Klímafutás az élő bolygóért

üvegházhatású gázok
A globális klímaváltozás ma már bizonyított tény
Vágólapra másolva!
Levegőt! Ezt kérik azok a magyar iskolások, sportolók, orvosok és egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, akik rajzaikkal, illetve 7 napon át tartó 700 kilométeres futásukkal üzenik a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőinek, tegyenek meg mindent, hogy a gyermekeink is sportolhassanak még szabad levegőn. Mert ha így folytatjuk, ez a lehetőség bizony veszélybe kerül.
Vágólapra másolva!

- A klímaváltozás hatással van a környezetünkre, így az egészségünkre is. Éppen ezért szeretnénk felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcson hozzanak hathatós intézkedéseket a környezeti szennyeződés, a globális felmelegedés és a vízkészlet megőrzése terén.

A kétségbevonhatatlan tények ellenére egyes döntéshozók rövidtávú gazdasági érdekek miatt, még mindig kétségbe vonják a globális klímaváltozást Forrás: completcolorado.com

Áder János köztársasági elnök is prioritásként kezeli ezt a kérdést,

az ügy napirenden tartásához és kommunikációjához pedig csatlakozik a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) – mondta az Origónak Gui Angéla, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának vezetője.

Változó klíma, fenyegető katasztrófa

Idén a hőségriasztás alatt 1666 plusz haláleset történt más évek azonos időszakához hasonlítva - az Országos Környezetegészségügyi Intézet kimutatása szerint.

A hőségben főleg a szív- és érrendszeri betegek, idősek vannak veszélyben,

az ő szervezetük már nem képes alkalmazkodni az akár 10 napon át tartó, éjjel-nappali forrósághoz.

Áder János köztársasági elnök előadása a MKIK klímakonferenciáján Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Amíg pár éve még csak Ausztráliáról olvastuk, hogy magas a bőrrákos esetek száma, addig mára ott tartunk, hogy Magyarországon is egyre gyakoribbá válik ez a betegség.

Egyre többször fordul elő, hogy valaki orvoshoz kényszerül kullancsok által terjesztett betegség miatt,

mivel az enyhe telet a kullancsok átvészelik és kora tavasztól hatalmas számban vannak jelen akár városok parkjaiban is.

Allergén növények és egzotikus vírusok támadása

A klímaváltozás miatt nő az allergén növények térbeli és időbeli elterjedése, egyre többször találnak az eddig csak mediterrán területeken megfigyelhető allergén gyomnövényből, a falgyomból, de a parlagfű rokona, a rézgyom is megjelent hazánkban. Az ezelőtt csak elvétve látható aranyvessző is teret hódít a klímaváltozás miatt.

A rendkívül allergén parlagfű mediterrán fajtársa is felbukkant a Kárpát-medencében, a globális felmelegedés egyik csalhatatlan jeleként Forrás: MTI/Rosta Tibor

Mindez egyre súlyosabb megterhelést jelent a lakosság számára.

A levegő légszennyezettsége miatt egyre több a keringési és légzőszervi megbetegedés.

A forró nyarak kihívás elé állítják az élelmiszerbiztonságot is. Nő az ivóvízzel, illetve a nem megfelelően kezelt – elsősorban rosszul hűtött – élelmiszerekkel terjedő bakteriális, vírusos fertőzések száma.

Invazív veszélyes szúnyogfaj is felbukkant már Forrás: Thinkstock

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet beszámolója szerint Magyarországon eddig kevésbé ismert fertőző betegségek terjedhetnek el. A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz, a mediterrán területen már megfigyelt dengue-láz, ami szintén egy szúnyogok által terjesztett betegség, és a leishmaniasis, amit lepkeszúnyog terjeszt, és amelyet megfigyeltek már a Balkánon, Horvátországban, sőt Magyarország déli részén is.

Akar beszélni róla?

