D.A.S. JogSzerviz: parkolási pótdíj és mentesülés

2018.10.23. 20:15

A fővárosban a parkolások kapcsán mindig felmerülő probléma, hogy miként lehet mentesülni a parkolási pótdíjfizetés alól, melyek az ide vonatkozó szabályok. Sok megoldás forog a köztudatban, ám ezek a tényleges szabályozástól igen távol állnak. Mindezek okán a D.A.S. JogSzerviz szakértője a mentesülés tipikus eseteit ismerteti.

A 30/2010 (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési Rendelet korábbi, 48.§ (3) bekezdése lehetővé tette, hogy amennyiben a fogyasztó a parkolási eseménytől számított öt naptári napon belül bemutatta azt a jegyet, amivel rendelkezett, akkor a parkolást üzemeltetőnek a várakozási és a pótdíjtartozást törölnie kellett a nyilvántartásból – ismertette dr. Burján Zsuzsanna.

Ezzel a lehetőséggel a gépjármű üzembentartója naptári hónaponként legfeljebb egy alkalommal élhetett. Ez is csak akkor volt lehetséges, amennyiben a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nem volt 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási- és pótdíjtartozás. Ez a szabály azonban már pár éve megváltozott.

A hatályos szabályozás

A mostani szabályozás szerint ugyanis, a gépjármű üzemben tartója abban az esetben mentesül az egyórai várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha a várakozási díjat megfizette, de az ellenőrzés időpontja és a parkolójegy vagy a mobiltelefonos parkolási díjfizetés érvényességének kezdő időpontja között nem telt el öt percnél hosszabb idő – húzta alá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Továbbá akkor is mentesül, ha a várakozás megkezdésekor a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött elhelyezte, de előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából nem teljes egészében látható, vagy azt hátlappal felfelé helyezte el.

Ugyanakkor mindkét előbbi esetben további feltétel, hogy az érintett személy a fenti feltételek valamelyikének teljesülése esetén, a parkolást üzemeltető ügyfélszolgálati irodájában az eredeti parkolójegyet, a mobiltelefonos parkolás esetén, a sikeres vásárlás visszaigazolását, vagy az ellenőrzéskor regisztrált mozgásában korlátozott személy eredeti parkolási igazolványát bemutassa.

Két önkormányzat határán

A fentieken felül szintén nem minősül díjfizetés nélküli várakozásnak, ha az érintett jármű két, egymással szomszédos önkormányzat közigazgatási határán parkol és a parkolási jegyet a szomszédos önkormányzat területén, de azonos díjövezetben elhelyezett automatánál váltották meg.

Ennek megfelelően, az sem minősül díjfizetés nélküli várakozásnak, ha a mobil telefonos parkolást a szomszédos önkormányzat azonos díjövezetre érvényes kóddal indította el az üzembentartó.

Kint volt-e a jegy a szélvédőnél?

Sokszor okoz az is problémát, hogy a parkolási üzemeltető azzal küldi meg a felszólítást a jármű üzembentartójának, hogy nem volt érvényes parkolási jegye, ugyanakkor a sofőr váltig állítja, hogy márpedig kitette a szélvédőre.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A parkolást üzemeltetőnek dokumentálnia kell azt, hogy az ellenőrzés során mi látható a jármű szélvédőjén, azaz, ott van-e a jegy vagy sem?

Mivel az érintett rendelet alapján a sofőr alapvető kötelezettsége, hogy jól látható módon a szélvédőn helyezze el a megváltott jegyet, ezért mindig célszerű azt ellenőrizni, hogy az ajtó becsukása közben a huzat nem fújta-e el onnét a megváltott jegyet.

Ugyanis egy ilyen esetben nehéz lesz a fenti szabályok értelmében mentesülni a pótdíjfizetés alól – mondta végezetül dr. Burján Zsuzsanna.