Vágólapra másolva!
A karácsony nemcsak az ajándékozás, hanem a pazarlás időszaka is. Néhány tipp következik, hogy az idén ne csak a szemétből, hanem a stresszből is kevesebb legyen, és több maradjon a zsebében.
Vágólapra másolva!

Karácsonykor az átlagosnál is több szemetet termelünk, szaporítjuk a soha le nem bomló műanyagokat, és növeljük a lakásban felhalmozódott felesleges ajándékok tömegét. A „zöld” karácsonyhoz kapcsolódó „no waste” mozgalom lényege, hogy csökkentsük a fogyasztást és a pazarlást, és hogy ne termeljünk annyi felesleges szemetet. Ennek számos módja létezik, és nem kell fanatikus környezetvédőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, nemcsak a környezetet, hanem magunkat is sok negatív hatástól kímélhetjük meg, ha megfogadjuk az alábbiakat.

Bővítsük ki az ajándék fogalmát!

Keressünk olyan ajándékokat, amelyekre valóban szükség van, és amit jó eséllyel használni is fognak! Az is belefér, hogy újrahasznosítjuk a szekrény aljára száműzött, több éve kapott, számunkra haszontalan meglepetéseket. Ha nincs ötletünk, ajándékozzunk élményt, színház- vagy koncertjegyet, vacsorameghívást, egy kirándulással töltött hétvégét, stb – minden jobb, mint egy újabb felesleges kacat.

Az ehető ajándékok biztosan nem kerülnek a szemétbe – még az abszolút kezdők is találnak recepteket a házi sütigyártáshoz. Ha többen dobjuk össze az ajándék árát, a megajándékozott megkaphat egy számára igazán fontos dolgot, és valószínűleg jobban örül neki, mint tíz értelmetlen apróságnak.

Forrás: Flickr/Jennifer Chait

Azzal sem terheljük a környezetünket, ha használt dolgokat ajándékozunk. Van, aki sokkal jobban örül egy régiségboltban vagy bolhapiacon talált apróságnak, amelynek története van, mint egy vadonatúj használati tárgynak. Egy játék például nemcsak akkor szerezhet örömet, ha vadonatúj - amit az egyik gyerek már megunt, az valódi kincset jelenthet egy másiknak. Nézzen körül néhány játékokra specializálódott turkálóban. A London Green webshopjában és a Játékturiban egyaránt találhat kincseket.

Hasznosítsuk újra a tavalyit!

A karácsonyi dekoráció szintén egy olyan terület, ahol el lehet szállni a költségekkel. Használjuk újra a tavalyi dekorációt, alakítsuk át, találjunk a tárgyaknak új funkciókat! A dekorációs trendek évről évre változnak, de biztosan szükség van egy teljesen új garnitúrára az éppen divatos színekből? Rá fog jönni, éppen elég díszt kell így is minden évben elpakolni és újra elővenni.

A legújabb hópelyhes/baglyos/rénszarvasos stb. karácsonyi étkészlet beszerzése helyett pedig vegye elő a nagymama tányérjait, és teremtsen „rusztikus” hangulatot az asztalnál!

Csomagoljunk szemétbe!

A karácsonyi szemét jelentős részét a kérészéletű csomagolás adja. Egyébként is rossz végignézni, ahogy a nagy műgonddal felhasznált papírt a gyerek pontosan 5 másodperc alatt tépi cafatokra (ennél már csak azt nehezebb lenyelni, amikor a méregdrága játék doboza lesz a befutó, és azzal játszik.) A megoldás: ne költsünk csomagolásra, használjuk fel, amink van! Egy kis kosár vagy egy sál azért jó, mert a karácsony este után is a családban marad. Egy fotókkal, gombokkal, stb. díszített cipős dobozt a későbbiekben is lehet tárolásra használni. (Környezetbarát csomagolás tippeket itt talál.)

A kinyúlt pulóverek új élete

Egy kreatív ajándék elkészítése sem feltétlenül olcsó mulatság, főleg, ha sok, drága alapanyagot kell beszerezni hozzá. Ha alaposan körülnézünk, otthon is rengeteg olyan kallódó holmi van, ami ötletes – és pénztárcabarát – ajándékként reinkarnálódhat.

Forrás: Recreativity

Szerencsére vannak helyek, ahol segítséget is kap az alkotáshoz, így akkor sem kell kétségbeesni, ha nem Ön volt a legtehetségesebb a technikaórán. A ReKarácsony workshop (december 14.) keretében például egy sor újrahasznosított karácsonyi ajándékot lehet készíteni nejlonzacskó-vasalással, linóleum-maradékok vagy a megunt, kinyúlt pulóverek felhasználásával. (A szükséges anyagokat és az eszközöket a szervezők biztosítják.)

A „no waste” tehát nemcsak a tárgyi dolgok felhasználásáról szól. A cél, hogy ne csak a szemétből, hanem a stresszből is kevesebb legyen az idén. Így közelebb kerülünk ahhoz, amiről az ünnep valójában szól – ez pedig az együtt töltött idő és az öröm.