Mindezek miatt a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet egy rajzpályázattal összekötött,

7 napon át tartó 700 kilométeres futással kívánja felhívni a lakosság és a döntéshozók figyelmét

arra, hogy a párizsi csúcson olyan döntések szülessenek, amelyek hozzájárulnak az emberiség túléléséhez. "Az az üzenetünk, hogy a saját egészségünk megőrzése érdekében mi megtesszük, ami tőlünk függ, vagyis mozgunk, futunk.

A szervezők távfutással kívánnak üzenni a párizsi klímacsúcsnak Forrás: Thinkstock

De ez csak az egyik oldal: szeretnénk olyan világban élni, amelyben a levegő alkalmas a szabadtéri sportolásra! "– nyilatkozta Gui Angéla. A NEFI a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) segítségével felkért minden általános iskolást, hogy rajzolja le, szerinte milyen lesz a világ 20 év múlva, ha nem állítjuk meg a környezetszennyezést.

A környezetszennyezés radikális visszafogása napjaink egyik legnagyobb kihívása Forrás: Shutterstock / Tatiana Grozetskaya

A tíz legjobb rajzot egy öt tagból álló zsűri választja ki, alkotóit egyenként 40 ezer forint értékű sportkártyával jutalmazzák. Néhány rajzot a 7 napon át tartó 700 kilométeres futással gyűjtenek össze a NEFI futói és a hozzájuk csatlakozó sportolók. - A rajzokat valószínűleg a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatójának, Kőrösi Csabának adjuk át, a tervek szerint november 27-én – tette hozzá a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának vezetője.

Futással üzennek a klímacsúcsnak

Négy ultrafutó és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársai a következő távokat futják le 7 nap alatt:

  • Budapest - Tata - Győr
  • A Balatont körbe
  • Budapest – Dunaújváros - Pécs
  • Budapest – Eger - Miskolc

A Balaton körbefutására Prekopp Péter és Szabó Balázs a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika orvosai vállalkoztak.

Ők két nap alatt 220 kilométert futnak majd, a kihívásnak komoly ultrafutó múlttal vágnak neki.

A program résztvevői közül néhányan az Ultrabalatonhoz hasonlóankörbefutják a magyar tengert Forrás: Utánfutó blog

Akik öt nap alatt futnak 500 kilométert váltóban: Mécs László hegymászó és Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere. Páros váltóban együtt rengeteg kimagasló eredményt értek már el, a 221 kilométeres Ultrabalatonon idén 2. helyezettek lettek. A Budapesttől Eger érintésével Miskolcig tartó közel 200 kilométeres szakaszt a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet hat munkatársa is teljesíti váltóban. A futás bizonyos szakaszához csatlakoznak hozzájuk ismert közéleti személyiségek, híres sportolók.

Üzenne ön is?

Az általánosiskolások rajzaikkal üzenhetnek arról, hogy mit vagy kit óvnának meg a klímaváltozástól, vagy milyennek képzelik a jövőt, ha nem sikerül megbirkóznunk a felmelegedéssel. Alkotásaikat a [email protected] címre várják. November 27-én pedig mindenkit szívesen látnak a Hősök terén, hogy az üzeneteket közösen adják át civilekkel.

Közös felelősség az élhető föld megőrzése Forrás: Jeremy T. Kerr

A Sándor-palotáig tartó 6 kilométeres szakaszt lehet együtt megtenni a sportolókkal, egészségfejlesztő szakemberekkel. Aki szeretne velük együtt futni, az csatlakozzon a Facebook oldalukon https://www.facebook.com/levegot2015 meghirdetett eseményhez. A Facebook oldalra egyébként bárki feltölthet egy fotót arról, hogy mi az, ami szerinte Magyarországon veszélybe kerül a klímaváltozás miatt.- Legyünk minél többen ott azok közül, akik szeretnének „Levegőt” kapni és csapvizet inni a jövőben is – fogalmazott Gui Angéla.

(A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta.)