Nem tudni egyelőre, mi lesz az új, ám hatályba még nem léphető Ptk. sorsa, ám annyi bizonyos, sokan üdvözölték a kódex termékszavatosságra vonatkozó rendelkezéseit.

Az új Polgári törvénykönyv alapján a gyártónak közvetlenül kellene helytállnia a termék hibája miatt a fogyasztóval szemben. A termékszavatosság bevezetésének oka az lett volna, hogy a tapasztalatok szerint mire a hiba felbukkan, a fogyasztók esetenként már nem tudják kikkel szemben érvényesíteni igényeiket, például, a kereskedő, a forgalmazó cége már nem is létezik.
Ezért a jogalkotó egy lépéssel tovább vitte a felelősségi láncolatot: végső soron a gyártó vállal felelősséget a hibás termékért, azonban termékszavatossági igénnyel kizárólag a fogyasztó élhet majd közvetlenül a gyártóval (importálóval) szemben.
Habár több európai országban már a fogyasztói adásvételről szóló 1999/44/EK irányelv átültetésekor bevezették a gyártóval szembeni közvetlen szavatossági igényérvényesítés jogintézményét, míg erre Magyarországon csak az új Ptk. hatálybalépésével nyílik majd lehetőség.
A legjelentősebb változás
Dr. Vida Enikő, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője kifejtette: a hibás termékkel összefüggő szavatossági jogokkal összefüggésben a legjelentősebb hazai változás a termékszavatosság új jogintézménye, amely kimondja a gyártónak a termék hibája miatti közvetlen helytállását a fogyasztóval szemben.
Jelenleg a gyártóval szemben nem létezik ilyen szavatossági jog, a hatályos szabályok szerint jelenleg kizárólag kártérítési igény érvényesíthető a gyártóval szemben.
A hatálybalépést követően a fogyasztó követelheti, hogy az üzletszerűen forgalomba hozott ingó dolog, vagyis az áru hibája esetén a gyártó javítsa ki a hibát, vagy amennyiben ez a kijavítás a megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges, a terméket cserélje ki.
Nem korlátlan igény
A gyártó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a terméket nem hozta forgalomba, illetve azt nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta, vagy forgalmazta.
Kimentési ok lehet, hogy bizonyítja, a termék hibájának oka az általa történt forgalomba hozatal időpontja után keletkezett, vagy a termék forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető.
Arra is hivatkozhat egyébként, hogy a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta. Mindebből látható, hogy a gyártó termékszavatossági helytállása nem feltétlen (ellentétben például a kellékszavatosság jogintézményével), és léteznek kimentési okok.
Dr. Vida Enikő rámutatott: a termékszavatosság kizárólag a hiba természetbeni orvoslására szolgál, kijavításra, és ha ez nem lehetséges, kicserélésre, de elállási joga nincs a fogyasztónak - hiszen nincs szerződése a gyártóval. Hasonlóképp nem kérhet árleszállítást sem.
Jótállás esetén lehetőség van arra is, hogy a fogyasztó abban az esetben is felléphessen a jótállásra kötelezettel szemben, ha a termék nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a jótállásra kötelezett reklámozott, ugyanis a jótállás a kötelezettet a szolgáltatásra vonatkozó kereskedelmi kommunikációban foglalt feltételek szerint fogja terhelni.
Három és tíz év
A termékszavatossági idő három éves elévülési idő alatt érvényesíthető, ez egyébként megegyezik az általános szavatossági elévülési határidővel. (A hat hónapról három évre változó általános szavatossági elévülési határidőt egyébként egyaránt vonatkozik a fogyasztói és a nem fogyasztói szerződésekre.)
A gyártó (importtermék esetében az importáló) termékszavatossági helytállásának időbeli határa a termék forgalomba hozatalától számított tíz év, míg kellékszavatosság esetén a jogvesztő igényérvényesítési határidő a termék kötelező, alkalmassági idejével egyezik meg - ha azt a jogosulttal a szerződés megkötésekor közölték.
Ha a jogszabály a dolog kötelező alkalmassági idejét nem határozza meg, a kellékszavatossági igény érvényesítésének jogvesztő határideje a teljesítés időpontjától számított 10 év.
Mivel a termékszavatossági igényt a fogyasztó nem a közvetlen szerződéses partnerével, hanem a gyártóval szemben érvényesítheti, az elévülési határidőt nem a teljesítéstől, hanem attól az időponttól kell számítani, amikor a jogosult tudomást szerzett, vagy kellő gondosság tanúsítása mellett tudomást szerezhetett volna a termék hibájáról, annak okáról, a kárról és a gyártó személyéről.
Hogyan fog működni?
Jelenleg nehéz megmondani, hogy a gyakorlatban miképp fog működni a termékszavatosság jogintézménye. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint a gyártót mindig is nehezebb felkeresni, megkeresni, ezért gond esetén sokan - az eddigi gyakorlathoz hasonlóan - változatlanul a forgalmazóknál kezdik a reklamációt, az igényérvényesítést.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.