is fennáll ez a kötelezettség.

Ami pedig még kevésbé köztudott, hogy létezik egy kormányrendelet, mely bizonyos javító karbantartó munkálatok után kötelezően jótállási felelősséget ró a vállalkozásokra.

Jótállás és szavatosság elhatárolása

Első körben érdemes különbséget tenni jótállás és szavatosság között – mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Eszerint, amennyiben egy termék, vagy egy szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott minőségi követelményeknek, a kötelezett hibásan teljesít.

A jótállás és kellékszavatosság közötti lényeges különbség abban van, hogy amíg a szavatosságnál a vevőt terheli a bizonyítási kötelezettség a hibás teljesítéssel összefüggésben, addig a jótállás esetében mindez megfordul, és gyakorlatilag a kereskedőnek kell kimentenie magát, azaz, azt kell bizonyítania, hogy nem tartozik helytállni.

Kilenc területen kötelező a jótállás

A jó hír az, hogy bizonyos javító karbantartó munkálatokra a vállalkozásokat – fogyasztói szerződések esetében – jótállási kötelezettség terheli. Ez nem minden tevékenységre vonatkozik, ugyanis a jogszabály konkrétan meghatározza ezt a kilenc területet.

A teljesség igénye nélkül ilyen a háztartási gépek, készülékek vagy órák, telefonok, barkácsszerszámok és kerti szerszámok, gyógyászati segédeszközök, illetve személygépkocsik, motorok javítása is.

Korlátozott összeg, korlátozott időtartam

Van azonban egy összeghatár, mely vízválasztó. A rendelet alapján ugyanis a kötelező jótállás kizárólag az anyagköltséget és ÁFA összegét is magába foglaló bruttó 20 ezer forintot meghaladó esetekben áll fenn.

Az olyan szolgáltatások, melyek ezt az összeghatárt nem érik el, nem tartoznak az érintett rendelet hatálya alá, magyarán nem áll fenn kötelező jótállás – emelte ki dr. Burján Zsuzsanna.

A jótállás időtartama egyúttal korlátozott. Eszerint, a jótállás időtartama 6 hónap, mely jogvesztő. Éppen ezért lényeges, hogy az időtartam kezdetét milyen időponttól kezdődően kell számítani. A jótállási határidő, a szolgáltatás elvégzése után, a fogyasztó részére történő átadással, vagy az üzembe helyezés napjával kezdődik.

Sokszor elmarad, így éppen ezért lényeges, hogy a munkálatokat követően a szerviztől munkalapot, számlát és jótállási jegyet kérjen a fogyasztó. Azzal, ha a fogyasztó nem kéri ezeket az iratokat, kockáztatja azt, hogy egy esetleges hibás teljesítés esetén fel tudjon lépni a vállalkozóval szemben.

A probléma igazolható módon történő bejelentése

Ha felmerül annak a lehetősége, hogy a szerviz hibásan teljesített, úgy elsődleges, hogy a problémát a fogyasztó igazolható módon bejelentse a szerviz részére. Ezt célszerű írásban (mailen, postai úton) megtenni. Ha személyes ügyintézés során kerül erre sor, akkor a szerviznek a bejelentésről jegyzőkönyvet kell felvennie.

A szerviz jogosult megvizsgálni a hibát, viszonyt amennyiben arra jut, hogy nem áll fenn a helytállási kötelezettsége, úgy ennek indokát érdemben közölnie kellene a fogyasztóval.

Ezt a válaszadást a vállalkozó nem húzhatja-halaszthatja, ugyanis a jogszabály alapján, amennyiben az igény jogosságáról nem tud a bejelentés alkalmával nyilatkozni, úgy 5 munkanapon belül igazolható módon kell értesítenie a fogyasztót.

Ha a vállalkozás elismeri a hibát és helytáll, akkor erről szintén dokumentációt kell kiállítania és ebben részleteznie szükséges, hogy miként teljesítette ezt a kötelezettségét. Ellenkező esetben – tehát ha az igényt elutasítja – akkor sajnos a fogyasztónak kell megtennie a szükséges jogi lépéseket.

Fontos, hogy az ilyen jellegű igények eldöntése mindig szakkérdés, így várhatóan szakértő bevonása nélkül nem bírálható el az igény sem – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.