6,6 millió embert ölhet meg a légszennyezés évente

aeroszol
Az aeroszolok zömét a gépjárművek és a gyárak juttatják a levegőbe
Vágólapra másolva!
Az ózonnal és finomszemcsés anyagokkal szennyezett levegő évente nagyjából 6,6 millió ember korai halálát okozhatja a következő 35 évben, amennyiben nem történik jelentős előrelépés a levegőminőség javítása érdekében - figyelmeztetnek a szakemberek.
Vágólapra másolva!

A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerint a kültéri légszennyezettség már most évente nagyjából 3,3 millió ember halálát okozza világszerte. Ezen halálesetek többsége Ázsiában történik, ahol a háztartási eredetű, így fűtésből és sütésből származó kibocsátás komoly hatással van az emberek egészségre.

A kültéri légszennyezettség egészségre és halálozási arányokra gyakorolt hatásának globális vizsgálata nem egyszerű feladat, részben azért, mert nem mindenhol ellenőrzik a levegőminőséget és mert a szennyező részecskék mérgező hatása a forrásuktól függ Forrás: AFP/Str

Néhány országban vezető halálok

A szakértők szerint megfelelő intézkedések hiányában a jelenlegi mutatók duplájukra emelkedhetnek a következő 35 évben. "Ez kimagasló számadat" - mondta a tanulmányt vezető Jos Lelieveld, a mainzi Max Planck Kémiai Intézet munkatársa. Mint hozzátette:

A légszennyezettséggel összefüggő halálozások leggyakoribb oka szívbetegség, agyi érkatasztrófa és krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), de összefüggésbe hozták már a tüdőrákból és akut légúti fertőzésekből eredő halálozással is.

Nem mindenhol ellenőrzik a levegőminőséget

A kültéri légszennyezettség egészségre és halálozási arányokra gyakorolt hatásának globális vizsgálata nem egyszerű feladat, részben azért, mert nem mindenhol ellenőrzik a levegőminőséget és mert a szennyező részecskék mérgező hatása a forrásuktól függ. Lelieveld és csapata ezért egy globális légkörösszetételi modellt, népességi adatokat és egészségügyi statisztikákat vetett össze, hogy megvizsgálják a kültéri légszennyező anyagok, elsősorban a 2,5 mikronnál kisebb átmérőjű finom porszemcsék korai halálozáshoz való relatív hozzájárulását.

Indiában és Kínában például a fűtésből és sütésből származó kibocsátás számlájára írható a légszennyezettséggel összefüggő halálozások jelentős része, míg az Egyesült Államok nagy részén és néhány másik országban, a közlekedésből és áramfejlesztésből Forrás: MTI/Balázs Attila

Nem mindegy, honnan származik a légszennyezettség

Az eredmények azt mutatják, hogy Indiában és Kínában például a fűtésből és sütésből származó kibocsátás számlájára írható a légszennyezettséggel összefüggő halálozások jelentős része, míg az Egyesült Államok nagy részén és néhány másik országban, a közlekedésből és áramfejlesztésből származó emisszió számít kritikusnak. Az Egyesült Államok keleti részén, Európában, Oroszországban és Kelet-Ázsiában

a mezőgazdaságból származó kibocsátás a legfőbb forrása

a 2,5 mikronnál kisebb átmérőjű finom porszemcséknek, amelyek az ember tüdejébe jutva betegséget és halált okozhatnak.