A trendérzékenyek fehéraranyba öltöztetik az idei karácsonyfát

Karácsony, trend, szarvas
Vágólapra másolva!
Hujber-Nagy Aletta építészt, belsőépítészt és színtervező mérnököt az idei karácsonyi trendekről kérdeztük. Menő a fehérarany és a lepke figura, de tulajdonképpen minden, ami környezetbarát.
Vágólapra másolva!

A tavalyi Messe Frankfurt Christmasworld kiállításon négy különböző irányvonalat jósoltak az idei ünnepi szezonra, ezeket a következő fantázianevekkel illették: bőkezű táj, kedves kert, elemi erő és szelíd horizont. Ezek a kissé elvont fogalmak mennyire határozzák meg a karácsonyi trendet?
Nemzetközi viszonylatban, főleg nyugaton abszolút meghatározóak. A hazai gyártók, illetve importőrök igyekeznek követni a trendeket, de természetesen reagálniuk kell az előző évek tapasztalataira is, tehát érezniük kell, hogy mi lesz eladható és mi nem. Magyarországon a trendkövetők száma igen csekély, tehát nem feltétlenül rájuk kell építeni a teljes haza piacot. Ugyanez igaz a nagy bevásárló központok, hotelek, éttermek, közintézmények vásárlási szokásaira is. Ha egyszer beszereztek egy jól bevált, enteriőrjükhöz illő szettet, akkor ha nem muszáj, nem változtatnak rajta. Ez annak is köszönhető, hogy a vendégeik, vásárlóik bizonyos elemek miatt járnak vissza (óriás méretű világítós maci, télapó, rénszarvas szánnal) és ha ezek nem jelennének meg évről évre, hiányolnák őket. Nem mellesleg igen sokba is kerülne a nagyobb intézményekben minden évben lecserélni a teljes garnitúrát azért a pár hétért, amíg tart a karácsonyi szezon.

Hogyan lehet lefordítani ezeket a trendeket a hétköznapi, saját lakását díszítő karácsonyozó számára?
A trendeket szerencsére mindig egy-egy montázzsal, színsorral és rövid leírással teszik elérhetővé a nagyközönség számára, így azok is boldogulnak, akik nem dizájnból, tervezésből élnek.

Forrás: Hujber-Nagy Aletta

Milyen alapanyagokat jelentenek ezek a trendek?
A trendelőrejelzések a trendi alapanyagok megismerésében is segítséget nyújtanak, de összességében elmondható, hogy most még elenyésző mennyiségben készülnek újrahasznosított díszek és azokat is inkább külföldön dobják piacra. Viszont külföldön már gyakorlatilag minden féle anyagból készülnek újrahasznosított díszek, tehát fémből, fából, papírból, üvegből is, nem csak műanyagból. Ezek a dekorációk sokszor legalább olyan szépek, mint ha frissen gyártott termékekről beszélnénk, ezért azt gondolom, hogy sikk újrahasznosított díszeket venni és környezettudatosan gondolkodni.

Színekben mi számít menőnek idén?
A legmenőbb szín egyértelműen a white gold, azaz a fehér arany, de menőnek számít még a lila-sárga-fekete összeállítás és a narancs-lila-piros is tartja magát tavaly óta, az örök divat arany és ezüst mellett természetesen.

Forrás: Hujber-Nagy Aletta

A karácsonyi dekorációban mennyire lehet újítani, a hagyományos elemeket ötvözni az újjal?
Ha valakinek egy kicsit is van érzéke a színekhez, anyagokhoz, formákhoz, akkor nyugodtan kísérletezgessen, érezni fogja, hogy mi a jó és mi nem összeillő. A család bevonásával ez egy jó kis karácsonyra ráhangolódós móka is lehet.

Milyen újdonsággal rukkolhatunk elő a karácsonyi díszítésben idén?
A flokkolt, vagyis plüss díszekkel. Valamint trendi állat idén a lepke, szarvas és madár.

