A combmarkolászás a játék része

Inkognito
Vágólapra másolva!
Az Inkognito - Kémek karneválja Velencében társasjátékról hamar kiderült, hogy nem egy laza iszogatós, beszélgetős estére való időtöltés. 
Vágólapra másolva!

Az ideális játékos számot szem előtt tartva, négyen gyűltünk össze, és csomagoltuk ki az Inognito – Kémek karneválja Velencében társasjáték négyszögletes, igényesen megtervezett dobozából az éjszakai Velence városát ábrázoló táblát, az álarcos, kalapos bábukat, és a szépen illusztrált, színes, festményszerű kártyákat. A jókora méretű játéktábla teljesen elfoglalta az asztalt. Olyannyira, hogy az italokat és a poharakat kénytelenek voltunk a padlóra száműzni, bár ahogy hamarosan kiderült, a tiszta fejet és teljes odafigyelést igénylő játék mellett amúgy sem ajánlatos az italozás és a csevegés.

Látványos a játék kidolgozása és figurái Forrás: Origo

Iszol vagy játszol

A négy résztvevőből hárman semmit sem tudtunk a társasjátékról, így a negyedik, már tapasztaltabb játékos magyarázta el az alapszabályokat. Egyébként az ismertető is logikusan és érthetően vezet végig a szabályokon, és példákkal is szemlélteti a lehetséges helyzeteket és kombinációkat. A szabályok magyarázata nem tartott tovább tíz percnél, de a játék közben többször is adódtak olyan pillanatok, amikor újra bele kellett pillantanunk a leírásba, mert a tapasztaltabb játékos is egy addig ismeretlen helyzettel találkozott.

Az Inkognito lényege, hogy a játékosok négy titokzatos kém bőrébe bújnak és küldetéseket hajtanak végre. A játék megkezdése előtt véletlenszerűen kiosztott kártyákból tudtuk meg a karakterünk nevét és testalkatát, amelyet titokban kell tartanunk a többiek előtt. Az első feladat, hogy a találkozások és a kártyák segítségével meg kell találni a párunkat, akivel utána teljesítenünk kell a közös küldetésünket. Mindezt úgy, hogy a többiek ne fedjék fel a kilétünket, és ne deríthessék ki a célunkat. Egyszerre kell tehát problémát megoldani, taktikázni, együttműködni, illetve az ellenfél párosát összezavarni és félrevezetni.

Forrás: Origo

Te is tudod, hogy én tudom?

Egészen flottul belelendültünk már az ismerkedésbe, amikor egy kezembe kapott kártyakombinációból kiderült, hogy rám talált a párom. Ilyen esetben kell pókerarccal tudomásul venni a sikeres egymásra találást, és a következő lehetőségnél szintén kártyákkal jelezni kémtársunknak, hogy mi a küldetésünk. Első alkalommal ehhez némi asztal alatt rugdosásra és combmarkolászásra is szükség volt, de nagyobb gyakorlattal már nyilvánvalóan olajozottabban oldjuk meg a titkos jeladásokat, és könnyebben megy az ellenfél összezavarása együttes erővel.

Lassú, lassú, gyors

Az első, tapogatózós játék több mint két órán át tartott, de nagyobb tapasztalattal és erősebb koncentrációval, sokkal pörgősebb és izgalmasabb menetekre számíthatunk. Lehet hárman és öten is játszani, de az ideális játékos szám, négy fő. Az Inkognito – Kémek karneválja Velencében társasjátékról hamar kiderült, hogy nem egy laza iszogatós, beszélgetős estére való időtöltés. Koncentrációt, gondolkozást és odafigyelést igényel, cserébe azonban izgalmas, összefüggésekre rámutató, együttműködésre ösztönző szórakozási lehetőség.

Forrás: Origo

A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.