Mindig van parkolóhely a karácsonyfa alatt

modellautók
model cars
Vágólapra másolva!
A felnőtt rokon is biztosan örülni fog, ha profi modellautóval érkezik a Jézuska. Piros retró-Wartburgtól a Forma 1-es versenygépig bármi kapható, és már nem is kell feltétlenül szakboltba zarándokolni. Bemutatjuk a fő irányzatokat, a méretarányokat, illetve a gyűjtögetés kockázatait és mellékhatásait.  
Vágólapra másolva!
Van, aki nagyban játszik, és saját kocsijából, ez esetben a piszoárorrú Ford Edselből is beszerez egy modellt a nappaliba Forrás: Flickr/Christopher Koppes

Valószínűleg a gyerekeik játékautóira rákattanó apukák voltak az első modellgyűjtők, ugyanakkor mindig akadtak olyan fanatikusok, akik fel sem nőttek igazán, hanem még nyugdíjasként is kisfiúi lelkesedéssel vették a miniatűr négykerekűeket. E dísztárgyakkal bárki olyan autók birtokosává válthat, amiket álmában sem lenne esélye megvennie, ráadásul tankolni, vizsgáztatni vagy garázsban tartani se kell őket, bár nyilván egyikük sem adhatja meg a valódi birtoklás és a száguldás illúzióját.

Gyerekjátékból gyűjtők kincse

Aki karácsonyra megveszi hozzátartozójának a francia filmekben sokat csodált Citroen DS kópiáját 1:43 méretarányban, látszólag nem sokat kockáztat. Legfeljebb annyit, hogy az íróasztaldísz mellé idővel egy szép Jaguar is csatlakozik, aztán jön egy jópofa Mini, egy retró Zsiguli, egy csinos Merci, egy szexi Ferrari, végül egyszer csak összeáll egy kollekció. Alattomos vírus a gyűjtőszenvedély, egy ártatlan ajándékkal elkaphatja az ember, de - szintén fertőzöttként - senkit sem beszélnék le róla. Hisz minden feleség beláthatja: inkább erre menjen el a dugipénz, mind kocsmára vagy félkarú rablóra.

A mifelelénk nem igazán elterjedt, 1:24-es méretarányban készített modellt a Tamiya a pazar BMW 635 CSi versenyautóból Forrás: Flickr/Darren Teagles

Laikusként érdemes pár alapszabállyal tisztában lenni, amelyek közül a legfőbb az, hogy felnőttnek ne játékboltban keressünk meglepetést, hiszen egy elnagyolt kidolgozású, hátrahúzós ócskaság kínos meglepetés. Már a második világháború előtt megjelentek a fém (eleinte lemez, majd présöntött, angol nevén die cast) modellek, a hatvanas évek műanyagipari forradalma pedig elhozta a szépen kidolgozott ablakokat, belsőtereket, hűtőmaszkokat. Ekkortól lassan különvált a játékok és a gyűjtői darabok útja, utóbbiak sok érzékeny elemükkel (tükrök, ablaktörlők stb.) nem is valók gyerekkézbe.

Óvatosan a portörléssel!

Sokan az összes lilliputi járművet makettnek hívják, ám ezt az elnevezést inkább építőkészletekre szokás használni: ezek általában hajók, repülők, tankok, amiket össze kell ragasztani. Lapra szerelt autókat is lehet kapni, de csak annak jó ajándék ez, akinek van ideje és kézügyessége összerakni, majd lefesteni. Ráadásul tárolni, urambocsá később eladni sem lehet olyan könnyen a maketteket, mint a készen vett fém-műanyag modelleket. Apropó, elhelyezés: az óvatlan portörlés a miniatűrök fő ellensége, ronggyal nekiesve pillanatok alatt letörik róla minden, ami értékessé teszi. Két megoldás van tehát a szakszerű tárolásra, saját dobozában hagyni, vagy profi modellvitrinben kiállítani.

