A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján a nemzeti vagyonnal kapcsolatos jogviták eldöntésére 2012-től nem köthető ki választottbírósági eljárás - értesült az [origo] a Budapesti Ügyvédi Kamarától. Az új törvény korlátozza továbbá az állami, vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok cégalapításait, rendezi az ingyenes átadás, az állam elővásárlási jogának kérdését, kirekeszti az off-shore cégeket a nemzeti vagyon hasznosításának köréből, és a nemzeti vagyon védelmében további jogi védelmeket léptet életbe.

Gemenc is a nemzeti vagyon része
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) szerint Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását kötheti ki.
Jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság joghatósága köthető ki, míg a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult a jogviták eldöntésére nem köthet ki választottbírósági eljárást - tudtuk meg a Budapesti Ügyvédi Kamarától.
A törvény egyébként terjedelmes mellékleteiben sorolja fel a nemzeti vagyoni kört. A legszigorúbban védett nemzeti vagyoni kör a kizárólagos állami és önkormányzati tulajdon meghatározása, ami forgalomképtelenséget jelent, azaz teljes elidegenítési és terhelési tilalmat, valamint osztott tulajdon létesítésének tilalmát.
Ezen vagyonelemek körét tehát taxatíve határozza meg a törvény és mellékletei; az önkormányzatok kizárólagos tulajdona fő szabályként kizárólag koncesszió útján hasznosítható.
Három további vagyoni kör
Az Alaptörvény bevezetett egy új fogalmat, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon fogalmát, erre tekintettel kellett a korábban használatos fogalmak jogi tartalmát egymáshoz képest meghatározni.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon státusza a törvény rendszerében a második védelmi vonalat képezi, amely megegyezik a forgalomképtelen vagyontárgyakkal abban a tekintetben, hogy ezek a vagyonelemek sem idegeníthetők el, nem terhelhetőek meg.
Ám hasznosításuk szabályozása azonban kevésbé szigorú, fő szabályként nem koncesszió köteles a hasznosításuk (vagyonkezelés, bérlet, haszonbérlet stb.).
A nemzeti vagyon harmadik kategóriája a korlátozottan forgalomképes vagyoni kör. Az ide tartozó vagyonelemek eladhatók, megterhelhetők, de csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek szerint, ami általában valamilyen hatóság, vagy egyéb szerv előzetes jóváhagyását jelenti.
Ezen kategóriába tartozó vagyonelemek nagy számosságára tekintettel ezt a kategóriát csak definíció szintjén említi meg a törvény. A negyedik vagyoni csoportba az üzleti vagyon tartozik, amely engedély nélkül elidegeníthető, hasznosítható, így a piaci forgalom része.
Korlátozás a cégalapítás tekintetében
A törvény az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok cégalapításaira vonatkozóan korlátozó szabályokat vezet be. Az állam és a helyi önkormányzat nem alapíthat olyan gazdasági társaságot, és nem szerezhet részesedést olyan gazdasági társaságban, amely, vagy amelynek valamely tagja nem átlátható.
Amennyiben az állam vagy az önkormányzat öröklés címén vagy követelés fejében szerezne ilyen részesedést, annak megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkednie kell. Amennyiben az átláthatósági feltételeknek való megfelelés utólag szűnik meg, az állami vagy a helyi önkormányzati tulajdonos kezdeményezésére a társasági szerződést felül kell vizsgálni és kezdeményezni kell a gazdasági társaság tulajdonosi szerkezetének átalakítását.
Az állami, vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok cégalapításainak korlátozása mellett, a cégalapítás kontrolljának fokozása érdekében a törvény többségi befolyás esetén előírja a tulajdonosi joggyakorló előzetes hozzájárulását a további gazdálkodó szervezetek alapításához vagy megszüntetéséhez, részesedés megszerzéséhez vagy átruházásához.
A korábbi szabályozás a Ptk. alapján az egyes társaság vagyonának tekinti a leánycégeket. A korlátozó rendelkezésekkel állít akadályt a törvény a nemzeti vagyon eszközeinek társasági tulajdonba történő kiszervezésének.
A törvény a cégalapítási korlátok körében rögzíti továbbá, hogy az a nonprofit társaság, amely külön-külön vagy együttesen az állam vagy a helyi önkormányzat többségi befolyása alatt áll, a meghatározott kivételtő eltekintve csak nonprofit, többségi állami vagy önkormányzati tulajdonú társaságot alapíthat, és ilyen társaságban szerezhet részesedést.
A vagyonkezelői jog létrejötte
A törvény rögzíti a vagyonkezelői jog létrejöttének szabályait. Vagyonkezelési szerződés kizárólag a törvényben meghatározott személyi körrel köthető, vagy kivételesen törvényben kerülhet sor vagyonkezelő kijelölésére. Törvényi kijelölés esetén egyedileg meghatározott módon kell a jogi személyt megjelölni, általános kijelölés nem lehetséges.
Ingyenes átadás, elővásárlási jog
Az ingyenes átadás lehetőségét a nemzeti vagyon körében (állam és önkormányzatok között) a közfeladat átadásához rendeli a törvény. Ennek indoka, hogy az egyes társadalmi szükségletek kielégítése, az állam, vagy az önkormányzatok közötti feladatok megosztása, ellátása érdekében az állam, illetve az önkormányzat a tulajdonában álló vagyoni elemeket - törvényben foglalt felhatalmazás alapján - egymásnak átadhatja.
Az új törvény a helyi önkormányzat tulajdonában álló ingatlan értékesítésének esetére, az állam minden más jogosultat megelőző elővásárlási jogát rögzíti, amelyet az elővásárlási jog gyakorlására törvényben meghatározott szerv az átruházás valamennyi lényeges elemét tartalmazó ajánlat kézhezvételét követő negyvenöt napon belül gyakorolhat.
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.