Az unió bírósága döntött a távollévők között kötött szerződéstől való elállásról, s arra jutott, hogy ellentétes a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely általános módon előírja az eladó számára azt a lehetőséget, hogy elállás esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól a távollévők között kötött szerződés alapján megvásárolt áru használatáért.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0706/20070622webbolton1.jpg)
Ingyen vissza lehet adni
Az Európai Közösségek Bírósága ítéletet hozott a távollévők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelv értelmezésére vonatkozóan az elállás szabályozásának részletei körében. Az ítélet megállapította: ellentétes az irányelv 6. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely általános módon előírja az eladó számára azt a lehetőséget, hogy elállás esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól a távollévők között kötött szerződés alapján megvásárolt áru használatáért.
Az ítélet a hazai vállalkozások számára is fontos figyelmeztetés, hiszen a hazai webáruházak jelentős része - a hazai jog alapján is - egyértelműen jogsértő módon hasonló gyakorlatot folytat.
Pia Messner laptopot vásárolt
Németországban Pia Messner használt laptopot vásárolt az interneten. Az eladó Stefan Krüger honlapjának általános szerződési feltétele tartalmazta azt a kikötést, hogy elállás esetén a fogyasztó a termék használatáért díjat köteles fizetni. Pia Messner a német jog szerinti elállási időn belül elállt a meghibásodott termék adásvételétől, és a német bíróság előtt követelte a termék teljes vételárát. Az eladó vitatta a követelést, azzal érvelt, hogy a vevő - tekintettel a 8 hónapi használatra - köteles a laptopok piaci bérleti díjának megfelelő összegű díjat fizetni a használatért.
A német helyi bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett feljebbviteli bírósága elé. A Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) bizonyos feltételek fennállása esetén (például írásbeli felhívás, tájékoztatás) lehetővé teszi a termék rendeltetésszerű használatából eredő állagromlásnak a fogyasztó általi megtérítését. A helyi bíróság kérdésére, mely szerint összhangban van-e ez a rendelkezés a 97/7/EK irányelv 6. cikkével a Bíróság nemleges választ adott.
Kötelező költségmentes visszatérítés
Az irányelv előírja, hogy amennyiben a fogyasztó él az elállás jogával, a szállító köteles a fogyasztó által kifizetett összeget költségmentesen visszatéríteni a fogyasztó számára. A fogyasztótól az elállási jog gyakorlása miatt csak az áruk visszaküldésének közvetlen költségei követelhetők. Ez egy úgynevezett minimumszabály, amelytől tehát a nemzeti szabályozás csak a fogyasztó magasabb szintű védelme érdekében térhet el.
Az elállási jog célja a fogyasztók védelme és hátrányos helyzetének a kiegyenlítése a távollévők között kötött szerződésekből adódó helyzetre tekintettel. Az elállás joga gondolkozási időre és a termék kipróbálására ad lehetőséget. A bíróság ítélete megerősítette: az irányelv célkitűzései összeegyeztethetetlenek az olyan kikötésekkel, amelyek ellenértéket írnak elő az áru megvizsgálásáért, kipróbálásáért, rendeltetésszerű használatáért.
Az, hogy a fogyasztók kis része visszaél ezzel, és ellenérték nélkül használja átmenetileg a megvásárolt terméket, még nem indokolja a használati díj általános bevezetését. A kisszámú visszaélő miatt nem terhelhető használati díjfizetéssel valamennyi fogyasztó, mivel ez ellentétes lenne a vásárlói bizalom elérését célzó jogpolitikai célkitűzéssel.
Mikortól ne használjuk a terméket?
Ugyanakkor az Európai Közösségek Bírósága felhívta a figyelmet arra is, hogy nem ellentétesek az irányelvvel azok a nemzeti rendelkezések, amelyek arra az esetre kötelezik a fogyasztót használati díjfizetésre, ha a terméket az alapvető polgári jogi alapelvekkel össze nem egyeztethető módon használja. A jóhiszeműség, a jogalap nélküli gazdagodás elkerülése és az együttműködési kötelezettség alapján elvárható a fogyasztótól, hogy az elállás szándékának a kialakulásától már ne használja a megvásárolt terméket.
Ráadásul a polgári jog általános szabályaira tekintettel a fogyasztónak meg kell fizetnie azt a kárt, amely a termék nem rendeltetésszerű használata következtében keletkezett. Az eladó azonban ebben az esetben is köteles visszatéríteni a fogyasztó költségeit (a vételárat, és ha ráterhelte, akkor a kiszállítás díját), a kártérítési igényét pedig ettől függetlenül külön bírósági eljárásban érvényesítheti. A bíróság arra viszont felhívta a figyelmet, hogy a fentiekre való hivatkozás sem veszélyeztetheti az irányelv célját, az elállási jog hatékonyságát, ezt az ügyben eljáró bíróságnak kell mérlegelnie.
Bírságot kaphatnak a magyarországi vállalkozások is
A magyar szabályozás - a némettel és osztrákkal ellentétben - megfelel a 97/7/EK irányelvben foglaltaknak. A távollévők között kötött szerződésekről szóló kormányrendelet helyesen úgy rendelkezik, hogy a fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket, de a fogyasztót egyéb költség nem terheli. A vállalkozás azonban a magyar szabályozás alapján is követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) értelmezése szerint - amit a fent említett ítélet is megerősít - az elállási jog gyakorlása előtti eredeti helyzetet kell visszaállítani elállás esetén, vagyis a szállítási költséget és a teljesítéssel összefüggésben felmerülő egyéb költséget is vissza kell a fogyasztó részére téríteni.
Az Európai Közösségek Bírósága ennek ellenére figyelmeztetést, útmutatást jelenthet számos magyarországi vállalkozás számára is. Sajnálatos módon ugyanis az NFH felmérése alapján a vállalkozások nagy része - a helyes hazai szabályozás és értelmezés ellenére is - figyelmen kívül hagyja az eltérést nem engedő jogszabályi rendelkezést és számos módon korlátozni, kizárni próbálja a közösségi és a magyar jog által egyaránt biztosított fogyasztói elállási jogot.
Amellett, hogy az ilyen szerződési rendelkezések a hazai jog alapján érvénytelenek (azokra a vállalkozás nem hivatkozhat), egy esetleges hatósági ellenőrzés esetén a jogellenes kikötés akár nagy összegű bírságot is eredményezhet.
Ormós Ügyvédi Iroda
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.