Már tízéves kortól össze lehet rakni ezt a Plymouth makettet, ami jó móka lehet a karácsonyi szünetre, de hosszú távon inkább a fém modell a jobb megoldás Forrás: Flickr/Joe Haupt

Ha eldőlt, hogy készre szerelt, gyűjtői minőségű modell választunk, következő lépésben dönteni kell a kicsinyítés arányáról is a valódi autóhoz képest. Európában az 1:18 (kb. 21-27 cm), az 1:43 (9-12 cm) és az 1:87 (általában 4,5-5,5 cm) lépték az elterjedt, az esetleges továbbgyűjtés kedvéért érdemes ezek közül választani. Amerikában az 1:24-es kocsik gyakoriak, ezekhez rengeteg tuning kiegészítőt is lehet kapni, míg a klasszikus Matchbox-méret körülbelül 1:52-től 1:67-ig terjed. Utóbbi továbbra is inkább játékkategória, bár a régi, ritka darabok ezek közül is drágán cserélnek gazdát.

Dávid és Góliát a vitrinben

Aki igazán impozáns darabot szeretne, az 1:18-as óriásmodellekkel jár legjobban. Itt a karosszéria és az utastér minden részletét illik szépen kidolgozni, nyithatóak az ajtók, a kormánnyal forgathatók az első kerekek, sőt, gyakran a rugózás is működik, kabrióknál pedig a ponyvatetőt is le lehet szedni. Nem egyszer több mint ezer alkatrészből áll egy-egy műremek, mostanra már a keleti blokk több típusa (például Wartburg 353, Lada 2101, Tatra 603) is kapható ilyen méretben, 16-39 ezer forintért. A legszebb, utolsó gyertyakábeléig kidolgozott nyugati XL-modellekért százezres nagyságrendben kell fizetni, a drágaság bizony hosszú távon az 1:18-asok gyűjtése ellen szól - a nagy helyigénnyel együtt.

Akkora a kínálat, hogy idővel tematika szerint szakosodni kell, erre egy lehetőség a verseny Porschék gyűjtése. Fontos a vitrin, a német Modell Car Worldnél már 100 euróért lehet jót kapni, vagy marad az itthoni asztalos Forrás: Flickr/Jaeger Meister

Nem kell félni attól, hogy tíz darab ellepi a nappalit azoknak, akik a radírgumi-méretű 1:87 léptékben gondolkodnak. Ezek eredetileg a terepasztal-építők kedvelt díszletei voltak, mivel a legkedveltebb, H0-s modellvasút-arányhoz passzolnak, és különösen német nyelvterületen váltak mára népszerűvé. Itt is vannak ugyan fémből készült miniatűr remekek, de kínálatot főleg a Wiking és a Herpa műanyag törpéi uralják korrekt, összességében azonban a nagyokhoz képest egyszerű részletmegoldásokkal. Főleg azoknak érdekesek a törpék, akik az iszonyúan helyrabló buszokat, teherautókat is gyűjtenék.

Bárkinek lehet saját rendőrautója

A 1:43 univerzális, nemzetközi gyűjtői méret, ennek van a legtöbb rajongója, és ebből van világszerte a legnagyobb kínálat. Itt már nem alapkövetelmény, de előfordul a nyitható ajtó, a lépték kilencvenes évekbeli elterjedése óta a részletgazdagság lett inkább a fő szempont. Több mint száz tömeggyártó cég kínálatából lehet válogatni, a kissé bazári BBurgagótól kezdve a három-négyezer forintos közepes típusokon át a Minichamps, Autoart és Kyosho tízezres nagyságrendű, az értéknövelés miatt sokszor csak limitált szériában készített műremekekig. A finom kidolgozás mellett olyan apró extra részletek dobogtatják meg a gyűjtők szívét, mint a tetőcsomagtartó, a tolótető, a ködlámpa vagy a matricázás.

