Az esztelen vadászat után a melegedés fenyegeti a medvefókákat

A medvefókákat is fenyegeti az antarktiszi klímaváltozás. Csaknem három évtized megfigyelései azt mutatják: kisebb súllyal születnek a nőstény medvefókák, és később szaporodnak azok, amelyek megérik a nemzőképes kort, később szaporodnak.

A medvefóka-kutatás központi bázisa a Déli-Georgia-szigetcsoport a dél-amerikai Tűzföld és az Antarktiszi-félsziget között. A csoporthoz tartozó Bird-sziget az 1980-as évek eleje óta figyelik a medvefókák viselkedését és egészségi állapotát. A medvefókák főleg világítórákokkal táplálkoznak, de kevesebb a rák az uralkodó éghajlati jellemzők megváltozása miatt.

„Az elmúlt 27 év alatt 8 százalékkal csökkent az újszülött fókabébik súlya. A nőstények később, legalább egy vagy két évvel idősebb korban kezdenek szaporodni, akkor viszont nagyobb a testük, mint három évtizede: ez a sok emlősállatnál megfigyelt táplálkozási stressz klasszikus tünete” – mondta Jaume Forcada, a Brit Antarktiszi Kutatóprogram (BAS) munkatársa a BBC-nek.

Az egyre bizonytalanabbul érkező világítórák- (krill) utánpótlás összefügg a medvefókáknál észlelt változásokkal – írják a BAS munkatársai a Nature-ben megjelent tanulmányukban.

Különösen rossz években, amikor kevés a világítórák a szigetcsoport körüli vizekben, a velük táplálkozó ragadozók szaporodása is megsínyli a hiányt. A víz sok fókabébi és pingvinfióka tetemét mossa ilyenkor a partokra. Genetikai vizsgálatokkal megállapították, hogy a fókamamák ma jobban különböznek egymástól, mint húsz éve. A genetikai változatosság általában előny, mert így a populáció jobban ellenállhat a betegségeknek és a környezeti fenyegetéseknek.

A kutatók azonban ezt a változatosságot nem figyelték meg a fókabébiknél. Kétféleképpen magyarázták: egyrészt az utódok genetikai sokfélesége a hímek génjeitől is függ, másrészt a nehezedő körülmények miatt a gyengébb kicsinyek elhullnak.

A déli-sarkvidéki medvefókák jelenleg sokan vannak, túlélték a pusztítást, melyet vadászatuk okozott, és sikeresen újra elszaporodtak. A kutatók azonban figyelmeztettek: ha az utódok száma így csökken és a táplálékellátás bizonytalan marad, a populáció hanyatlásnak indulhat.

Ha nincs elég jég, nincs elég fókatáplálék

A világítórákokat messze délről, az Antarktiszi-félsziget felől és a Déli-sarkvidék nyugati oldaláról szállítják a tengeráramok erre az Atlanti-óceán legdélebbi részére. Bőségüket erősen befolyásolja a tengeri jég mennyisége, mivel védelemként és élelemforrásként is szükségük van rájuk: a jégtáblák alján növő algákon élnek.

Az Antarktisz nyugati szektorában – szemben más területekkel – évek óta olvad a tengeri jég (erről korábbi cikkünkben olvashat). A brit kutatók ezt most összekapcsolták az Antarktiszi Oszcilláció (Southern Annular Mode, SAM) nevű légköri jelenséggel, melynek pozitív fázisa viharokkal, erős szelekkel, több esővel és melegebb hőmérséklettel gátolja meg a tengeri jég képződését.

Forcada elmondta: a SAM pozitív fázisa történelmi rekordot ért el az 1990-es években. Tanulmányukban nemcsak azt az időszakot vették figyelembe, amikor az időjárási adatokat rögzítették, hanem ezer évre visszamenőleg rekonstruálták a légköri jelenség változásait. „A világítórákok mennyisége és az ellátás megbízhatósága erősen összefügg a SAM-jelenséggel” – következtetett Forcada.