Ma gúnyolhatjuk a vénlányokat

2010.12.13. 9:03

Luca-napja - Luca széke. Mára a legtöbb fejben szinte ennyi maradt csak az egykori szokáshalmazból, ami december 13-hoz kötődött. Pedig a tollaspogácsa, az asszonyi munkatilalom vagy éppen a vénlánygúnyolás legalább ilyen izgalmas hagyományok.

Abban semmi meglepő és újdonság nincs, hogy a karácsonyi ünnepkör ezen napjához is ugyanúgy köthető vallásos okfejtés, mint pogány helyi hagyományok, és természetesen ezekben némi közös szál is felfedezhető. Vegyük például a dátumot! Szent Lucia napját mély tisztelet övezte Itáliában, Luca napját pedig, ami inkább a démoni erőket jelenítette meg, szintén fontosnak tartották Európa hozzánk közelebb eső térségében. Tudnunk kell azt is, hogy a Gergely naptár bevezetése előtt a téli napforduló pontosan december 13-ra esett. Ha hozzátesszük, hogy latinul a fény lux, már körvonalazódik is a szóban forgó nap fontossága: az év leghosszabb éjszakája ez, amikor az árnyékvilág teremtményei a felszínre törhetnek, ám az éj elmúltával a fény győzedelmeskedik, s lassú, de biztos gyarapodásnak indul. A napfordulók ünneplése és a napistenek kultusza egyébként olyan ókori népeknél alakult ki, ahol áttértek a szoláris időszámításra.

Forrás: [origo]

A szent

Szent Lucia legendája az V. századba repít vissza minket. A történet szerint Szicília szigetén élt lány beteg anyja gyógyulásáért fohászkodott Szent Ágota sírjánál. Imái meghallgatásra találtak, édesanyja meggyógyult, az álmában megjelenő Ágota pedig felajánlotta neki a keresztséget. Lúcia ettől a naptól kezdve Jézus jegyesének vallotta magát, s elvetette a lehetőségét annak, hogy halandó ember asszonya legyen - ezt elhagyott vőlegénye igen zokon vette. Lúcia szenvedéstörténete ezzel kezdődött, hisz kereszténysége okán töbször meghurcolták, megkínozták, miközben a Szentlélek különböző formákban rendre a segítségére sietett. Persze vértanúsága végül beteljesedett, de a kegyetlen halálnak is csak akkor adta meg magát, mikor felvette az utolsó kenetet . A középkorban igen kedvelt szent volt, legendája sok műalkotás ihletőjévé is vált. Mivel neve a fényből ered, imádkoztak hozzá a nemlátók, a szembetegségekben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők, nyergesek és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgoztak. A fentiek okán Szent Lucia házasságvédő szentként is ismert. Az 1582-es naptárreformig ünnepe egybeesett a téli napfordulóval, amit hagyományosan munkát elhagyó és jövendölő napnak tartottak, így kiemelt figyelmet szenteltek neki. A naptárreformmal a leghosszabb éj továbbvándorolt, ám Szent Lúcia és Luca napja a helyén maradt, s az utóbbihoz kapcsolódó változatos hagyományok is ezen a napon történtek - vagy éppen vették kezdetüket.

A boszorka és leleplező széke

Kezdjük hát a legismertebbel, a híres-neves székkel, ami oly lassan készül! A hagyományosan nyolc vagy tizenhárom féle fából összeálló széket ezen a napon kezdték el megmunkálni, ám csak karácsony napján lehetett kész, s ekkor fontos szerepet kapott. A szék készítője magával vitte azt az éjféli misére, s ekkor ráülvén megláthatta, a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Ők ugyanis az oltárnak háttal állnak, netán agancsot vagy más fejdíszt viselnek, de árulkodó az is, ha félrebilllentett fejjel lép be valaki a templom kapuján. A boszorkát felismerve ezek után gyorsan szaladni kellett, s magunk mögé mákot szórva biztosítani, hogy leleplezett üldözőnk ne érjen nyomunkba. Az otthon már biztonságot nyújtott, de a széket mindenképpen és azonnal el kellett égetni. A boszorkányok felismerésére persze más módszerek is léteztek, s ezek közül több szintén ehhez a naphoz kötődik, például  az, hogy átfúrt fakanálon keresztülnézve is megpillanthatjuk a démoni nőszemélyeket. Persze a boszorkák nem vették jó néven az ellenséges közhangulatot, így ezen az éjjelen rettegésben tartották az embereket, akik fokhagymával, keresztbe rakott seprűvel védekeztek az ártó szándék ellen. Mivel egykoron minden rontást a boszorkányoknak tulajdonítottak a tehén betegségeitől kezdve a kihűlt házasságon át a vajköpülés sikertelenségéig, érhető, hogy miért volt olyan fontos, hogy a bűnösök lelepleződjenek, a rossz szellemek pedig távol tartassanak.

