Műfenyőt vagy igazit?

fenyőfa, karácsonyfa
Debrecen, 2013. december 22. Fenyőfát árusító hely Debrecenben 2013. december 22-én. A kereskedők tapasztalata szerint sokan az utolsó napokban veszik meg a fenyőfát. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az első faárusok már megjelentek, a kínálattal nincs gond, de a neheze csak most jön. Milyet?
Vágólapra másolva!

„Gyerekkoromban mindig erdei fenyőnk volt, azt lehetett kapni a szomszéd erdésznél. Miután hazahoztuk, kezdődött a forgatás művészete. Igyekeztünk megtalálni azt a szöget, amelyben se nagyon ferdének, se nagyon kopasznak nem tűnt, a mi fánk ugyanis valahogy mindig messze volt az ideálistól. Magamban mindig formás, rövid tüskéjű fára vágytam, és alig vártam, hogy menjünk a keresztszüleimhez. Nekik mindig sikerült gyönyörűt választani”. Ahogy egyik kollégánk példája is mutatja, nem csak a karácsonyokra és az ajándékokra, de bizony a fákra is emlékezünk, válasszunk gondosan.

Nem könnyű kiválasztani az igazit Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem ordít róla

A műfenyőt vagy igazit kérdéskörben nem kívánunk érvelni, mindenki a saját hite, meggyőződése szerint teszi le a voksát az egyik, vagy a másik mellett. Tény, hogy a korábban csak amerikai filmekben látott műfenyők egyre valóság hűbbek, egyre nagyobb részesedést követelnek maguknak a fenyőfapiacon. A bevásárlóközpontokban feldíszített rondaságok a kategória legalja, ne ezek legyenek az irányadók. A megbízható forrásból beszerzett termékek kivitele egészen pazar, az ágak száma gyakran 600 feletti. Ha valakinél túl tökéletes formát látunk, legyünk gyanakvóak, ez a legelső jele annak, hogy utánzattal van dolgunk.

„Öt éve, hirtelen felindulásból vettünk műfenyőt. Mi voltunk a családban az elsők, minimum szentségtöréssel ért fel a dolog, aztán meg tátva maradt a szájuk, milyen szép. Ez még nem a pántos, hanem a beakasztós típus, soronként különböző méretű, megszámozott ágakkal, egyszerűen beakasztjuk mindet a helyére a törzsön, és kész. A 210 centis fa felállítása nem tart tovább negyed óránál, imádom. Idén ötödik alkalommal lesz használatban, de pont olyan, mint újkorában. Az ára már rég megtérült, de nem ezért választottuk, hanem mert utáltunk december 24-én te jó ég, a fa felkiáltással a homlokunkra csapni, majd rohangálni. Tárolni is tudjuk, egy nagyobb méretű porszívós dobozban, a padláson elfér” – osztotta meg velünk tapasztalatait egy kollégánk, amikor a szerkesztőségen belül fellángolt a műfenyő az igazi ellen vita.

Gyárilag beépített LED, biztos megtérülés

A fajta- és méretválaszték az idei évben különösen lenyűgöző. Az átlagos méret 150, 180, 210 centiméter, de 6, sőt, 10 méteres óriást is vehet, aki tudja hová rakni. Szabad a vásár a szélesebb és slankabb, dús és még dúsabb fák között, de a tüske tekintetében is válogathatunk. A szaküzletekben és a webshopokban két, vagy háromdimenziós levéltípus, a tűlevél és ezek keveréke az alap, de – kapaszkodjunk meg – a Dekortrend-nél zúzmarás, tobozos, műhavas versenyzők is indulnak. Még professzionálisabb a hatás, ha gyárilag rátekert, rögzített (és általában LED-es) világítással vásároljuk meg a fánkat. Ha a műfenyő mellett döntünk, egyszeri beruházás után tíz évre biztosan le lesz a gondunk a karácsonyfáról, általában ekkora élettartamot jósolnak az eladók a terméknek.
A gyors építés hívei pop-up fát is választhatnak: először összerakjuk a talpra állított törzset, majd egyszerűen ráhúzzuk az abroncsszerű ágsorokat. Az egész művelet első alkalommal sem lehet több néhány percnél.

