Ölni képes az elszabadult karácsonyfa

karácsonyfa
Vágólapra másolva!
Nem elég a spárga és a gumipók „arra a pár kilométerre”.
Vágólapra másolva!

Ha nagy nehezen kiválasztottuk az idei karácsonyfánkat, ami szokás szerint minimum egy méterrel nagyobb a kelleténél, még hátra van a neheze – valahogy el kell juttatni a nappaliig. Ez a „csak feldobjuk a kocsi tetejére és lekötjük valamivel” művelet azonban sokkal több kockázatot rejt, mint az sokan gondolják, ugyanis egy hirtelen fékezés, vagy esetleges ütközés miatt gyilkos lövedékké válhat a fenyő.

A gumipók nem boldogul több száz kilóval

Az alábbi videóban két kísérletet hajtott végre a német autóklub. Az elsőnél gumipókokkal rögzítették a behálózott fát a tetőcsomagtartóra, majd a tesztautót 50 km/h-s sebességre gyorsították és olyan erővel állították meg, mintha a jármű falba csapódott volna. Ekkor a 32 kilós fa hirtelen 750 kilós lövedékké változott, és jól látható, ahogy gerelyként csapódott a tesztpad oldalának. Ráfutásos balesetnél az elöl haladó autó hátsó ablakán, frontális karambolnál pedig a szembejövő szélvédőjén behatolva végezhetett volna halálos pusztítást. Egy zebra előtti vészfékezésnél kisebb nehézségi gyorsulást ért volna el, de a gyalogosok védtelensége miatt itt is életveszélyes sérüléseket okozhatott volna, a gumipók tehát nem állta ki a próbát.

A második kísérletnél már racsnis rakományrögzítővel kötözték le a fát, az előző forgatókönyv szerint: a törzs nézett előre (így nem kapna bele az ágakba a menetszél), többször átfűzték körülötte a hevedert. Láss csodát, ez a módszer kiállta az 50 km/h-s becsapódást. A videón jó látszik, milyen erők hatottak a fenyőfára, a csúcsa el is emelkedett egy pillanatra, de nem tudott szabadulni a heveder öleléséből. Persze a stabil rögzítéshez arra is szükség volt, hogy legyen két kereszttartó a kocsi tetején, önmagukban a hosszanti tetősínek nem elegendőek.

Utasként is veszélyes a karácsonyfa

A fenti videó végén van egy rövid rész arról, hogy miként kell az utastérben is rögzíteni a karácsonyfát, ami szintén . Ha abból indulunk ki, hogy egy baleset következtében már egy kulcscsomó is veszélyes lehet, akkor el lehet képzelni, hogy egy tüskékkel borított fa mire képes, ha elkezd repkedni az utasok között. Fontos, hogy a csomagtartóban is kötözzük fix pontokhoz a fenyőt, amelynek törzsét egy kemény tárggyal (pl. egy deszkával) támasszuk meg az üléstámlánál.