Egyre több áramot termel napelemekkel Európa

Vágólapra másolva!
Magyarországon összesen 7,98 gigawattóra áramot termeltek egy év alatt a napelemek. Európában a viszonylag kedvezőtlen földrajzi helyzetű Németország termeli a legtöbb áramot napelemekkel, 2013-ban 29700 gigawattórát.
Vágólapra másolva!

Tavaly a világszerte újonnan üzembe állított naperőművek 1248 gigawattóra áramot termeltek. Európában 38,4 gigawattóra áramot állítottak elő a frissen belépett naperőművek, míg Magyarországon a termelés a becslések szerint 20 százalékkal nőtt és 9,5 gigawattórát tett ki – közölte a megújuló energetikai eszközöket forgalmazó és szaktanácsadó HST-Energy Kft.

Világszerte 40 gigawatt új naperőművi kapacitás épül ki 2014-ben az Európai Fényelektromossági Ipari Egyesülés (European Photovoltaic Industry Association, EPIA) adatai szerint. Az EPIA a napelemes áramtermelés további felfutására számít, számításaik szerint 2018-ban már évi 55 gigawatt kapacitás épül ki.

A magyar napenergia-kapacitás 12 megawatt volt 2012-ben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint, és akkor 20 százalékos növekedést valószínűsítettek évente. A magyarországi teljes kapacitásból 10,4 megawattra tehető a háztartási kiserőművek teljesítménye, amely 1440 háztartási méretű naperőműnek felel meg. A teljes éves fotovoltaikus áramtermelés 7,98 gigawattóra volt 2012-ben.

Lízingeljen napelemet!

Összehasonlításul: Németországban a beépített kapacitás 2013 végén 36 gigawattot tett ki, és a termelés 29700 gigawattóra volt. Németországban már olyan kedvezőek a feltételek, hogy egy napelemes rendszer segítségével 1 kilowattórányi áramot már 12-15 eurócentért is elő lehet állítani. Új üzleti modellek is megjelentek, akár bérleti- vagy lízing konstrukcióban is hozzá lehet jutni a megújuló energiát termelő eszközökhöz.

Hasonló üzleti modell már 2008-tól elérhető Kaliforniában, és jelenleg az USA további tizenegy államában. Ezt alkalmazza többek között a Solarcity, Elon Musk, a Paypal online fizetési rendszerről, a SpaceX űripari cégről és a Tesla elektromos autóról ismert vállalkozó cége. Aki a vállalatnak bérbe adja az ingatlana tetőzetét, lényegesen csökkenti a havi villanyszámláját, mert a fogyasztásából levonják azt a mennyiséget, amit a nála felszerelt napemelemek megtermeltek.

Világszinten gyors átrendeződés tapasztalható ezen a piacon a HST-Energy elemzése szerint. Míg 2011-ben még Európában telepítették a világ napelemes rendszereinek közel 70 százalékát, addig a tavaly ez az arány már 30 százalék alá esett. A beruházások 57 százaléka a folyamatosan erősödő ázsiai piacon történt.