Jóhiszemű magatartás, önhibán kívüli károsodás

2018.11.09. 08:49

Jelenlegi Polgári törvénykönyvünk tartalmaz egy rövid, ám annál több kérdést felvető rendelkezést – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Eszerint a bíróság a kárnak részben vagy egészben történő megtérítésére kötelezheti azt, akinek magatartása valamely más jóhiszemű személyt olyan magatartásra indított, melyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Ezt nevezzük utaló magatartásnak vagy esetenként biztatási kárnak. De mit is takar valójában a jogintézmény?

Dr. Heinrich Renáta kifejtette: a fenti szabályozás némiképp ellentétes ugyan az általános polgári jogi elvekkel, melyek alapvetően abból indulnak ki, hogy saját – adott esetben kockázattal járó – magatartásunk, döntéseink következményeit magunknak kell viselnünk. Némi korrekció azonban mégis szükségesnek mutatkozott e téren.

A tömör törvényi megfogalmazás okán nem csak a jelenlegi, de a korábbi törvény hatálya alatt is komoly szerepet töltött be a bírói gyakorlat a tényállás részletesebb kibontásában.

Mi a célja a rendelkezésnek?

A rendelkezés célja az, hogy a nem kifejezetten jogellenes, ám mégis méltánytalan helyzetet teremtő magatartások által keletkeztetett károk valamilyen módon megtérítésre kerüljenek.

A bíróság például megállapíthatónak látta az utaló magatartás megvalósulását, és kártérítési kötelezettséget irányzott elő abban az esetben, amikor a felek rendkívül előrehaladott szerződéskötési tárgyalásokat folytattak, és bár köztük polgári jogi szerződés nem jött létre, az ügyletkötéssel a másik fél nyomatékosan biztatta a jóhiszemű felet.

A bírói gyakorlat

A D.A.S. JogSzerviz szakértője hangsúlyozta: önmagában a rendszeres egyeztetés a megállapodás megkötését illetően nem teremt jogalapot ilyen jogcímen történő kártérítés követelésére, ahogyan magának a szerződéskötésnek az elmaradása sem.

Forrás: Milous Chab - Dreamstime

Azonban, amennyiben az egyik fél szándékosan hozza a másik felet abba a helyzetbe, hogy az a szerződés tárgyára jelentős költségeket fordítson, majd ésszerű indok hiányában, önkényesen tagadja meg a szerződés megkötését, már megalapozza a jóhiszemű fél kárának részben vagy egészben történő megtérítését.

Fontos, hogy a bírói gyakorlat alapvetően törekszik szűken értelmezni az utaló magatartás tényállását annak érdekében, hogy ne egyfelől parttalanná, másfelől ne szolgáljon alaptalan eszközül a magánjogi viszonyokban általánosan jellemző kockázatok áthárításához – mondta végezetül dr. Heinrich Renáta.