Így fűtsön mérgezés nélkül

fafűtés, szén-monoxid-mérgezés, 
Özvegy Kószó Jánosné fát rak a tűzre, amikor ebédet főz háza egyetlen fűtött helyiségében, a konyhában
Vágólapra másolva!
Aki földgáz helyett fát használ, kevesebbet költ fűtésre. Aki lemondott a gázról a takarékosság miatt, több macerára számítson. A fa tökéletlenebbül ég, és az improvizált kályha rossz szellőztetéssel párosítva szén-monoxid-mérgezést okozhat. A földgáz sem veszélytelen, megéri pár ezret rászánni egy szén-monoxid-érzékelőre. 
Vágólapra másolva!

Feljelentés és hatósági eljárás lehet belőle, ha valaki fahulladékkal, például bontott ajtó- és ablaktokokkal fűt, de a szomszéd megelégeli a sűrű, fekete füstöt. Még nagyobb gond, hogy a toldozott-foldozott kályhák nem csak szálló porral szennyezik a levegőt, hanem szén-monoxid-mérgezést is okozhatnak, ha rosszul húz a kémény, vagy ha nem szellőztetik kellőképpen a lakást.

2012-es összesítés még nincs, de a válság miatt többen fűtöttek 2008 és 2011 között fával és egyéb szilárd anyaggal, mint előtte. Emiatt volt több szálló por a levegőben, mint korábban, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összegzése szerint. A földgázfűtés feladását egyértelműen a gazdasági helyzethez kötötte Dobi Bálint, a VM környezetmegőrzési főosztályának vezetője, amikor erről kérdezte őt az Országgyűlés fenntartható fejlődési bizottsága novemberben.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Olcsó, de nagyobb körültekintést igényel

Fával fűteni a legolcsóbb. A száraz keményfa fűtőértéke 3-3,5 kWh kilónként, vagyis egy köbméter földgáz kiváltásához körülbelül három kiló tűzifa szükséges. A gáz átlagára most 134 forint köbméterenként, tehát ha valaki fát kezd használni, minden fel nem használt köbméterrel 59-74 forintot takarít meg, attól függően, milyen árban sikerül beszereznie a fát (a költségeket növeli a szállítás).

A fatüzelés legnagyobb veszélye a szén-monoxid-mérgezés, még akkor is, ha a rosszul szerelt cirkókat és egyéb földgázüzemű berendezéseket is kockázatos használni szellőztetés nélkül. Az idén eddig tizenegyen haltak meg a színtelen, önmagában szagtalan gáz miatt, kisebb-nagyobb mérgezéssel pedig 118 embert kellett kórházba szállítani az MTI hírarchívuma szerint Magyarországon. A legutóbbi eset Győr közelében, Tényőn történt december 8-án. Egy egész családot szállítottak kórházba a mentők a kandallóból szivárgó szén-monoxid miatt.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor
A felhasogatott tűzifa szárad megfelelően

A levegővel elkeveredő szén-monoxid kis mennyiségben előbb émelygést, fejfájást, az influenzához hasonló tüneteket okoz - ezért sokan nem kezdenek a tüzelőberendezésre gyanakodni. A tökéletlen égés miatt keletkező gáz nagyobb koncentrációban izomgyengeséget, tudatzavart, végül eszméletvesztést okozhat.

A mérgezés miatt végül azért áll le a légzés, mert a szén-monoxid sokkal erősebben kötődik a vér oxigénjét szállító hemoglobin molekulához, mint az oxigén (a folyamatot részletesen a cikk végén látható infografika ábrázolja). Egyénileg változik, hogy a szervezet mennyire tolerálja a szén-monoxidot. A mérgezés a csecsemőket, gyermekeket, a terhes anyákat, illetve az időseket és légzési problémákkal küzdőket érintheti leggyorsabban.

A szagelszívó kockázatai

Rendszerint három oka van az egyik leggyakoribb háztartási balesetnek - mondta Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Ipartestületének elnöke az [origo]-nak. "Nem szabad az égéstermékjárat, a kémény, rosszul üzemel a berendezés, és az égéshez szükséges levegő ugyanabból a helyiségből származik, mint ahol a kályha áll" - mondta. A szilárd tüzelésű kályhákat félévente ajánlják átvizsgálásra a szakemberek.

