Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egészen a negyedik század elejéig az egyház vízkereszt ünnepén, a mai naptárunk szerint január 6-án, az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ülte meg.
Megbízható történelmi források nem írják le Jézus születésének pontos dátumát. Lukács evangéliumából annyit tudunk meg, hogy Jézus születése a négy évszakból bármelyikben történhetett, kivéve télen. Palesztinában ugyanis április hónaptól novemberig voltak a pásztorok a mezőn. Ennél többet az evangéliumokból nem tudunk.
Már az ókori keresztényeket is izgatta a kérdés, hogy mikor volt Jézus tényleges születésnapja, ezért számos spekuláció, számítás látott napvilágot. Ezek általában valamilyen kozmikus eseménnyel kapcsolták össze az időpontot.
Az egyik ilyen szerint március 28-án született Jézus. Ez az elgondolás Mózes első könyvének abból a szakaszából indul ki, hogy Isten a teremtéskor a világosságot elválasztja a sötétségtől. A 243-ból származó forrás szerzője egyenlő résznek veszi a sötétséget és a világosságot, következésképpen a világteremtés olyan napon történt, amikor a nap és az éj egyforma hosszú. Ez pedig a tavaszi napéjegyenlőség napja, ami a római naptárban éppen március 25. volt. A teremtéstörténet szerint a Napot a 4. napon teremtette Isten, tehát a Messiás, azaz „az igazság napja” (Malakiás 4,2 szerint) március 28-án született. A legtöbb ilyen jellegű spekuláció tavaszra teszi Jézus születését. Ennek a számmisztikán kívül másik magyarázata, hogy feltételezték, hogy a világ teremtése tavaszra esett, másrészt tudjuk, hogy Jézus halálának napja is tavasszal volt, s azt gondolták, hogy Jézus élete csakis teljes évekből állhatott.
A téli dátumra következtető számítások abból indulnak ki, hogy a fogantatás történt tavasszal, és 9 hónappal később született meg Jézus, így jutnak el a december 25-höz. Ez alapján március 25-öt úgy tekintették, mint a világ teremtésének, Jézus fogantatásának és halálának napját.
Jézus születése napjának meghatározása nem volt dogmatikai kérdés, a 4. század közepéig az egyház sem tulajdonított jelentőséget ezeknek a számítgatásoknak. Sokkal fontosabbnak tartották Krisztus halálát és feltámadását. Eleinte minden „Úr napja”, Krisztus feltámadásának napja volt, ebből alakult ki később a húsvét keresztény ünnepe. Ezt a gondolkodásmenetet igazolja az is, hogy az apostolok és a mártírok emlékére szentelt ünnepek is a halálukra, és nem a születésnapjukra vonatkoztak. A Bibliában is csak a pogányok és istentelenek ünnepelték születésnapjukat: a fáraó és Heródes.
Kezdetben az sem volt egyértelműen elfogadott, hogy Jézus már születésekor Isten fia volt-e. Egyesek úgy gondolták, hogy az isteni Krisztus csak a keresztség pillanatában jelent meg a földön az emberi Jézusban. Az alexandriai gnosztikusok, ezért Krisztus keresztelését ünnepelték január 10-én vagy január 6-án. Ez az első történeti bizonyíték karácsony eredetére. Az isteni Krisztus megjelenését Jézus kereszteléskor görögül epifániának nevezték.
Miért éppen január 6.? Hiszen a keresztelés dátuma sincs megadva sehol… Basilides tanítványai egy pogány ünnepnapot választottak Jézus keresztelésének ünnepére, hogy a pogányokkal szemben hirdessék a földön megjelent igazi isteni lényt.
Január hatodika a pogányoknál a Dionüszosz-ünnep napja volt, emellett Ozirisznek szentelt nap is volt, és úgy tartották, hogy a Nílus vize is különös csodaerővel telik meg ezen a napon.
A január 6-án tartott keresztelési ünnep meghonosodott a Kelet hivatalos egyházában, noha az, bár harcolt az eretnekek ellen, mégis más egyházi szokásokat is átvett tőlük.
A január 6-án tartott ünnep ezután vált Jézus születésének és keresztelésének ünnepévé is a negyedik század elejére. Egyiptomi, szír és palesztin források támasztják alá ennek a kettős ünnepnek a meglétét és azt, hogy nagy jelentőségű esemény volt.
Mindhárom forrásból kiderül, hogy fontos szerepe volt a fénynek. Már a pogányok is a nappal meghosszabbodását ünnepelték ezen a napon. Az epifánia ünnepén pedig a sötétséget elűző Krisztus és Krisztus, mint a világosság belépése a sötétségbe jelenik meg.
A 325-ös nicaeai zsinaton több korábbi tant is elutasítottak. Többek között elítélték azt a tant, hogy Jézus születésekor nem maga Isten lett emberré, és azt is, hogy Jézust csak a kereszteléskor adoptálta Isten. Ennek következtében a konkrét dátumtól függetlenül fontossá vált, hogy különváljon a születés és a keresztelés ünnepe.
Ezt követően jelent meg az a gondolata, hogy a születésünnepet az epifániától elkülönülve tartsák meg. A 4. század elejére jutott el az ősi epifániaünnep Keletről Nyugatra, Rómába is. Történelmi forrásokból annyit tudunk, hogy 336-ban december 25-én ünnepelték Krisztus születése napját, sőt már előtte Nagy Konstantin idejében is.
A dátum megjelölésében fontos szerepe lehetett annak, hogy a pogányoknak különlegesen fontos ünnep volt a december 25. Ekkor tartották a Napisten ünnepét, és tudjuk azt is, hogy Nagy Konstantin császár tudatosan törekedett arra, hogy a Nap-kultusz és a Krisztus-kultusz összekapcsolódjon.
Augusztinusztól és Leó pápától is vannak utalások arra, hogy felszólítják a népet: ne a Nap születését ünnepeljék, hanem Krisztusét december 25-én. A forrásokból tehát következtetni lehet arra, hogy az egyház ismerte ennek a napnak a pogány jelentőségét.
Nagy Konstantin saját maga sem adta fel teljesen pogány szokásait, és nincsenek források arra vonatkozóan sem, hogy harcolt volna a pogányság ellen. Inkább arra lehet következtetni, hogy a pogányságot megreformálni akarta, ezért bizonyos pogány szokásokat betiltott ugyan - a jóslás gyakorlását és a privát áldozati kultuszt például - de a szorgalmazta a Nap-kultuszt.
Manapság december 25-én ünneplik a karácsonyt a római katolikus, a protestáns egyházakban, konstantinápolyi, alexandriai, romániai, ciprusi, görögországi, finnországi ortodox egyházak. Kitartottak a január 6. mellett a jeruzsálemi, oroszországi, szerbiai, bulgáriai, grúz, lengyel és cseh ortodox egyházak, valamint az etiópiai, kopt, szír-jakobita, indiai ortodox egyházak. Az örmény egyház viszont pár nappal később január 18/19-én ünnepel.
Oscar Cullmann: A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa eredete, Budapesti Református Theológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványa, Budapest, 1992.
