Fölöslegesen gyilkolják a cápákat az ausztrál hatóságok

Vágólapra másolva!
Fejezzék be a cápamentesítést – erre szólította fel Nyugat-Ausztrália kormányát több száz neves tengerbiológus. Az ausztrál szövetségi állam három évvel meg akarja hosszabbítani a 2014 elején elkezdett programot.
Vágólapra másolva!

A több mint kétszázötven szakember egységesen azzal érvel, hogy a cápák módszeres elejtésével és megölésével nem lehet megelőzni a cápatámadásokat, vagyis a programnak semmi haszna. A szövetségi állam kormánya rendeletére Nyugat-Ausztrália part menti vizeiben csalival ellátott és horgokkal felszerelt hálókat vetettek ki január és március között, egyfajta védővonalat húzva a vidék nyolc népszerű strandja köré. Csak a három méteresnél nagyobb bika- és tigriscápák és a védett fehér cápa elejtését engedélyezték.

A hatóságok „cápamentesítésnek” nevezik az intézkedést. Eddig harmincegy cápát öltek meg, tizennégyet a horgokon holtan találtak, az elejtett szirticápát és kormoscápát visszaengedték az óceánba. Egyetlen nagy fehércápát sem fogtak, pedig többségében ez állat támadott a térség vizeiben az elmúlt három évben. Ez idő alatt heten haltak meg cápatámadás miatt a fürdőhelyek közelében.

„Borzasztó gondolat leölni az olyan csúcsragadozókat, mint a tigriscápa” – mondta Elliott Norse amerikai tengerbiológus, az ABC ausztrál közszolgálati televízióban. Norse Barack Obama amerikai elnöknek és korábbi elnököknek adott tanácsokat a Csendes-óceán környezeti problémái kapcsán. „A tápláléklánc csúcsán álló ragadozóknak igazán fontos szerepük vagy az egyes ökoszisztémákban, és ha leöljük őket, akkor gyakran nagyon rossz irányba fordulnak a dolgok” – magyarázta a szakember.

Az ilyen védővonalak kialakításának nincs hatása a fürdőzők biztonságára. Hawaiion tizenhat éven át ölték le a a tigriscápákat horgokkal felszerelt hálókkal, nagyon hasonlóan ahhoz, ami most Ausztráliában történik. A beavatkozásnak semmi hatása nem volt, nem csökkent a cápatámadások száma – tette hozzá Jessica Meeuwig professzor.

A nyugat-ausztráliai hatóságok néhány hete a szövetségi kormányhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy még további három éven át folytathassák a programot. Ez azt jelentené, hogy hetvenkét horoggal ellátott védőhálót húznának ki egy kilométerre a partoktól Délnyugat-Ausztrália mentén november 15. és április 30. között minden évben, és 2017-ben felülvizsgálnák a programot.

A hatóságok azzal érvelnek, hogy a queenslandi partoknál 1961 óta vannak horgos hálók. Azóta csak egy halálos áldozata volt a cápatámadásnak, továbbá a strandolók nem félnek a víztől. A nyugat-ausztráliai halászati miniszter, Ken Baston viszont semmilyen tanulmányt nem tudott felmutatni a hálók hatékonyságáról – tudósít az ABC ausztrál televízió.