Sokaknak évtizedek óta ugyanazok a díszei, ők hogyan tudnak kicsit frissíteni?
Személy szerint odavagyok az eklektikus, évtizedek alatt összegyűlt tárgyakkal díszített fákért, ráadásul minél színesebb, annál inkább tetszik nekem. Frissíteni leginkább úgy tudnának, ha minden évben vennének egy-pár évszámmal ellátott díszt is, így újabb pár évtized múlva már egy igazán különleges fával büszkélkedhetnek majd a tulajdonosai, ráadásul a gyerekeknek, kis unokáknak történeteket is lehet mesélni a fa alatt abból az évből, amelyikre az unoka rámutat. Bár eddig csak külföldi oldalakon láttam ilyen évszámozott díszeket, de ez nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb nem szivárog be hazánkba ez a szokás is. Azt viszont nem tartanám követendő példának, hogy valaki minden évben a kommunális szemétbe dobja az előző évszámmal ellátott díszeket és minden évben megvegye az új garnitúrát. Ez nem vallana környezettudatos gondolkodásra.

Vannak, akik akár évente váltogatják a karácsonyi szettet, nekik mit ajánl?
Aki évente váltogatja a díszeket, annak nincs más dolga, mint minden évben utánajárni az aktuális évi trendjelentéseknek és kiválasztani azt, ami a szívéhez és otthonának színeihez, stílusához a legközelebb áll. Őket arra buzdítanám, hogy a megunt díszeket inkább ajándékozzák el, vagy ha mindenképpen kukában végzik a díszek, akkor a szelektív szemetesekbe kerüljenek.

A lakás több eleme öltözik ünnepi díszbe, sokan ajtódíszeket használnak, kivilágítják az házat.
Kezd eluralkodni itthon is az a tengerentúli tendencia, hogy versengeni kezdenek egymással egy-egy lakóközösség lakói. Ez röviden annyit jelent, hogy már nem elégszenek meg azzal, hogy felakasztanak a bejárati ajtóra egy virágkötőnél készült karácsony koszorút, vagy tesznek pár fényfüzért a kert fáira és az ereszre, hanem egy némely házakat úgy elborítanak a fények, hogy már a világűrből is könnyűszerrel láthatóvá válnak. Ez egyébként a LED forradalomnak köszönhető, mert általa sokkal kevesebb áram költség mellett sokkal nagyobb élettartamú fényekkel lehet igen drámai hatást elérni. Ráadásul a színváltós LED fényekkel ellátott díszek a legmenőbbek manapság, még ha giccsesnek is mondhatóak, de egy is idő múlva ennek is meglesz a megfelelő kultúrája és egy másfajta giccs veszi át majd a szerepét. Számomra egyébként ebbe a kategóriába esik egy másik, évek óta igen népszerű dekorációs termék is, ez pedig a kis világító, villogó alpesi házikó, betlehemi jászol, stb. Hallottam olyan családról, ahol szinte már komplett terepasztalt rendeznek be ezekből karácsony idején, pedig ezek a díszek nem is olcsók.

Forrás: Hujber-Nagy Aletta

Milyen tippeket adna a környezetbarát karácsonyi dekorációra?
A környezetbarát embereknek azt javaslom, hogy nyugodtan vegyék elő minden évben ugyanazokat a díszeket és minden évben csak pár újat vegyenek az összetörtek helyett, vagy akár készítsenek saját kezűleg újakat az otthonukban vagy a természetben fellelhető anyagokból, tárgyakból, gyümölcsökből, termésekből. Gondolok itt a tobozokra, szárított narancs karikára, mézeskalács díszekre vagy házikóra, asztali dekorációnak pedig például fahéjra. Ezen kívül pedig ha egy mód van rá, akkor cserepes fenyőt vegyenek vagy pedig újrahasznosított műanyagból készült fenyőfát. Ezek a műfenyők manapság már kísértetiesen hasonlítanak az eredetiekre, bár tény, hogy az illatuk nem vetekszik az erdei fenyőkével, viszont a karácsonyi illatnak még sok másik összetevője is van, így ez is pótolható.