Hét ötlet a csomagolópapír újrahasznosítására

karácsonyi ajándék
Vágólapra másolva!
Önt, mint felelősen gondolkodó embert, természetesen zavarja a csomagolással kapcsolatos szemétgyártás, és azon töri a fejét, hogyan is tudna véget vetni a pazarlásnak. Következzen pár ötlet alább.
Vágólapra másolva!

Kedves olvasó, az utóbbi napokban jó eséllyel legalább háromszor annyi csomagolópapírt bontott szét, gyűrt össze és dobott ki, mint amennyit az év összes többi hónapjában együttvéve. És önt, mint felelősen gondolkodó embert, természetesen zavarja ez a nagy szemétgyártás, és azon töri a fejét, hogyan is tudna véget vetni a pazarlásnak. Következzen pár ötlet alább.

1. Csomagoljon bele ajándékot

Nyilván ez a legegyszerűbb megoldás, extra-előrelátóknak ajánlott. A feladat: minden ajándékot úgy kell kicsomagolni, hogy a papír minél kevésbé sérüljön, aztán gondosan elsimítva be kell tenni a fiók aljába, hogy egy év múlva felhasználhassa ajándékcsomagolásra. Előrelátás, takarékosság, természetvédelem - egy csapásra kipipálva.

2. Dobja utcai szelektív hulladékgyűjtőbe

A második legjobb megoldás: az ide dobott papírhulladékot ugyanis újra feldolgozzák, úgyhogy ha ezt az utat választja, akkor a fák rendkívül hálásak lesznek önnek. Gondoljon bele, ha minden karácsonykor fejenként fél kiló papírt szelektívbe dobnánk, az 1 millió emberrel számolva ötszázezer kilót jelentene.

3. Komposztálja

Kert- és/vagy balkontulajdonosok előnyben! Dobja a papírt iratmegsemmisítőbe, az így nyert fecnik remek alapanyagot jelentenek a komposztáláshoz. Már csak néhányszáz gilisztára plusz egyéb szerves anyagra van szükség, és a növényei buzgó növekedésnek indulnak.

Forrás: Magnus Manske / Wikipedia

4. Használja tömőanyagnak

Ehhez már egy kis fantázia kel, hiszen az ember nem ad fel naponta törékeny tárgyakat a postán, hogy ki kelljen bélelnie a csomagot, de persze olykor még ez is előfordulhat. Ugyanakkor a felaprított csomagolópapír jól használható a már kissé lelapadt babzsákfotel tömésére is, és a régebbi generáció tagjai még emlékezhetnek arra, amikor a cipőket összegyűrt újságpapírral tömték ki, hogy megőrizzék a formájukat.

5. Csináljon belőle papírmasét

Következő két tippünk a megszállott kreatív barkácsmestereknek szól. Készítsen papírmasét a felaprított csomagolópapírból, hogy aztán szinte megszámlálhatatlanul sokféle dísztárgyat formázhasson belőle. Részletekért érdemes egy kicsit guglizni.

6. Origazmizzon

Igen, ezt nem viccből mondjuk, sokan vannak, akik szeretnek és tudnak origamizni, és ők szinte bármilyen papírból képesek műalkotást varázsolni. Szóval ehhez nem kell más, mint csomagolópapír, meg szándék és kézügyesség. Tegyen egy próbát, lehet hogy rákap a dologra!

Forrás: B. Torbavecz Csilla / ori-gami.hu

7. Használja állatalomnak

Nem ideális felhasználási mód, de ha az előző hat ötletből egyik sem nyerte meg a tetszését, ezt még mindig kipróbálhatja: a papírdarálóba dobott csomagolópapírt tengerimalac alomnak is használhatja. Bár gyakrabban kell majd cserélni, és nem szívja olyan jól a nedvességet, mint a boltban kapható almok, arra jó ez a megoldás is, hogy egy kicsit spóroljon az állati kiadásokon, és pár hét alatt elfogyassza a felesleges csomagolópapírokat.