Személyes adataink védelme ingatlan adásvétele során

2019.01.15. 19:42

Az ingatlan adásvételi szerződések esetében a szerződés tervezetét akár személyes adataink nélkül is átadhatjuk, elkerülve azt, hogy ezen információkat kiszolgáltassuk illetéktelen személyeknek, netán csalóknak – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mindennapi életünk során számtalan szerződést kötünk, habár sokszor nem is vagyunk annak tudatában, hogy tevékenységünk valójában egy szerződés megkötésére irányul – mondta el dr. Vágány Tamás.

Szerződéseket kötünk, amikor megvásároljuk a boltban a számunka szükséges élelmiszert, amikor autónkkal díjköteles zónában várakozunk, illetve akkor is, amikor jegyet veszünk bármely tömegközlekedési eszközre.

Vannak azonban az ember élete során olyan helyzetek, amikor ennél sokkal jobban tudatosul bennünk, hogy tevékenységünk célja valamilyen szerződés megkötése. Ilyen kiemelt fontosságú helyzet az is, amikor ingatlant adunk el vagy éppen vásárolunk.

Személyes adataink védelme

Az Európai Unió által megalkotott, idei évtől hatályos adatvédelmi rendelet bevezetésének hozadékaként is tekinthető az az általánosan megfigyelhető tény, hogy egyre tudatosabban védjük személyes adatainkat, illetve egyre fontosabbá válik, hogy személyes adatainkról illetéktelen személyek ne szerezzenek tudomást.

Személyes adataink, illetve az azokról történő tudomásszerzés előtérbe kerülhet akkor is, amikor a fent említett élethelyzetbe kerülünk, nevezetesen amikor olyan írásbeli szerződés megkötését tervezzük, amelynek kiemelt jelentősége van életünkben – emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ne adjuk előre személyes adatainkat

Az ingatlan adásvételi szerződéseknél maradva nem ritkán a végleges adásvételi szerződés megkötése előtt már létrejön olyan dokumentum (például egy előszerződés), amelyben szerepelnek ránk vonatkozó adatok.

Gyakori igény a másik fél részéről, hogy az általa kiválasztott ügyvéd is véleményezze az adásvétel során megkötendő megállapodásokat, így egyáltalán nem nevezhető egyedi esetnek az, hogyha a szerződés tervezetét elkéri tőlünk vagy ügyvédünktől a másik fél.

Fontos, hogy ilyen helyzetekben a szerződés tervezetét akár személyes adataink nélkül is átadhatjuk, elkerülve azt, hogy ezen információkat kiszolgáltassuk illetéktelen személyeknek, netán csalóknak.

Tény, hogy az ingatlan-nyilvántartás is tartalmaz ránk vonatkozó személyes adatot, melyeket bárki, bármikor megismerhet. Minden ingatlan tulajdoni lapján feltüntetésre kerül a tulajdonos neve, születési helye, ideje, anyja neve, illetve lakcíme is.

Ezen adatok feltüntetésére éppen azért van szükség, hogy a csalásokat meg lehessen előzni azzal, hogy a vevők meggyőződhetnek arról, hogy az, aki el kívánja adni az érintett ingatlant, valóban annak a tulajdonosa.

Forrás: Thinkstock

Az ingatlanok adásvételénél fennálló ügyvédkényszer is azt hivatott szolgálni, hogy ne fordulhassanak elő különböző csalások, átverések ezen nagy jelentőségű szerződések esetében. Az eljáró ügyvédnek minden esetben kötelező ellenőriznie azt, hogy az előtte megjelenő felek valóban azok, akiknek személyazonosító okmányait felmutatják, s akik a szerződést megkötik.

Amennyiben az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett személyes adatainkon kívüli adatot olyan személy is megismerte, akivel nem állt szándékunkban azt megosztani, vagy akinek az esetében az adatkezelésnek már nincs célja (például azért, mert elállt az adásvételi szerződés megkötésétől), úgy minden esetben kérhetjük, hogy gondoskodjon adataink törléséről

Kérésünknek az adatokkal rendelkező minden esetben köteles eleget tenni, akár magánszemélyről, akár vállalkozásról van szó.

Amennyiben mégis sor kerülne bármilyen visszaélésre személyes adatainkkal kapcsolatosan, úgy minden esetben, jogunkban áll akár büntetőfeljelentést tenni az üggyel összefüggésben azon túlmenően, hogy az esetlegesen minket ért anyagi kár megtérítését is követelhetjük – mondta végezetül dr. Vágány Tamás.