Az Európai Bírósági Végrehajtás (EJE) júniusi záró konferenciáján Párizsban arra kérték fel a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, hogy informatikai fejlettsége és szakértelme alapján nyújtson segítséget az európai partner-kamaráknak az európai végrehajtói névjegyzék kidolgozásában - értesült az [origo]. A program az európai végrehajtók együttműködésének segítésére jött létre, illetve célja, hogy széleskörű és könnyen hozzáférhető információkkal szolgáljon az európai állampolgárok számára a bírósági jogérvényesítésről.

Mivel a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kiemelkedő sikereket ért el az informatika és papír alapúról digitális ügyintézésre való áttérés terén, így központi szereplője volt a párizsi záró konferenciának. Az Európai Unióban gyakori problémaforrás a határokon átnyúló jogi ügyek során a végrehajtás hiányossága, amely sok esetben a tisztességes eljáráshoz való jog csorbulását okozta.
Az Európai Bírósági Végrehajtás (EJE) azonban meghozta az áttörést: a projekt keretein először hívták össze az európai bírósági végrehajtókat és az igazságügyi térség főszereplőit, így a szakemberek együtt dolgoztak ki megoldást a problémákra.
A közös gondolkodáson túl az EJE egyik legfontosabb intézkedése egy internetes oldal létrehozása volt (www.europe-eje.eu), ahol az EU állampolgárok több nyelven (köztük magyarul is) tájékozódhatnak a jogi eszközökről és eljárásokról, amelyeket bírósági végrehajtás során kell alkalmazni.
A program egyik legsikeresebb résztvevője Magyarország volt. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát (MBVK) az EJE-ben való közreműködésen túl külön felkérték az EJS (e-irattovábbításról szóló, szintén kétéves, európai uniós társfinanszírozásban megvalósuló program) segítésére és szakmai támogatására.
Az EJS kidolgozásában való részvétel kiemelt fontosságú, mert a magyarországi végrehajtók alapvetően nem tartoznak a projektben megjelölt intézmények körébe, azonban az informatika és a dematerizálás (papír alapúról digitális ügyintézésre való áttérés) területén elért sikereik miatt nagy elismertségre tettek szert egész Európában.
A záró konferencián a magyar delegációt kérték fel, hogy mutassa be saját, sikeres példáján keresztül a projekt szívét jelentő európai végrehajtói névjegyzéket. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara előadása után Jean-Daniel Lackar, a Francia Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke elmondta: "Jelenleg csak a magyar, a francia, és a luxemburgi névjegyzék érhető el, de pár héten belül a többi partner névjegyzéke is felkerül a világhálóra." Lackar beszéde végén felkérte az MBVK-t, hogy tekintettel a magyar kamara informatikai fejlettségére és szakértelmére, nyújtson segítséget a partnereknek a névjegyzék kidolgozásában.
Fernando Paulino Pereira, az Európai Unió Tanácsa Főtitkársága "Polgári igazságügyi együttműködés" csoport vezetője elmondta, hogy a jövőben kiemelkedő szerepet fog kapni az elektronikus ügyintézés és az e-kommunikáció kiépítése az európai intézményekben, így fontos, hogy mindenhol zökkenőmentes legyen az átállás a számítógépes rendszerre.
A konferencián szó esett még az e-CODEX projektről, melynek lényege az internetes adatcserén alapuló e-igazságügyi kommunikáció. Az e-CODEX programjában 14 EU tagállam (köztük Magyarország) és Törökország szerepel, fejlesztése a jövőben az EJS projekttel párhuzamosan fog zajlani. Bár a jelenlegi EJE projekt lezárult, a folytatás lehetőségéről a koordinátorok ősszel tárgyalnak az Európai Bizottsággal.
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.