Így működik holnaptól az e-útdíj

2013.07.01. 21:41

A holnapi napon Magyarország is belép azon országok körébe, ahol elektronikus, a megtett úttal arányos autópályadíjat kell fizetnie a közlekedés egyes résztvevőinek. A bevezetés indoka alapvetően az Európában egyre terjedő "a használó és szennyező fizet'" elv, a jogalkotók indoklása szerint a matricás rendszer ugyanis a jogosultsági idő alatt korlátlan használatot enged, ezáltal az úthálózatot gyakran használó fuvarozók arányaiban kevésbé vállaknak anyagi fedezetet - mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Hétfőtől minden olyan tehergépjármű, amely súlya meghaladja a 3,5 tonna össztömeget, kötelező útdíjat fizet a megtett út használatával arányosan, legyen az autópályán, autóúton vagy főúton.

A kilométerenként fizetendő díj az út jellegétől, a jármű tengelyszámától, továbbá a motorjának a környezetvédelmi besorolásától függ. A kéttengelyes kocsi a gyorsforgalmi úton 49,90, míg a főúton 21,23 forintért haladhat egy kilométert. A háromtengelyes teherautónál 70,02 és 36,75 forint, a négytengelyes kamionnál pedig 108,38, illetve 67,60 forint a tarifa.

Az útdíj-törvény szerint fizetni az elemi útszakaszok után kell. Az autópályáknál, autóutaknál és főutaknál is ez praktikusan a két lehajtó közti távolságot jelenti. A rendelet melléklete valamennyi díjköteles útra közli az elemi útszakaszok kilométer-szelvényeit, az elemi útszakaszok hosszát és az azokért fizetendő alapdíjat, mindhárom tengelyszámra külön-külön.

Aki nem, vagy nem a kellő összegű e-útdíjat fizeti és az ellenőrzésnél ez kiderül, akkor bírságot kell fizetnie, viszont a jogosulatlan úthasználatért 24 órán belül nem szabható ki újabb bírság

Egyelőre csak a fuvarozókat

A D.A.S. JogSzerviz szakértője kifejtette: a rendelet egyelőre csak a fuvarozókat vonja az e-útdíj hatálya alá, a 3.5 tonnánál nehezebb járművek után lesz kötelező a megtett úttal arányos díjat fizetni.

Dr. Vizi András szerint a bevezetés indoka alapvetően az Európában egyre terjedő "a használó és szennyező fizet'" elv. A matricás rendszer a jogosultsági idő alatt korlátlan használatot enged, ezáltal az úthálózatot gyakran használó fuvarozók arányaiban kevésbé vállaknak anyagi fedezetet a hazai indoklás szerint.

A magyar rendszert HU-Go névre keresztelték el, és kétféle módon lehetséges a díjat megfizetnie az ügyfeleknek: fedélzeti eszközzel, vagy viszonylati rendszer útján. A fedélzeti eszköz a nemzetközi fuvarozóknak nem lesz újdonság, a beszerzéséhez regisztrálni kell a www.hu-go.hu oldalon.

A díj kiegyenlítése előre történő fizetéssel történik, ami azt jelenti, hogy a regisztráció során létrehozott folyószámlát előre fel kell tölteniük. A használat során ez az egyenleg csökken a megtett úttal arányosan.  A viszonylati jegy pedig az előre megtervezett útvonalra használható egyszeri alkalommal.

A jegyet vagy a rendszer interneten elérhető felületén vagy az értékesítési pontokon lehet majd kiváltani. Ezt a fizetési módot minden bizonnyal a magyar utakat csak ritkán használó külföldiek veszik igénybe.

A beszerelés

A külföldi tapasztalatok alapján a beszerelésre kerülő elektronikus eszközök közül a fixen beépített készülék megbízhatóbb, míg a szivargyújtós kiszerelésű némileg kevésbé stabil.  Arra is lehetőség lesz a jövőben, hogy a flottafigyelő cégek által szolgáltatott adatok alapján kerüljön a díj kifizetésre.

A fedélzeti eszközök közül érdemes a fix, szakszerviz által beépített verziót használni, mivel ha elmarad a díjfizetés komoly büntetésre lehet számítani, ami ráadásul közigazgatási bírság, azaz állami úton behajtható - tanácsolta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A bírság kiszabása

Maga a bírság kiszabása vagy helyszíni ellenőrzés során, a jármű feltartóztatása után történhet, vagy pedig helyszíni megállítás nélkül, a gyorshajtásnál már ismert objektív felelősség alkalmazásával a forgalmiban szereplő üzembentartóval szemben.

Külföldi járműveknél, ha helyszíni ellenőrzésre nem kerül sor, a kiszabott bírság utólag is beszedhető.  Azaz amikor a jogosulatlan úthasználó legközelebb visszatér az országba, a jármű a díjfizetés teljesítéséig akár fel is tartóztatható - utalt rá végezetül dr. Vizi András.

A jogosulatlan használók három csoportja

A 24 órás tilalmi terminus július elsejétől augusztus végéig lesz hatályban. Szeptember 1-től már az első jogosulatlan úthasználatot követő 8 órán túl is újra bírságolhatja a hatóság az üzembentartót. Ugyanez vonatkozik a jármű vezetőjére is, amennyiben ő felel a jogosulatlan úthasználatért.

A rendelet melléklete közli a bírságok mértékét is. Az e-útdíj törvény három csoportra osztja a jogosulatlan úthasználókat. Az elsőbe azok tartoznak, akik az útszakasz használata előtt nem váltottak viszonylati jegyet, illetve az útdíj szolgáltatóval nem kötöttek szerződést. Az utóbbi a fedélzeti eszköz használatát jelenti. A második csoportba azok a jogosulatlan úthasználók tartoznak, akik a kelleténél alacsonyabb díjkategória szerint használják az utat. Végül a harmadik csoport tagjai azok, akik a fedélzeti eszközt használják szabálytalanul.

A bírság a felsorolt három csoporthoz, illetve a teherautó tengelyeinek a számához igazodik. Például a négytengelyes kamion után, bármely vétséget is követte el annak a vezetője a felsorolt három közül, 110 ezer forint a bírság. Ha a járművezető személye nem deríthető ki, akkor az üzembentartó fizet ennyit. A háromtengelyes járműnél 90 ezer, a kéttengelyesnél 80 ezer forint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK