Vágólapra másolva!
Évekig tartó eljárást lezárva, a Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát és elrendelte a "Pannónia" szó védjegyként történő bejegyzését.
Vágólapra másolva!

A történet a rendszerváltás környékén kezdődött, a sajtcímkékre 1989-ben és 1990-ben bejegyzett PANNÓNIA szót a gyártó vállalat szóvédjegyként is bejelentette - tudtuk meg a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. jogtanácsosától, dr. Vida Sándortól. Ám a piaci versenytárs utóbb észrevételt nyújtott be a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, és becsatolt egy 1954. évi "Tejipari technológia" c. kiadványt, amelyben a Pannónia sajt szerepelt, és hivatkozott a Magyar Élelmiszerkönyvre, amelyben a Pannónia sajt szintén szerepelt.

A védjegy bejelentője azonban a szabadalmi hivatal előtt folyó eljárásban bizonyította, hogy a hivatkozott szabványt időközben hatályon kívül helyezték. Igazságügyi szakértővel azt is bizonyította, hogy a Pannónia sajt gyártásának technológiája az elmúlt 20 évben megváltozott. A Magyar Élelmiszerkönyvnek a Pannónia sajtra vonatkozó rendelkezése ellen pedig az Alkotmánybíróságnál tett panaszt, mondván, a rendelkezés sérti a szellemi tulajdonjogot, valamint a versenyszabadságot.

Mi jut eszébe a PANNÓNIÁRÓL?

A védjegy bejelentője ezen felül áruházi szórólapokat is csatolt, amelyekkel a PANNÓNIA sajt ismertségét kívánta bizonyítani, továbbá reklámfilmeket, amelyekben ugyancsak ő, a PANNÓNIA sajtot hirdette az RTL Klub, a TV2, valamint a Viasat3 televíziós csatornákon.

Csatolta még a Taylor Nelson Sofres Hungary Kft. marketing tanácsadó cég által készített márkanév vizsgálati jelentést. Ebben az 1000 fős felmérésben a megkérdezetteknek a: "Mi jut eszébe a PANNÓNIA márkáról ?", "Hallott-e már a márkáról ?", illetőleg az "Ön szerint a PANNÓNIA egy sajtmárka vagy sajttípus ?" kérdésekre kellett a sorrend szerint válaszolni.

A második kérdésre a legtöbben, 77 százalékban sajttal azonosították a PANNÓNIA nevet, a harmadik kérdésre pedig a megkérdezettek 60 százaléka sajtmárkaként felelt, s csak 20 százalék mondotta, hogy a PANNÓNIA sajttípus.

A Magyar Szabadalmi Hivatal ezek ellenére elutasította a védjegybejelentést, alapvetően azzal az indokkal, hogy a Pannónia szó fajtanév. Ezt követte a bírósági eljárás, ahol a védjegy bejelentője a számára sérelmes határozat megváltoztatását kérte. A bírósági eljárás alatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelettel módosította a Magyar Élelmiszerkönyvet, s abból valamennyi védjegyet (így a PANNÓNIA védjegyet is) törölte. Erre tekintettel a védjegy bejelentője az Alkotmánybírósághoz korábban benyújtott panaszt visszavonta.

Nem tekinthető fajtanévnek

A Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát és elrendelte a PANNÓNIA szó védjegyként történő bejegyzését. Az indoklás szerint a védjegybejelentést megelőzően közel húsz évvel a PANNÓNIA sajt készítése kizárólag egyetlen gyártóhoz kötődött, aki egyébként a sajtkészítés technológiáján is jelentősen változtatott. Vagyis, az a korábban PANNÓNIA sajtként ismert terméktől már számos jellemzőjében különbözött.

Mindebből azt a következtetést vonta le a bíróság, hogy a korábban fajtanévként funkcionáló PANNÓNIA megjelölés idővel a védjegy bejelentője által módosított, továbbfejlesztett technológiával készült sajtféleségekhez kötődött, így a bejelentés időpontjában már nem tekinthető fajtanévnek, gyűjtőnévnek.

Hivatkozott a Fővárosi Bíróság a kialakult európai bírósági gyakorlatra, amely szerint védjegy-családnak azok a hasonló védjegyek tekinthető, ahol a védjegyek egy meghatározott közös elemet teljes egészében tartalmaznak, és más-más grafikai, vagy szóelemmel kiegészülve különböztethetők meg egymástól.

A megkülönböztető-képesség

A bíróság kiemelte: a védjegy bejelentője korábbi védjegyeinek megkülönböztető-képessége nem vitatható, mint ahogy az sem, hogy azok domináns elemét képezi a PANNÓNIA szóelem. Nem állítható, hogy e korábbi elsőbbségű védjegyek megkülönböztető-képességét a kiegészítő, díszítő, vagy egyéb ábrás elemek hordoznák.

Vagyis, ha a korábbi védjegyekben domináns szerepet betöltő PANNÓNIA szóelem megkülönböztető-képessége felől a korábbi bejelentések időpontjában (1989., 1990.) nem merült fel aggály, akkor nem magyarázható semmivel azon álláspont sem, hogy évtizeddel később miért kell a megkülönböztető-képesség hiányára, a PANNÓNIA szó leíró jellegre hivatkozással elutasítani ennek a megjelölésnek védjegyként történő lajstromozását - mutatott rá az ítélet.

A Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. jogtanácsosa aláhúzta: az évekig tartó eljárást lezáró bírósági határozat újszerű mondanivalója a védjegycsalád oltalmának elismerése, amely elől addig mind a Magyar Szabadalmi Hivatal, mind a bíróságok elzárkóztak.