Örökös slágertéma a rendőr- vagy tűzoltóautó, sokan csak ilyenre szakosodnak, és minden méretarányban gyűjtenek. Külön biznisz az antik játék Forrás: Flickr/William Warby

Klasszikus sláger a kék villogós rendőrségi, mentő vagy tűzoltó kivitel, de népszerűek a versenyautók másai, a taxik vagy a lakóautók is. Ebben a méretarányban sajnos nagyon ritkák a motorkerékpárok (túl aprók, törékenyek), viszont sok haszonjármű is kapható, egyes autókhoz pedig diorámát is adnak figurákkal - mint például a James Bond és más filmek négykerekű főhőseihez. Kis kereséssel nagyon sokféle mai autótípust fel lehet kutatni, de, akárcsak a korábbi cikkünkben bemutatott autóbútorok esetében, modellből is főként a klasszikus formákra van kereslet, a gyártók ontják hát a veteránokat.

A szocialista szellem vasútján

A nosztalgiázás néhány éve hullánként söpört végig régiónkon, miután az IXO érdekeltségébe tartozó IST Models a komplett szocialista autókínálatot gyártani kezdte (korábban főleg orosz modelleket lehetett kapni, majd a cseh típusokra ráállt az Abrex, kevéske típust pedig nyugati cégek is kiadtak). Most már tömött sorokban érkeznek a Trabantok, Daciák, Polskik és Zastavák, méghozzá úgy, hogy az IST fapados kiszerelésben is piacra dobta őket, újsághoz csomagolva, díszdoboz helyett bliszterben, kifestetlen belső térrel és egyszerűbb kidolgozással, igaz, 6-10 000 helyett alig 2000 forintos áron.

A posztszocialista országok régi slágerei visszatérnek. Én húsz éve határoztam el, hogy kirakom a Merkur-palettát, amikor még csak orosz modelleket lehetett kapni, ma viszont több mint kétszáz kocsival kissé elharapózott a gyűjtemény Forrás: Abrex

Ezek az olcsó KGST-modellek alapjaiban forgatták fel a magyarországi modellautó-bizniszt, hiszen széles tömegek számára is elérhetővé tették a gyűjtést, ám nehezebb helyzetbe hozták a boltokat. A jó minőségre persze továbbra is van igény, így máig él is virul az újlipótvárosi Autó Modell Szalon, a Norev márkakereskedés, a budaörsi Játékbarlang vagy az Erzsébet körúti HO-KI Modell, és vidéken is fennmaradt jó néhány szaküzlet. De a vásárlási szokások egyszer és mindenkorra megváltoztak.

Sokan kereskednek az interneten

Sok más használati tárgyhoz hasonlóan modellt is sokan árulnak licitre, vagy fix áron az apróhirdetési oldalakon. Újak és használtak is előfordulnak köztük, az újsághoz csomagolt szocialista típusokra pedig külön nepperhálózat alakult ki, főleg Ukrajnából, Romániából és Lengyelországból, hiszen ott más a választék, és sok ARO vagy Lada hamarabb jelenik meg külföldön, mint nálunk. Még az Ikarus impozáns buszai is beszerezhetők 1:43 arányban Oroszországból, ezeket is legegyszerűbben börzén lehet átvenni, legközelebb december 7-én, az Átrium Park irodaházban.

Ha nyitható az ajtó, mint ebben a Peugeot 205 GTI-ben, illik rendesen kidolgozni a belső teret. Itt a pedálsor és a műszeregység is stimmel Forrás: Flickr/Ran Yaniv Hartstein

Az ilyen kirakodóvásárok és az internetes fórumok egyaránt jók arra, hogy felkutassunk meglévő modellek átalakításával foglalkozó, ügyeskezű szakikat. Én legutóbb egy Zsiguliból készíttettem pár ezer forintért élethű magyar rendőrautót, de hozott anyagból nagyon sok olyan más kívánságot is lehet teljesíttetni, amire modellboltban, vagy akár európa legnagyobb centrumában, a német Modell Car Worldnél sem lenne lehetőség. Így például a karácsonyfa alá kerülhet nagyapa piros Wartburgja is eredeti, PX-34-86 rendszámmal, Videoton hangszóróval a kalaptartón, ha megtaláljuk rá a mestert.