A jótékonyság boldoggá tesz

Vágólapra másolva!
Karácsony közeledtével egyre szaporodnak a különféle jótékonysági felhívások, ám talán nem árt némi indoklással szolgálni azt illetően, miért is jó, ha amúgy is szűkös anyagi forrásaink egy részét önzetlenül mások javára fordítjuk. Mondhatnánk egyszerűen azt, hogy jót tenni azért jó, mert önzetlen, humánus cselekedet, de tudunk ennél jobbat is: aki jótékonykodik, boldogabb lesz, ez pedig immár tény.
Vágólapra másolva!

A legegyszerűbb persze ezt a boldogító hatást megtapasztalni, de ha valaki tudományos magyarázatokra kíváncsi, azzal is tudunk szolgálni. Egy, a Harvard Business School által kiadott tanulmány igen érdekes és egyetemes érvényű tényekre mutat rá az emberi nagylelkűséget illetően. Korábban bebizonyosodott, hogy a kezdetleges emberi közösségek létrejöttében fontos szerepe volt a másokon való segítésre való hajlandóságnak, s azt is megtudhattuk, hogy azon amerikai egyetemisták, akik anyagi segítséget nyújtottak a rászorulóknak, kimutathatóan boldogabban tértek nyugovóra, mint azok, akik csak magukra költöttek. De mi a helyzet akkor, ha valaki úgy gondolja, neki erre nem telik, hisz millió gonddal kell megküzdenie saját mindennapjaiban is? Az adakozás csak akkor tölthet el bennünket örömmel, ha nekünk már mindenünk megvan? A válasz egyértelmű nem.

Forrás: [origo]

Az említett kutatásban ezt bizonyítandó arra voltak kíváncsiak, vajon gazdasági és földrajzi helytől függetlenül megmutatkozik-e a jó cselekedetek által kiváltott öröm, amit a jó ételek fogyasztása vagy a szexuális aktus okozta megelégedettséghez hasonlítanak? Persze magától értetődik, hogy a jótékonysági kiadások gyakoriságban és arányban igen eltérő képet mutatnak a különböző életszínvonalú országok lakosait illetően, ezért, hogy valós képet kapjanak, mintegy százharminchat országot vontak be a kutatásba, majd két egészen eltérő helyzetű országra szűkítették azt. E két ország Kanada és Uganda volt, ahol a vizsgálat fókuszába az adakozás és az egyéni jóérzés viszonya állt.

Egyszerűen jó

A kutatás bonyolult metódusának részletes bemutatásától most érthető okokból eltekintünk, hisz a végkövetkeztetés így is épp eléggé érdekes. Függetlenül attól, hogy az egyén a szegénységi skála melyik részén elhelyezkedő ország lakója, hogy nagy lábon él vagy épp hogy egyik napról a másikra tengődik, a jótékonysági kiadások által generált boldogság minden vizsgált területen egyértelműen megmutatkozott. Sőt mi több, gyakorlatilag nincs olyan szegény ország, amelyben az emberek ne segítenének a másikon, ha úgy látják, még náluk is vannak rosszabb helyzetben lévők. Természetes, hogy Ugandában, amely az említett skála alsó tizenöt százalékában helyezkedik el, mind az adakozás gyakorisága, mind formája eltérő képet fest, mint egy tehetős ország esetében, ám az egyéni jó érzést mindezen tényezők nem befolyásolják. Az is egyetemes érvényű igazságként mutatkozott meg, hogy a személyes boldogság tekintetében az önmagunkra fordított költekezés nyomába sem érhet annak az örömnek, amit akkor érzünk, amikor saját munkánk gyümölcsét más javára fordítjuk. Azt ugyan tudjuk, hogy jobb adni, mint kapni, de itt az ideje a mondást tovább bővíteni, és az adni körébe a jótékonysági adományokat is bevonni.

Mindez talán hihetetlennek és furcsának tűnik, hisz azt látjuk, a minket körülvevő világ elsődleges tanítása, hogy saját igényrendszerünk lehető legalaposabb kielégítése minden boldogság alapja. Úgy tűnik azonban, mindez csak addig áll, amíg meg nem tapasztaljuk saját bőrünkön is, milyen az, ha vélt szükségleteink kielégítése helyett mások valós szükségleteit elégítjük ki. A közeledő ünnepek pedig kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy a megkérdőjelezhető értékű kereskedelmi cikkek ipari fogyasztása közepette egy vállalható összeget nélkülöző emberek életének jobbá tételére fordítsunk, esetleg szabadidőnkből áldozzunk egy keveset arra, hogy lelkünkben is örömfényt gyújtsunk.