Forrás: MTI/Varga György
Hosszúvölgy, Zala megye: Úr Zoltánék a téli tűzifát rakják rendbe

Gyakori hiba, hogy télen teljes fokozaton működtetik a konyhában a szagelszívót. Egy óránként 3-500 köbmétert megmozgató berendezéssel pedig megtörténhet, hogy a szomszéd égéstermékét szívjuk be a lakásba a kéményen és a fűtőberendezésen keresztül. Erre a lehetőségre rendszerint senki sem gondol, amikor az első bevásárlóközpontban megveszi a jó nagy elszívót a kályha fölé, hogy ne legyen ételszag - mondta a szakember. További veszélyforrás, hogy az új nyílászárók miatt a réseken át sem szellőzik a lakás, de nem építenek be szellőzőt sem.

Aki egész életében gázzal fűt, érdemes figyelembe vennie, hogy a legalább két évig szárított, viszonylag kis hasábokra vágott keményfával a leghatékonyabb és a legbiztonságosabb a fűtés, mert abból keletkezik a lehető legkevesebb szennyezés. Az égés során a fából szén-dioxid, vízgőz és korom, de más anyagok is keletkeznek. A szén-monoxidon túl veszélyesek lehetnek a különböző szerves és szervetlen vegyületek is. Aki feldolgozott, majd tüzelésre eladott fahulladékkal fűt, a lehető legkevesebbet fizeti a fűtésért, de a faanyag festék-, ragasztó-, favédőszer- stb. tartalma plusz szennyezést okoz.

Ősidők óta nem javított kémények

Csak Budapesten 850 ezer béleletlen kémény van egy 2011-es felmérés szerint. Közülük 29-30 ezer használódott el, hibásodott meg vagy veszélyes. A közvetlenül életveszélyes kémények számát 1400-ra becsülték a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. szakértői. A nem megfelelő kémény vagy a rosszul bekötött kályha miatt visszaáramolhat a lakásba a füst és a gáz, ám ez teljesen jól üzemelő kémény esetén is előfordulhat egy hevesebb széllökés miatt.

Forrás: MTI/Balázs Attila

A mérgezést CO-érzékelő beszerelésével lehet megelőzni. A készülékek ára jellemzően 4000 forinttól kezdődik, de az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint rendszerint a 7-8 ezres készülékek megbízhatóak. A 15 ezernél drágább változatok a füstöt is érzékelik. A készülékek elemről vagy az elektromos hálózatról működnek.

Mindegyiken van tesztgomb, ami annak ellenőrzésére szolgál, hogy a riasztás valóban működik, nem merült-e le az elem. Csak olyan érzékelőt érdemes vásárolni, amelyhez részletes, magyar nyelvű használati utasítás tartozik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tanácsa szerint. Ha gyakran lemeríti az elemet a készülék, érdemes tölthető elemet és egy töltőt vásárolni mellé.

Az utasításnak tartalmaznia kell adatokat arról, hogy hova és milyen magasságba érdemes szerelni a készüléket. Ezt mindenképp szakember végezze, aki azt veszi figyelembe, hogy milyen irányból áramlik a levegő a tüzelőberendezés felé - mondta Vidra Zoltán. A készülékek az oxigénszint csökkenését érzékelik. "Előfordult már a tapasztalatom szerint, hogy a bútortisztító vagy a lakkozás miatt is jelzett a készülék, de az érzékelők mindenképpen növelik a biztonságot" - mondta a kéményseprő-szövetség elnöke.

Mit tegyen szén-monoxid-mérgezés esetén?

• Hívja a mentőket a 104-es vagy a 112-es segélyhívó számon! Enyhe szén-monoxid-mérgezéssel is orvoshoz kell fordulni.

• A bent tartózkodókat vigye szabad levegőre! A mérgezett személy ruháját lazítsa meg, és szólítsa fel, hogy lélegezzen mélyeket! Ez azért fontos, mert tiszta levegőn körülbelül félig kitisztul a vérben lekötött szén-monoxid.

• Fa- vagy szénfűtés esetén ne próbálja eloltani a tüzet, inkább hagyja el azonnal a helyiséget!

• Kapcsolja ki a gázfűtést!

• Nyisson ki minden nyílászárót, alaposan szellőztesse ki a lakást!

• Ne kapcsolja vissza a fűtést addig, amíg szakember nem ellenőrizte!

Forrás: MTI