Az Arizonai Egyetem és az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) kutatói az Egyesült Államok és Kanada keleti partvidékének tengerjárását tanulmányozták. Három térségre osztották a partvidéket: a New York városától északra eső körzetre, a New York és az észak-karolinai Hatteras-fok közötti részre és az attól délre eső szakaszra.
A mérések szerint páratlan mértékben, 128 milliméterrel emelkedett a tenger 2009-2010-ben a New Yorktól északra eső partvidék mentén – olvasható a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányban.
Szilárd bizonyíték van arra, hogy a klímaváltozás idézi elő az ilyen változásokat, és a jövőben egyre több ilyen eseményre lehet számítani – kommentálta a tanulmányt Rowan Sutton, a Readingi Egyetemen működő Légkörtudományi Nemzeti Központ tanára a BBC News-nak.
Az esemény azt példázza, hogy az egyes szélsőséges eseményekre miként hatnak többszörös párhuzamos tényezők, jelen esetben a tengerszint globális emelkedése, a tengeráramlatokban bekövetkező regionális változások és a széljárások változása – magyarázta a szakértő.
A tengerszintváltozás komplex jelenség, különösen regionálisan, ahol a óceán áramlatainak változásai nagy szerepet játszanak. „Észak-Amerika keleti partvidéke nagyon közel van egy olyan óceáni térséghez, ahol az áramlatok igen aktívak és gyorsak, és ezért nagyon érzékeny az óceáni áramlatok változására” – mondta a szokatlan tengerszint-emelkedésről Dan Hodson, a Readingi Egyetem kutatója.
A szélsőséges tengerjárást két tényező együttes hatása okozta az USA keleti partján. Az egyik tényező az volt, hogy 30 százalékkal gyengült az Atlanti-óceán nagy áramlási rendszere, az AMOC.
Az áramlási rendszer részeként az Észak-atlanti-áramlat a felszínen meleg és sós vizet szállít messze északra, a norvég partokon túl, el egészen a Barents-tengerig. Emiatt van melegebb idő télen Írországban, Nagy-Britanniában és Skandináviában Kanada keleti vidékeihez képest. Az AMOC részeként a mélyben hideg víztömegek áramlanak dél felé.
A másik tényező az volt, hogy 2009-2010-ben igen negatív volt az úgynevezett észak-atlanti oszcilláció (NAO). A NAO a világ legrégebben ismert meteorológiai rendszere. Azért alakul ki, mert Izland fölött alacsony nyomású a levegő, míg az Azori-szigetek térségében magas légnyomású központ található. A két terület közötti nyomáskülönbség állandó légmozgást idéz elő.
A NAO lényege, hogy Izland és az Azori-szigetek légnyomása közötti különbség időszakosan és rendszeresen változik, ezért hívják a meteorológusok oszcillációnak. A NAO változékonysága befolyásolja az éghajlatot Észak-Amerikától Szibériáig és az Északi-tengertől az Egyenlítőig, ez határozza meg, hogy Európában hideg és száraz-e a tél, vagy épp ellenkezőleg, melegebb és nedvesebb lesz-e.
Különösen telente alakulnak ki szokatlanul alacsony nyomású ciklonok Izland közelében, míg az Azori-szigetek környékén a szokásosnál is magasabb nyomású anticiklonok születnek. A megnövekedett légnyomáskülönbség a NAO pozitív szakasza. A negatív szakaszban Izland környékén nem annyira alacsony a légnyomás, mint egyébként, és az Azori-szigeteken sem olyan magas, így a légnyomáskülönbség sem olyan erős, mint a pozitív fázis esetén.