Diótörő harangra: karácsonyi hangverseny az Akadémián és a vásárban

Vágólapra másolva!
Kevés hangszer illeszkedik bele jobban az ünnepi készülődésbe, mint a harang. Ennek is egy speciális változatát, a harangjátékot hallhatja a közönség Kárászy Szilvia tizedik jubileumi koncertjén. A hangverseny december 13-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében lesz, illetve figyelemmel követhető a Vörösmarty téren kivetítőről.
Vágólapra másolva!

A közeledő ünnep hangulatához kiválóan alkalmazkodó különleges hangszeren, a harangjátékon ad koncertet Kárászy Szilvia vasárnap a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében délután 3, és 5 órai kezdettel. A második koncertet kivetítő segítségével láthatja és hallhatja a Vörösmarty téri karácsonyi vásár közönsége is.

Forrás: [origo]

A jubileumi hangversenyen elhangzik majd többek közt Vivalditól a Tél, Händel Vízizenéje, és egy részlet Csajkovszkij Diótörőjéből is. Közreműködik a Solti Kamarazenekar, az Ewald Fúvósötös, és a Kisharang Együttes. A különleges hangzásvilághoz dukáló különleges illatokról Zólyomi Zsolt, az egyetlen magyar parfümőr gondoskodik.

A koncert végén adják át a művésznő által 2001-ben alapított Aranyharang díjat. Az elismerést olyan vakok és gyengénlátók nyerik el, akik valami kiemelkedő szakmai vagy emberi cselekedetet hajtottak végre. Az idei év díjazottja Szabó Andris, egy különlegesen tehetséges vak énekes kisfiú.
A ritka és különleges hangszerhez régi kapcsolat fűzi az előadót. Az első, Szabados György által kifejlesztett magyar harangjátékot is Kárászy Szilvia mutatta be 1994-ben, a zongoraművésznő azóta rendszeresen készít átiratokat, illetve szerez saját kompozíciókat az egyedülálló instrumentumra.