Haláljóslások

A nem éppen vidám haláljósló szokásoknak keresve sem lehet ennél jobb napot találni, így aki nem boszorkányokat leplez le ezen az éjjelen, megtudhatja, melyik családtagja lesz az, aki valószínűsíthetően nem éri meg a következő székfaragási időszakot. Ilyen például az úgynevezett tollaspogácsa. Ekkor minden készülő pogácsát egy-egy családtaghoz társítanak, s tetejükbe tollat tűznek. Akiknek megsült pogácsáján megpörkölődött toll szomorkodik, nem sok jóra számíthat az elkövetkezendő évben. Haláljósló szokások egyébként december folyamán számos alkalommal előfordultak, a legtöbb pedig pont karácsony estéhez közthető, amikor a kézhez kapott rothadt dió, a reggelre a kályha mellett felfordult fahasáb vagy a hamu alakváltozása is közeli halált jövendölt a vonatkozó rokonnak.

Lucabúza

A Luca-naphoz a sötét oldalba való belefeledkezés mellett számos praktikus hagyományt is köthetünk, ilyen többek között a lucabúza vetése. Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki addigra, annál bővebb termést jövendölt a következő évre. Gyakran gyertyát, mécsest helyeztek a kihajtott fű közé, s ha a láng szinte alig pislákolt át a sűrűségen, vidámság lett úrrá a házon. A besózott, félbevágott hagymák (összesen tizenkét fél) levet eresztettek, s ennek bősége mutatta meg, az elkövetkezendő év egyes hónapjaiban mennyi csapadékra számíthatnak a földeken, de a jövő évi időjárásra az innentől számított tizenkét nap megfigyelése is hasznos információkkal szolgált.

Szerelmesek, termékenyek, vénlányok

Az eseménydús nap során természetesen a szerelemnek is adózni kellett, így Luca napján készültek el például azok a jóslócédulák, melyeket a hajadon tizenkét férfi nevével látott el. Mindennap a tűzbe vetett egyet, s akinek a neve az utolsó, megmaradt papírdarabon szerepelt, vőlegénye lehetett. Egyes területeken a kivirágoztatott ág szokása is ezen a napon indult - ha karácsony napjára az ág kihajtott, a lány a következő évre házasságot várhatott. A házasság azonban csak félsiker, a termékenységet is biztosítani kellett, amin szerencsésen segítettek a Luca-napi alakoskodók, akik házról-házra járva mondták termékenységvarázsló rigmusaikat. A kotyolásnak nevezett szokás, amit fiatal fiúk adtak elő, segítette az eljövendő bő termést, a jószágok megfelelő szaporulatát vagy éppen a tyúkok tojóképességét. Ám a vénlányokra csúf idők jártak ekkor, kedvelt szokásnak számított megszégyenítésük, azaz a vénlánycsúfolás, ami változatos módokon törénhetett. Tönköt vagy apróbb tárgyat kötöttek rájuk, s ezt kellett maguk után húzniuk, de megesett, hogy versekkel hívták ki őket a házból, esetleg lakodalom-paródiában kellett részt venniük. Persze már azt sem lehetett kellemes eltűrni, ha csak zajongva, énekelve gúnyolják őket az udvarról.

Dolgozni tilos, ülni muszáj

Végül pedig egy jó hír az asszonyoknak. Ha megvédtük magunkat a rontástól, ha csíráztatni kezdtük a lucabúzát és bezsebeltük a kotyolás nyújtotta előnyöket, végre megpihenhetünk. És kell is pihennünk, ugyanis a biztosított sok tojás még nem elég, a háziasszonynak is be kell segíteni, hogy a tyúkok jó kotlósok is legyenek, ezért egykor hasznosnak tartották, ha az asszony sokat ült ezen a napon. De nem ez volt az egyetlen asszonyi előírás: említettük, hogy már évszázadokkal ezelőtt is hagyományosan munkát tiltó napként tartották számon Luca napját, ami a magyar néphagyományban is erősen élt. Tilos volt ilyenkor minden asszonyi tevékenység, így például a mosás, befőzés, kenyérsütés, de még a párolás is. Akit pedig Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is válhatott.