Könnyítettek a devizaalapú könyvelésen

Vágólapra másolva!
A számviteli törvény legutóbbi módosításai jelentősen könnyítettek a deviza alapú könyvelés szabályain, így mostantól egyszerűbb "támadást intézni" az árfolyamkitettség kockázata ellen - állítják az RSM DTM Hungary szakértői.
Vágólapra másolva!

Az árfolyamkitettségből fakadó veszteség a pénzügyi tanácsadó cég sajtóközleménye szerint már több millió eurónyi veszteséget okozott a magyar társaságoknak. A cégek egy része védekezhetett volna ez ellen a deviza alapú könyvvitellel, ám ehhez igen szigorú szabályoknak kellett volna megfelelniük.

A jövő évtől azonban a vállalkozások már saját döntésük alapján, feltételek nélkül vezethetik euróban számviteli nyilvántartásaikat, és készíthetik el euróban éves, illetve konszolidált éves beszámolóikat. Ha azonban a cégvezetés emellett dönt, ettől 5 évig nem térhet el.

Bármely társaságnak érdemes váltania, amely valamilyen módon árfolyamveszteséget könyvelhet el. Ha egy társaság külföldről szerzi be a termékéhez szükséges nyersanyagot, vagy félkész árut, majd itthon összeszereli és exportálja, kifejezetten előnyös lehet számára a deviza alapú könyvvitel - idézi a közlemény Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM vezérigazgatóját.

A vezérigazgató szerint az amerikai és a távol-keleti piacokon tevékenykedő nemzetközi cégeknek is célszerű ezt a lehetőséget átgondolniuk. Az uniós normákkal összhangban, 2010-től enyhültek ugyanis az eurótól eltérő devizanemben történő könyvelés feltételei is: ha egy társaság dollárban érdekelt, és könyvvitelét szeretné ebben a devizanemben vezetni, akkor a jövő év elejétől csak 25 százalékos küszöböt kell átlépnie. Ez az idén még 50 százalék, korábban pedig a tárgyév és a megelőző év során a bevételeknek és kiadásoknak 75 százalékban az adott devizában kellett realizálódniuk.

"A korlátok részbeni eltörlése, illetve jelentős csökkenése szükségtelenné teszi az olyan cégek fenntartását, amelyeket a korábbi szigorúbb feltételek fennállásakor kizárólag azért hoztak létre, hogy a forintos beérkező számlákat a választott külföldi devizanemben továbbterheljék a devizás könyvvezetést alkalmazó vállalkozásnak" - mutatott rá Kalocsai Zsolt.

A dolgozók forintban megállapított béreiket természetesen a bérszámfejtett nettó forintösszegnek megfelelően kapják meg, a Munka Törvénykönyve ugyanis jelenleg nem teszi lehetővé, hogy Magyarországon a forinttól eltérő pénznemben állapítsák meg a munkabért.