Az igazán menő műfenyőkről csak tapogatás után derül ki, hogy nem igaziak. Az utóbbi idők slágere a "3D-s" levelű műfenyők. Nem ritka a tízéves garancia Forrás: TOParuk.hu

Megtaláltad az igazit?

Ha a műfenyőt választók környezetvédelmi szempontokkal érvelnek, nyugodtan igazítsuk ki őket. Az ünnepekért életüket áldozó örökzöldeket ugyanis kifejezetten erre a célra, haszonnövényként termelik, szó sincs tehát erdőirtásról és környezetrombolásról. Választás előtt viszont gondoljuk át, hogy telnek nálunk az ünnepek, és a későbbiekben van-e célunk a fával. Ha például csak a Szentestét töltjük otthon, majd utána rokonlátogató raliba kezdünk és bejárjuk az ország legtávolabbi pontjait, nem szempont karácsonyi dekorációnk kulcsdarabjának tartóssága. Más a helyzet, ha otthoni semmittevés a program, és nem akarjuk a reggeleket porszívózással kezdeni.

Tartós, de szúr

A hosszú tüskéjű, ritkás ágrendszerű fekete fenyő illata pazar, nagy előnye, hogy két-három hétig biztosan nem fogja hullatni a levelét. Feldíszíteni - pont a hosszú tüskék miatt - elég macerás, törzse is a vaskosabbak közül való. Tartósságban pont az ellentéte a lucfenyő, tüskéi a harmadik vagy negyedik lakásban töltött napon tömeges öngyilkosságot követnek el. A földön heverő tetemek egyáltalán nem mutatnak jól István nap környékén, illata és elérhető ára miatt mégis ez a legnépszerűbb típus. Az ezüstfenyő minőségi ugrás, ágai és levelei egyaránt sűrűk, a színe kifejezetten elegáns. A legtartósabb, és ezért az elmúlt években egyre kelendőbb a nordmann fenyő, tüskéi puhábbak, életigenlők, vidáman bírják Vízkeresztig.

Az ünnepek előtt úton-útfélen fát árulnak. A vágott fenyőt is próbáljuk megbízható forrásból beszerezni, a nejlonhálót csak a választás után engedjük ráhúzni. Az igazán profik még a talpat is magukkal viszik, ugyanis sok helyen benne van az árban a törzs méretre faragása.

Tipp: lakberendezési áruházak és kertészetek akcióiban a náluk vásárolt fa ára részben vagy teljes egészében levásárolható Forrás: MTI

Lehet élőt is

A földlabdás vagy cserepes fában gondolkodó boldog kerttulajdonosok számára a legfőbb intelem, hogy csak ellenőrzött helyszínen (például faiskolában) szerezze be az újdonsült családtagot. A növényeket ugyanis nem egyszerűen gyökerestül kiszedik a földből, hanem kifejezetten erre a célra termesztik, gyökérzetüket évről évre visszavágják. A kertészetben kérdezzük meg, hogyan kell locsolni, és a lehető legutolsó pillanatban vigyük be a melegbe, semmiképp ne állítsuk radiátor mellé.

Az ünnepek elmúltával csak lassan, több nap alatt szoktassuk vissza a kinti mínuszokhoz, nehogy felboruljon a növény víz- és tápanyag ellátása. A kiültetéssel koratavaszig várni kell. A kertbarátoknak nem csak klasszikusok között érdemes körülnézni, a cukorsüveg fenyő vagy éppen az oszlopos tiszafa karácsonyfaként, és később a kertben is jól mutat. Érdekes trend, hogy egyre több helyen lehet gyökeres fenyőfát bérelni, ami azt jelenti, hogy az ünnepek után potom pénzért visszaveszik az árusok, kertészetek a náluk vásárolt növendékeket.